L’Eroica: emberfeletti, hősies. Gyönyörű hangzású név, amely ma Olaszországban (és a nagyvilágban is) az értékek megőrzését, a kerékpározás szépségét, a sport iránti szenvedélyt, a fizikai határok feszegetését és a nehéz munkával megszerzett hódítás örömét élteti és hirdeti. Amikor a kerékpársport még a döngölt murvautakról, a fémből készült, egyszerű bicajokról, a

Eltekertem ma Csadiba, mert meghalt egy nagyon kedves ismerősöm, egy nagyszerű ember, Veszelovszki Zsolt, aki ott lakott. Emlékére tekertem el a faluba, ahova mindig hívott, hogy menjek, tekerjünk együtt a környéken, mert klassz utak vannak arra felé, de valahogy soha nem jött össze. Utólag már persze sajnálom, hogy nem mentem,

A Bakony az egyik kedvenc magyarországi hegységem. Szeretem, mert bár nem sok út van benne, de ami van, az nagyon szép környezetben, jól tekerhetően vezet.  Átlagbicajos léptékű hegység. Emiatt sokat is tekerek benne, aminek oka az is persze, hogy a pannonhalmi kötődés miatt onnan evidensen sokat járunk erre. (Korábban írtam

Annak idején, amikor még montival nyomtam, rendszeresen megfordultam a Mátrában, voltam Mátra-maratonon is, remek, hosszú és kegyetlen útvonalakat tekertünk be. Amióta azonban nem montizom, csak országútival tekerek, nem nagyon jártam a Mátrában, valahogy mindig kimaradt. Na, nem mintha olyan vészes lenne (könnyűnek sem mondanám), de annyi jó útvonal van Budapest közelben

Amikor 20 éve az Alföldről Budapestre költöztem, egyik szerencsés mellékhatása volt, hogy a sík vidékről hegyek közé kerültem. Gyermekkorom egy része a bicajról szólt (többnyire ész nélküli tekerések és bicajos fogócskák formájában a zárt lakótelepen), de aztán sokat kihagytam, majd a húszas éveim végén vettem normális bicajt és újra nyeregbe pattantam. Sajnálatos

A hét eleji, regeneráló edzés nehézségeit kipihenve ma az egyik kedvenc Budapest környéki utamat tettem meg. Többször jártam már a Gerecsében, a „Tour de Bajót” otthonról oda-vissza (vagy Dobogókő felé vissza) az egyik kedvenc nagyobb utam (150km), de régóta terveztem már, hogy a Dunazug középső részének útját kibővítem a még be

Egy sajnálatos térdsérülés miatt, gyógytorna-jelleggel, egy négyhetes kihagyás után ültem kerékpárra ezen a szép szeptember végi napon. A vénasszonyok nyara már nagyon csábított a mozgásra, a hosszú kihagyás pedig türelmetlenné tett, így elhatároztam, hogy kipróbáljuk a sérült térdet egy úttal. Egy nem túl nehéz, nem túl hosszú, élvezetes és lehetőleg háztól-házig útvonalra gondoltam.

Úgy alakult, hogy az augusztus 20-i ünnepre a három lánytestvér Pannonhalmára, a szülőkhöz szervezte a hétvégét, így Luc kivételével Balázs és én, azaz a sógorok is ott lesznek, ezért Balázzsal megbeszéltük, hogy elvisszük a bicajokat és szombaton tekerünk egyet. Pannonhalmáról országútival nem igazán lehet túl sok irányba indulni, adekvát a DK-i tájegység, a

A Dolomitok valahogy mindig kiesett az érdeklődési körből, nem síelünk és sajnos amíg a gyerekek kicsik voltak, a túrázást is hanyagoltuk, a bicajozás szempontjából viszont túl messze van. Salzkammergut inkább érdekelt bennünket. Év elején beszélgettük Balázzsal, hogy a Stelviót meg kellene mászni, de ahhoz a gyilkos emelkedőhöz (25 km, 1800m

Hosszú évek óta járunk Toszkánába, leginkább Családostól. Elugrani a vidéki csendbe (nincs messze, 10 óra kocsival), nem csinálni semmit, élvezni a kényelmes apartmant, a hely varázsát, a rendkívül kelles klímát, a csendet. Néha leülni egy kisváros teraszára, nézni az embereket vagy elmenni a hegyekbe, túrázgatni, bicajozni. Többször voltunk biciklivel is, a