Amikor 20 éve az Alföldről Budapestre költöztem, egyik szerencsés mellékhatása volt, hogy a sík vidékről hegyek közé kerültem. Gyermekkorom egy része a bicajról szólt (többnyire ész nélküli tekerések és bicajos fogócskák formájában a zárt lakótelepen), de aztán sokat kihagytam, majd a húszas éveim végén vettem normális bicajt és újra nyeregbe pattantam. Sajnálatos módon Kecskeméten a legnagyobb szint a vízmű által, egy mesterséges tó készítése közben kikapart földből összehordott “domb” volt, és őszintén, a síkon tekerést unalmasnak találtam. Így amikor Budapestre költöztem, örömmel vettem tudomásul, hogy itt bizony lehet hegynek fel is tekerni. Eleinte elég kemény tapasztalat volt, de aztán nagyon gyorsan belejöttem. Amiért ezt a hosszú bevezetőt írtam, az az a tény, hogy a ‘90-es évek közepén elég sűrűn megfordultam a két kedvenc budapesti emelkedőmön, a Hármashatárhegyen és a János-hegyen. A két hegyecske (mondjuk szerintem 500 méter nem kifejezetten hegy, de legyen az) már akkor is a budapesti bicajosok kedvelt edzőútja volt, hiszen minden adott: közel van, akár munka után is el lehet ugrani egy edzésre, viszonylag kemények az emelkedők, lehet rajtuk fejlődni, elég szép környezetben visz az út felfelé. A végén pedig ott a pompás panoráma mindkét csúcson. Ma már mindkét hegy legmagasabb pontján kilátó van, az 527 méteres János-hegyen a felújított Erzsébet-, míg a 3 méter híján 500 méteres HHH-n az idén átadott, fából készült Guckler Károly-kilátó. A HHH mindig is jobban kedvelt volt, igazi legenda, amit minden budapesti bicajosnak meg kell tekerni, a versenyző-szelleműek ebből komoly időfutamokat is csinálnak. A bicajosok körében nagyon népszerű, mert egyrészt elérhető, rövid, másrészt keményebb emelkedő, igazi kihívás, harmadrészt az út eldugottabb, nincs annyi autó. Viszont az Erzsébet kilátóból sokkal szebb a panoráma, Budapest talán innen a legszebb. Amíg volt montim, volt egy kedvenc budapesti utam, a három kilátó túra, amit rendszeresen megtettem, néha még munka után is. Kezdődött a HHH megmászásával, majd onnan egy nagyon élvezetes egynyomsávos
Amikor 20 éve az Alföldről Budapestre költöztem, egyik szerencsés mellékhatása volt, hogy a sík vidékről hegyek közé kerültem. Gyermekkorom egy része a bicajról szólt (többnyire ész nélküli tekerések és bicajos fogócskák formájában a zárt lakótelepen), de aztán sokat kihagytam, majd a húszas éveim végén vettem normális bicajt és újra nyeregbe pattantam. Sajnálatos
