Aki a komolyabb bicajozást szereti, annak a Dolomitokat nem kell bemutatni. Magam is többször írtam már a helyről, hogy mennyire jókat lehet itt tekerni. A Monte Civetta megkerülése és Giau, Falzarergo, Dolomitok. Van azonban a Dolomitokban egy olyan esemény (évente 2x), ahol Európa egyik legszebb és legjobb alpesi körútját, a
Tavaly szeptemberben, egy hirtelen ötlettől vezérelve betettük a kocsiba a bicajokat és kimentünk a Francia-Alpokba, hogy megmásszunk néhány jó emelkedőt. Az Alpok francia része addig kimaradt, ezért szívesen mentünk, mégha az öt bicajos nap (egymás után) pihenőnap nélkül nem is tűnt egyszerűnek. Nagyon jó túra kerekedett belőle, Bonette, Huez, Galibier
Nem sokat tököltem, amikor januárban megláttam az általam régóta követett GriN felhívását, hogy festeni való bicajokat keres. Feltárcsáztam és ahogy mondani szokták, a többi már történelem. GriN régóta fest bicajokat. Autóról állt át kerékpárokra és gyakorlatilag minden féle bicajt fest, nem is akármilyen színvonalon. Az Insta-fiókjában rendszeresen láttam szebbnél –
A Kanári-szigetekre télen visszatérni mindig remek élmény. Ki ne örülne februárban a tartós 20-22 foknak, a többnyire száraz és kiszámítható időjárásnak, ami ideális a bicajozáshoz. 2023-ban szülinap ajándéknak kaptam kisfeleségtől a pihenést. Kifejezetten bicajozni jöttem, kisfeleség pedig a medence partján napozva kipihenni az évközi fáradalmakat. Ideális leosztás 🙂 Persze azért
Nem is kérdéses, hogy a tavalyi év a Shimano szempontjából az új 12 sebességes rendszer bevezetéséről szólt. Mivel a Sram már évek óta használt 12s rendszereket (2017-ben jelent meg az első, outiban pedig 2019 óta), várható volt, hogy a Shimanonak is előbb-utóbb lépni kell. Mi az újdonság a 12 sebességes
Túrát választani nem könnyű. Optimálisan választani pedig még nehezebb. Az utat hajlamosak vagyunk a fotók és a vágyaink alapján kinézni. De a valóság néha sokkal zordabb, mint a vágyaink. Van, aki nem gondolkozik a nehézségeken, de sokaknál jönnek a kérdések : „Meg bírom én ezt csinálni?” Van, aki kifejezetten a
Kedves Leendő Utasaink! A 2023-as túrák november végére fognak felkerülni a honlapra. Ahogy eddig is, a törzsutasainkat (akik már voltak velünk) 1 – 2 nappal hamarabb értesítjük, mint a többieket. A túrák nagyrészt hasonlóak lesznek a most fent lévő 2022-es túrákhoz, az időpontok egy kicsit mozoghatnak. Aki már most tudja,
A Francia-Alpok hágóinak megtekerése régóta dédelgetett vágyam. A hegyeket tekerő magyar országutis fejlődéstörténetében ez a hegység valahol a végén szerepel. Előbb Ausztria, a Dolomitok, az Olasz – Alpok, Szlovénia és még megannyi hegy után. A földrajzi közelség predesztinálja Ausztriát és Szlovéniát, a szépség a Dolomitokat, a híresség az Olasz Alpokot.
Ahogy vannak méltatlanul mellőzött emelkedők, úgy vannak kifejezetten sztár-hágók is. Az egyik legnagyobb sztár természetesen a Stelvio, mint Olaszország legmagasabban fekvő hegyi közúti hágója (2757 méter magas – beszámoló itt olvasható), Európában pedig az egyik legmagasabb megtekerhető hágó, amely mára az országutisok, bicajosok mekkája lett. A Gavia és a Mortirolo
Az 1040 megjelenése teljesen váratlanul ért júniusban, valahogy idén nem voltam ezzel képben. Egy 1030 Plust használtam 2 évig, tökéletes megelégedéssel. Azért persze csak érdekelt, mit tud. Ezért beszereztem egyet és most megírom a tapasztalataimat. Ez nem egy nagyon mélyreható, mindent megvizsgáló teszt cikk lesz, hanem próbálok arra fókuszálni, ami