Annak idején, amikor még montival nyomtam, rendszeresen megfordultam a Mátrában, voltam Mátra-maratonon is, remek, hosszú és kegyetlen útvonalakat tekertünk be. Amióta azonban nem montizom, csak országútival tekerek, nem nagyon jártam a Mátrában, valahogy mindig kimaradt. Na, nem mintha olyan vészes lenne (könnyűnek sem mondanám), de annyi jó útvonal van Budapest közelben és valahogy mindig úgy hozta a sors, hogy a szűkebb társaságom nem ment arra.
A mai hétvégére azonban Imi, Zoli és Balázs egy Mátra-kört terveztek, amire hívtak, így kaptam az alkalmon, hogy az undorító időjárású hetet egy jó tekeréssel zárjam le. Az idő előzetesen jónak ígérkezett (nem volt az), a társaság remek, miért ne?
A Kékes hívogató, elvégre mégis ez Magyarország legnagyobb egybefüggő szintkülönbségű emelkedője, magyar viszonylatban tehát egy rendes, férfias felfelé. A kitalált körön még bevesszük Galyatetőt is (964 m), plusz hazafelé még két kisebb emelkedő, így a közel 90 km-re az előzetes számítások szerint 1800 m szint jut. Van egy nagyobb kör is a Mátrában, ami Recsk és Verpelét felé is elmegy (136 km, 2500 m szint), de úgy döntöttünk, hogy ma elég lesz a kevesebb…
Korán indultunk kocsival Budapestről, így nem sokkal 10 után Gyöngyösön már nyeregben is voltunk. Az út négy jól elkülöníthető szakaszra osztható: Gyöngyösről a 24-es úton fel a Kékesre, onnan egy kis lefelé, majd fel Galyatetőre, ezután Galyatetőről legurulni Pásztóig, majd a végén Pásztótól vissza Gyöngyösre.
A Kékes Gyöngyösről 18 km, amiben van 860 méter szint. A Mátraházáig tartó 14 km egészen jól tekerhető, kb. olyan, mint Pomázról a Dobogókő, többnyire 3-6%-os emelkedők, klassz szerpentinek, jó tempót lehet tartani. Az emelkedők Mátrafüredtől kezdődnek, így Gyöngyöstől idáig be lehet melegíteni. Ezt meg is tettük, majd Mátrafüredtől elkezdtük az emelkedést. Az időjárás-előrejelzés sajnos nem jött be: napos-felhős időt mondtak 12 fokkal, ezzel szemben 8-9 fok volt (fent 5) és borús, így nem is volt baj egy kicsit jobban megtolni. Az út szerpentines, kanyargós, de végig jól tekerhető. Az Ózon hotelt elhagyva nemsokára fel is értünk Mátraházára.
Mátraházától a Kékestetőre, jobbra lekanyarodva egy alsóbb rendű út visz fel. Ahogy lekanyarodsz, az út erőteljesen stílust vált, elkezdődik az igazi felfelé. A 4 km-es szakaszban 300 méter szint van, többnyire 6-10%. Mivel hideg volt, nem álltunk meg a lekanyarodónál, Gyöngyösről egyben toltuk fel. A sok hajtű és a 8-9%-os emelkedők rendesen kivettek belőlünk (kivétel Imi, aki nagyon jó formában volt), de így is 1 óra 18 perc alatt értünk fel Gyöngyösről, aminél többet gondoltam volna. Fent szétnéztünk, de olyan hideg és felhős volt, hogy gyorsan le is jöttünk. Lezúztunk Mátraházáig, majd folytattuk az utat Galyatető felé.
Szerintem az út legszebb része a Mátraháza – Galyatető szakasz, az erdő gyönyörű, a fák az égig érnek és most ősszel gyönyörű színekben pompáznak. Galyatetőre egy 9 km-es emelkedő visz fel (300 méter szinttel), bőven jól tekerhető, élveztük is az utat nagyon. Üröm az örömben az aszfalt állapota. Ezen a blogon már sokszor írtam a magyar utak borzasztó állapotáról, de nem tudom szó nélkül megállni, hogy az ország legmagasabb csúcsára vivő út ilyen állapotban van. Nem biztos, hogy fair külföldi példákat hozni, de muszáj: Ausztria többezres hágói többnyire tükörsimák, élvezet rajtuk tekerni… Mindegy is, Galyatetőt sikeresen elértük, élveztük a szerpentineket és az erdő nyugalmát. Nem sok autóval találkoztunk, az ünnep ellenére kifejezetten mérsékelt volt a forgalom. Galyatetőtől szinte végig lejtő következett, közel 30 km-en keresztül. Sajnos Galyatető után az útminőség szintén botrányos, rosszabb mint előtte, ezért annyira nem lehetett élvezni a lefelé száguldást… Szerencsére Pásztó közelében egy kicsit javul az aszfalt minősége.
Pásztót elérve 30 km volt hátra. Az út még lejtett, néha bebotlottunk egy kisebb emelkedőbe, de alapvetően nyugodt szakasz következett. Szurdokpüspökit elhagyva egy 5 km-es (120 m szint) emelkedő volt még hátra, ezt elhagyva az út a klasszikus hullámvasútra hasonlított egészen Gyöngyösig: emelkedő után lejtő, ismét emelkedő, majd lejtő. Az utolsó 10 km-t még meghúztuk, 4:10-es idővel értünk a 88 km-es út végére.
Az út adatai (A Polar mérése alapján)
Távolság: 88 km
Idő: 4:11
Szint: 1445 m
Átlagpulzus: 150 (max: 179)
Kalória: 3200 Kcal
Átlagsebesség: 21 km/h (max: 65,3 km/h)
Összegzés
Maga a tervezett és bejárt útvonal a magyar országútis társadalom egyik legszebb és legjobb útja lehetne, ha az útminőség megütné a minimálisan elvárt szintet. Így sem rossz, nagyon erős és hatásos, arról nem is beszélve, hogy mégis csak az ország legmagasabb csúcsa! Szóval biztos így is sokan kedvelik (még ilyen hidegben is sok bicajossal találkoztunk), mert végig jól tekerhető, fárasztó, de kiváló edzést adó, szép, kanyargós útvonal ez. Csak hát egy országúti bringás nehezen tud eltekinteni az út minőségétől, illetve az jelentősen rombolja az útról alkotott véleményét, az enyémet legalább is biztos (pláne, hogy 23-as kerekekkel tekerek…). Mindenesetre mivel a Kékes az itthoni emelkedők királya, tiszteletet parancsoló és több látogatást érdemel. Ennek az útnak felkészülten és elszántan érdemes nekiindulni, mert azért a szint benne van. Az úton amúgy jó erőben voltam, néha még Imivel is tudtam tartani a tempót 🙂 viszont az időjárás, a hideg sokat rontott a helyzeten.
Értékelés (7/10)
Napi tekerésfaktor (8/10)
Környezet (8/10)
Útminőség (5/10)
Hozzászólások