Az elkövetkező napok, hetek mindannyiunkat próbára tesznek. Olyan élethelyzetbe kerülünk, amelyet modern társadalmak keveset éltek át, a mi és gyerekeink generációi pedig egyáltalán nem. Megszűnik a közösségi tér és az élet, helyette szeparáció, bezárkózás jön minden szinten. Konfortzónákat kell feladni egy láthatatlan valami miatt. A személyes megélés egyik része a
Amint feltűnik a horizonton, mert feltűnik, ha közeledsz, hiszen egy természetes domb tetejére építették, azonnal megérted, hogy miért az egyik legszebb Siena-környéki látványosság. A hegyet koronázó vár Kevés olyan, a középkor valódi hangulatát tükröző, komoly fallal körülvett városka maradt épen, mint Monteriggioni vára. És kevésnek ilyen felséges a látványa: a néhány házból
San Galgano kolostora az egyik legszebb, legizgalmasabb, ugyanakkor legismeretlenebb történelmi emlék, amit a Siena környéki kerékpáros túránkon felkeresünk. A kolostor elhelyezkedése A kolostor valójában ma már csak egy kolostor-rom, annak viszont meglehetősen ép és monumentális: a tetőszerkezet nélküli falak méltóságteljesen állnak a Merse folyó völgyében, nem messze Chiusdino városától. A
Elkészítettünk egy videót azokon a Toszkán helyszíneken, amelyeket a Toszkána szívében túrán, Siena környékén járunk be. Ellátogattunk a Merse, majd az Orcia folyó völgyébe, Volterra felé, Jártunk Chiantiban és a Crete Senesit sem hagytuk ki! Köszönet Balázsnak a kiváló főszereplő alakításáért! A 2017-es túrák egy része már fent van az
Hozhatom-e a saját kerékpáromat a túrára? Milyen bicajt érdemes vinni? Milyen biciklit adtok? Olcsóbb lesz-e a túrám, ha hozom a saját biciklimet? Sokan kérdezitek ezeket a kérdéseket, ezért ebben a cikkben adjuk meg a választ. Biztosítjuk a kerékpárt A túrákra biztosítjuk a kerékpárt amennyiben valaki azt szeretné. A kerékpár bérlése benne van az
Hosszú évek óta járunk Toszkánába, leginkább Családostól. Elugrani a vidéki csendbe (nincs messze, 10 óra kocsival), nem csinálni semmit, élvezni a kényelmes apartmant, a hely varázsát, a rendkívül kelles klímát, a csendet. Néha leülni egy kisváros teraszára, nézni az embereket vagy elmenni a hegyekbe, túrázgatni, bicajozni. Többször voltunk biciklivel is, a
Cégünk alapfilozófiája, hogy a túrákat utasaink öröméért szervezzük. Az országútisoknak szerevezett kihívás-túrák kivételével a túráink inkább aktív pihenések, mintsem edzőtábor-jellegű rohanások. Naponta 7-8 óra alatt tekerünk le 60-80 km-t, közben többször megállunk, nézelődünk, eszünk – iszunk. Az átlagsebesség általában 14-18km/h. Hiába azonban a laza tempó, a sok pihenő, ha például
Nem tömegturizmus Mi nem a tömegturizmusra, inkább az eldugott szépségekre koncentrálunk. Kerüljük a forgalmas főutakat, a zsúfolt városokat. Előnybe részesítjük az eldugott szépségeket, kis falvak néptelen főtereit, elhagyott kolostorokat, épületeket. Túráinkat a megfelelő helyszínekre olyan időpontokba szervezzük, amikor kevesebben vannak. Néha sajnos elkerülhetetlen a tömegturizmus által látogatott helyek felkeresése is,
A bicikli egy eszköz arra, hogy összekösse a használóját a végtelen aszfaltot körülölelő tájjal, emberekkel, úgy, ahogy semmilyen más utazás nem tudja ezt megtenni. A kerékpározás ideális módja annak, hogy egy választott térséget valóban megismerj. Elhagyjuk a sebességet, a stresszt és a modern élet felületességét. A kerékpározás megadja a lehetőséget,
A Bike4fun biciklis túrák szervezésére alakult családi vállalkozás, amelyet az aktív pihenést, a természetet, a biciklizést és idegen tájak megismerését előnyben részesítő és kedvelő emberek számára hoztuk létre. Hisszük, hogy kikapcsolni és kikapcsolódni a legjobban zöld dombok közt, két keréken, jó társaságban tekerve lehet. A vidék csendje, a rétek illata, a