Aki a komolyabb bicajozást szereti, annak a Dolomitokat nem kell bemutatni. Magam is többször írtam már a helyről, hogy mennyire jókat lehet itt tekerni. A Monte Civetta megkerülése és Giau, Falzarergo, Dolomitok. Van azonban a Dolomitokban egy olyan esemény (évente 2x), ahol Európa egyik legszebb és legjobb alpesi körútját, a

Tavaly szeptemberben, egy hirtelen ötlettől vezérelve betettük a kocsiba a bicajokat és kimentünk a Francia-Alpokba, hogy megmásszunk néhány jó emelkedőt. Az Alpok francia része addig kimaradt, ezért szívesen mentünk, mégha az öt bicajos nap (egymás után) pihenőnap nélkül nem is tűnt egyszerűnek. Nagyon jó túra kerekedett belőle, Bonette, Huez, Galibier

Nem sokat tököltem, amikor januárban megláttam az általam régóta követett GriN felhívását, hogy festeni való bicajokat keres. Feltárcsáztam és ahogy mondani szokták, a többi már történelem.  GriN régóta fest bicajokat. Autóról állt át kerékpárokra és gyakorlatilag minden féle bicajt fest, nem is akármilyen színvonalon. Az Insta-fiókjában rendszeresen láttam szebbnél –

A Kanári-szigetekre télen visszatérni mindig remek élmény. Ki ne örülne februárban a tartós 20-22 foknak, a többnyire száraz és kiszámítható időjárásnak, ami ideális a bicajozáshoz. 2023-ban szülinap ajándéknak kaptam kisfeleségtől a pihenést. Kifejezetten bicajozni jöttem, kisfeleség pedig a medence partján napozva kipihenni az évközi fáradalmakat. Ideális leosztás 🙂 Persze azért

Nem is kérdéses, hogy a tavalyi év a Shimano szempontjából az új 12 sebességes rendszer bevezetéséről szólt. Mivel a Sram már évek óta használt 12s rendszereket (2017-ben jelent meg az első, outiban pedig 2019 óta), várható volt, hogy a Shimanonak is előbb-utóbb lépni kell. Mi az újdonság a 12 sebességes

A Francia-Alpok hágóinak megtekerése régóta dédelgetett vágyam. A hegyeket tekerő magyar országutis fejlődéstörténetében ez a hegység valahol a végén szerepel. Előbb Ausztria, a Dolomitok, az Olasz – Alpok, Szlovénia és még megannyi hegy után. A földrajzi közelség predesztinálja Ausztriát és Szlovéniát, a szépség a Dolomitokat, a híresség az Olasz Alpokot. 

Ahogy vannak méltatlanul mellőzött emelkedők, úgy vannak kifejezetten sztár-hágók is. Az egyik legnagyobb sztár természetesen a Stelvio, mint Olaszország legmagasabban fekvő hegyi közúti hágója (2757 méter magas – beszámoló itt olvasható), Európában pedig az egyik legmagasabb megtekerhető hágó, amely mára az országutisok, bicajosok mekkája lett. A Gavia és a Mortirolo

Az 1040 megjelenése teljesen váratlanul ért júniusban, valahogy idén nem voltam ezzel képben. Egy 1030 Plust használtam 2 évig, tökéletes megelégedéssel. Azért persze csak érdekelt, mit tud. Ezért beszereztem egyet és most megírom a tapasztalataimat. Ez nem egy nagyon mélyreható, mindent megvizsgáló teszt cikk lesz, hanem próbálok arra fókuszálni, ami

Vannak hágók, amelyek valahogy kimaradnak az ember életéből. De nem azért, mert nincs idő megtekerni vagy nem lenne pénz vagy alkalom kiutazni, hanem egyszerűen nincsenek a képben. Így vagyok én a Timmelsjoch-kal (Passo Rombo az olasz oldalról). A hágó megmászását évekkel ezelőtt elhatároztam, mindig terveztem, köszönet az országutis FB-csoportnak egyik

A Bianchi is beszállt az ebike-ok piacára, a nevéhez és hírnevéhez méltóan a sportosabb szegmensbe. Épített egy nagyon finom, nagyon jó és igényes öszvér gépet, amely mindenhol megállja a helyét és amelynek ugyan vannak hibái, de összességében nagyon élvezetes sportgép lett belőle. A Impulso E-Allroad alapja az E-Impulso gravel váza