Magyarország nem annyira nagy ország, hogy ne lehessen könnyedén összeállítani a TOP10 legjobb kört országútis kerékpárosok számára. Nincs annyi jelentős régió, annyi kiemelt hegy és érdekes vonalvezetésű út, hogy túlságosan bonyolult lenne mindez, ugyanakkor viszont az ország kellően nagy ahhoz, hogy aki az egyik felében lakik, az csak a saját
Az ősz a tavasz mellett a kedvencem. Sokat gondolom nem is kell ezen magyarázni, hiszen kevés szebb dolog van a természetben, mint amikor az őszi erdő pirosas-sárgás árnyalatba burkolózik. Persze ehhez erdőkbe kell menni, amire Magyarországon rengeteg lehetőség van. Ezek közül az egyik legszebb a Budapesthez nem is olyan távol
A múlt héten a csoportunkkal tekertünk egy Szár-kört. Mány és Csabdi között, az autópálya melletti kis szervízúton vettük észre, hogy az utat keresztezi egy láthatóan új kerékpárút, ki is volt táblázva: balra Bicske, jobbra Tarján. Sokat tekerünk erre, de nem igazán tudtuk, hogy mi ez. Eltekertünk Csabdiba az országúton, ott
Annak idején, amikor még montival nyomtam, rendszeresen megfordultam a Mátrában, voltam Mátra-maratonon is, remek, hosszú és kegyetlen útvonalakat tekertünk be. Amióta azonban nem montizom, csak országútival tekerek, nem nagyon jártam a Mátrában, valahogy mindig kimaradt. Na, nem mintha olyan vészes lenne (könnyűnek sem mondanám), de annyi jó útvonal van Budapest közelben