Van egy mondás Olaszországban, így szól: “Kemény, mint a Zoncolán”. Ezt ott értik, mert Olaszországban az országúti kerékpározás nemzeti sport. De nem lenne a mondás, ha nem lenne a Giro d’Itália, amely felfedezte magának (és a kerékpáros társadalomnak) ezt a brutális monstrumot. A Zoncolán története A Zoncolán egy véletlennek köszönhette

Én csak “bicajos aranyháromszögnek” hívom az olasz – szlovén – osztrák hármas országhatárt. Nagyon szeretem Karintiát, a Klagenfurtttól Dolomitokig tartó vidék fantasztikus bicajútjait, hegyeit és tavait. Az olasz részt nem különben, hiszen itt húzódik például a Millenniumi vasút helyén létesített zseniális kerékpárút (beszámoló nemsokára!) és nem sokkal odébb kezdődik a

Van egy amatőr bicajos csapatunk, többnyire 30-as, 40-es apukák és anyukák. Ha van rá lehetőség, együtt tekerünk. Otthoni edzőköröket megyünk vagy csak hogy jól érezzük magunkat, túrázunk országutival. Néhányan elindulnak versenyeken, van egy-két ironman is, de a többség kevesebbet tud bicajra ülni. Ezzel a csapattal szoktunk elmenni külföldre is túrázgatni.

Szép tájakon, sok tengerparton, remek időben és jó hangulatban tekertek azok, akik a tavaszi Toszkán tengerpart Elbával túránkon részt vett. A túráról videó is készült, nézd meg! Zsuzsával, Zsolttal és Attilával április 29-én indultunk el Budapestről a kényelmes kisbuszunkkal, hogy elérjük Toszkána DNY-i régióját. Maremma a Ligur és a Tirrén

Umbria az új Toszkána, szokták mondani azok, akik már Toszkánában többször jártak vagy egyszerűen csak unják a tömeget, ami a főbb toszkán városokat jellemzi. Szerintünk Toszkána megunhatatlan, viszont Umbria kevésbé felkapott és divatos olasz célállomás, így turisztikailag is sokkal élhetőbb. Nyugodt elvonulás, pihenés, kikapcsolódás Tudtad, hogy Umbria Olaszország egyetlen olyan

Ha európai zarándokútról van szó, mindenkinek az El Camino ugrik be. Pedig van egy másik, nagyon híres útvonal, amely Toszkánán is keresztülhalad. Ez a Via Francigena, egy évszázadok óta bejáratott, csodaszép helyeken vezető, 1700 kilométeres zarándoktúra. A zarándokútra szervezett kerékpáros túránkra itt tudsz jelentkezni! A középkor autópályája A Via Francigena az angliai

Amint feltűnik a horizonton, mert feltűnik, ha közeledsz, hiszen egy természetes domb tetejére építették, azonnal megérted, hogy miért az egyik legszebb Siena-környéki látványosság. A hegyet koronázó vár Kevés olyan, a középkor valódi hangulatát tükröző, komoly fallal körülvett városka maradt épen, mint Monteriggioni vára. És kevésnek ilyen felséges a látványa: a néhány házból

A Bakony az egyik kedvenc magyarországi hegységem. Szeretem, mert bár nem sok út van benne, de ami van, az nagyon szép környezetben, jól tekerhetően vezet.  Átlagbicajos léptékű hegység. Emiatt sokat is tekerek benne, aminek oka az is persze, hogy a pannonhalmi kötődés miatt onnan evidensen sokat járunk erre. (Korábban írtam

Annak idején, amikor még montival nyomtam, rendszeresen megfordultam a Mátrában, voltam Mátra-maratonon is, remek, hosszú és kegyetlen útvonalakat tekertünk be. Amióta azonban nem montizom, csak országútival tekerek, nem nagyon jártam a Mátrában, valahogy mindig kimaradt. Na, nem mintha olyan vészes lenne (könnyűnek sem mondanám), de annyi jó útvonal van Budapest közelben

Amikor 20 éve az Alföldről Budapestre költöztem, egyik szerencsés mellékhatása volt, hogy a sík vidékről hegyek közé kerültem. Gyermekkorom egy része a bicajról szólt (többnyire ész nélküli tekerések és bicajos fogócskák formájában a zárt lakótelepen), de aztán sokat kihagytam, majd a húszas éveim végén vettem normális bicajt és újra nyeregbe pattantam. Sajnálatos