Eltekertem ma Csadiba, mert meghalt egy nagyon kedves ismerősöm, egy nagyszerű ember, Veszelovszki Zsolt, aki ott lakott. Emlékére tekertem el a faluba, ahova mindig hívott, hogy menjek, tekerjünk együtt a környéken, mert klassz utak vannak arra felé, de valahogy soha nem jött össze. Utólag már persze sajnálom, hogy nem mentem, hogy nem tartottam szorosabb kapcsolatot Vele, mindig ez van, az ember csak utólag látja a helyes utat. De ma szerettem volna úgy emlékezni Rá, ahogy élt, elkötelezetten, sportosan, lazán, személyesen. Ma nem léteztek szintek, nem volt az emelkedőkön nehézség, nem volt mérlegelés, megnyomtam, ahogy tudtam, kicsit szomorúra sikeredett, pedig olyan szépen sütött az a fránya Nap is, de hát nem tudtam jókedvvel menni, mint máskor. Zsolt biztos ezt is a maga derűs jókedvével figyelte odafentről, legalább is remélem. Csabdiig két órát tartott az út, volt időm emlékezni. Nem voltunk szoros barátságban, ritkán futottunk össze, de azon kevesek közé tartozott, akivel, ha találkoztam, szívesen voltam egy légtérben. Ahogy olvasom a sok emlékezést, nekrológot, mindenki ugyanazt mondja: inspiráló, jókedvű, pozitív és a szó jó értelmében vett megszállott ember volt. Én nem a szakmai életből ismertem, mint oly sokan. A '90-es évek végén ismerkedtünk meg, közös társaság, aztán a közös hobbi, a bicajozás. Nekem azután Zsolt többnyire a sport kapcsán volt ismerősöm, micsoda közhely, de a sport tényleg összehoz, összeköt embereket. A 2000-es évek elején az akkori bicajos társasággal (micsoda kiváló emberek voltak benne) még a Hármashatárhegyen egy 24 órás bicaj versenyen is részt vettünk! Az életünk párhuzamosan futott, néha leültünk, dumáltunk, tartottuk a kapcsolatot, nem olyan szorosan, ahogy lehetett (vagy szerettem) volna, de mindig tartalmasan. Persze mindig a sport, a bicaj volt a közös téma, az apropó, aztán a munkája, mindig valami újba fogott bele, igazi ötletgyáros, kitaláló, alkotó ember volt a maga bohémságával, integratív habitusával, jókedvével. Évek múlva is úgy lehetett leülni Vele, mintha
Eltekertem ma Csadiba, mert meghalt egy nagyon kedves ismerősöm, egy nagyszerű ember, Veszelovszki Zsolt, aki ott lakott. Emlékére tekertem el a faluba, ahova mindig hívott, hogy menjek, tekerjünk együtt a környéken, mert klassz utak vannak arra felé, de valahogy soha nem jött össze. Utólag már persze sajnálom, hogy nem mentem,
