Nem tudom, miért a legtávolabbi országok érdekelnek a legjobban, de az október végére időzített szezonvégi leeresztés és feltöltődés helyszíne idén sem közeli helyre esett. Tavaly Hawaii-t jártuk meg, rohadt messze volt, idén pedig Japánban töltődtünk. (A cikknek semmi köze a bicajozáshoz, ha csak az nem, hogy a bicajos szezont pihentem ki.)
Szeretem az európai kultúrától eltérő országokat, keresem a különlegességeket, Japán pedig már réges-rég mozgatta a fantáziám. Amiért eddig nem léptük meg, az elsősorban annak köszönhető, hogy azt gondoltuk, nagyon drága, illetve, hogy elég messzi van és az egész éves utazgatás után egyre nehezebben veszem rá magam a 10+ órás repülőutakra. Ráadásul Japán nekem soha nem is tűnt kimondottan turista célországnak. Ennek ellenére annyira mozgatta a fantáziánk, hogy vettünk egy nagy levegőt és megnéztük.
Hogy mi igaz az előfeltevésekből? Messzinek tényleg messzi van, főleg átszállással, drágának azonban egyáltalán nem mondanám. Hogy mennyire turistás? Ebben is tévedtünk, kevés olyan országban jártam, ahol a TÖMEGturizmus ilyen mértékű lenne. Mivel van (ismét) közvetlen járat Budapestről Kínába, ezért egy átszállással elég jó áron lehet jegyet venni. Pekingen keresztül mentünk, Csungkingen keresztül jöttünk az Air China-val. Az út hosszú. Az átszállás is gyötrelmes (erről később), de így féláron jössz – mész a ny-európai repterekhez képest. Ha pedig végre odaértél Japánba, az ottlét nem fog földhöz vágni, mert néhány kivétellel magyarországi árak vannak, sokszor pedig alatta. De erről is később.
Sokat gondolkoztam azon, hogy mivel kezdjem a cikket. Mert az élményt nagyon nehéz leírni, elmagyarázni, nemhogy tömören összefoglalni. De próbáljuk meg!
Különleges. Vibráló. Élhető. Kaotikus. Precíz. Szerethető. Cuki. Még ha néha ellentmondásos is, amit írok, ezek csapódnak le bennem. Ami engem legjobban megfogott (nem meglepetés): Az Európai mentalitástól és kultúrától teljesen eltérő társadalom és az ebből fakadó különlegesség. Japán az élet minden területén más. Nincs egyetlen olyan dolog, amit az európai kultúrával azonosítani tudnék. Ez így volt egyébként Kínában is, de Kínához képest Japán minden tekintetben kultúrhely. Mintha egy újgazdag családot hasonlítanék össze a többgenerációs értelmiségi családdal. Nem összehasonlítható.
Japán egyszerre végtelenül modern és fejlett, másrészt totálisan hagyományos, a szó történelmi és társadalmi vonatkozásában. És ez a kettősség mindenhol tetten érhető.
Két dolog varázsolt el különösen: a japán ember mentalitása és hozzáállása a környezetéhez és más emberekhez, illetve a sokkal kézzelfoghatóbb tökéletes tömegközlekedés. Két különleges és varázslatos dolog Japánban.
A japán ember
Nyilván nálam sokan sokkal jobban ismerik, tudják, hogy miért (lett) ilyen ez a társadalom? Hogy milyen? Rendkívül toleráns, visszafogott, csendes, nyugodt, segítőkész, de ugyanakkor iszonyatosan elfojtott. Néha már-már zavaróan kulturáltak. Egészen döbbentes az összehasonlítás kishazánkkal, de Európával (vagy az egész világgal) is. Európai szemmel nézve persze “furcsa” a viselkedésük. De a “furcsa” szerintem nem is jó kifejezés, mert ami nekünk furcsa, az nekik természetes és persze korántsem biztos, hogy pejoratív, azaz rossz lenne. Sőt, nekem nagyon bejött.
Amivel legtöbbet találkoztunk, az a hajlongás. Mindenki hajlong, amivel jól láthatóan kifejez valamit: megtisztel és megköszön és/vagy elnézést kér. Mert hogy ez utóbbi is része a társadalmuknak. Ha egy szolgáltatást veszel igénybe, meghajol, hogy megköszönje. A vonaton ha a kaller kimegy a vagonból, megfordul és meghajol (azt hagyjuk is, hogy ők nem is kalauzok, inkább egyfajta utazás menedzserek…). Vagy például: az állomáson a jegyellenőrzés melletti fülkében áll egy ember, aki folyamatosan köszönget, ha becsekkolsz és fizetsz a szolgáltatásért. Nem ő ellenőrzi, hanem a gép, ő csak ott van, ha segíteni kell, és úgy látszik feladata a köszöngetés és a hajlongás. Ha véletlen elbambulsz az utcán és nekimész valakinek, még ő kér hajlongással bocsánatot. Ha nem értesz valamit, amit mond, vagy ő nem ért téged, mert nem beszél angolul (senki nem beszél angolul), akkor sűrű “sorry, sorry” hajtogatással hajlong. Ha pedig látja rajtad, hogy nem érted, amit akar vagy kérdez és ettől kicsit frusztrált leszel és az idegesség meglátszik rajtad (ott ez nem szokás, de a bunkó európainál előfordul): már bocsánatot is kért, hogy nem érti.
Konfliktus, feszültség nincs, legalább is kifelé, a közösségi térben, az interakciókban, mindenki állandóan mosolyog. Főleg, ha szolgáltatást veszel igénybe. És nincs konfliktus. Inkább benyeli, ha nincs igazad. Én a 10 nap alatt egy embert nem láttam kedvetlenül, unottan kiszolgálni. Fülig ér a szájuk állandóan és cuki hangon köszöngetnek mindent.
Apropó: cukiság. Az egész társadalom cuki. A szó legszorosabb értelmében. Cuki a hangjuk, cuki a hozzáállásuk, cukik az összes plüssfigurákkal együtt (amit a hátizsákon hordanak – fiúk is), kompletten. Japán egy cuki ország.
Az utakon nincs frusztráció, a városokban nincs dudálás, 10 nap alatt talán ha egyszer hallottam, mindenki kulturált, visszafogott és kedvesen közlekedik. Konfliktusmentesen zajlik az élet – és ez nagyon-nagyon szokatlan, innen, Európából nézve. De iszonyatosan megnyugtató és kikapcsoló dolog.
Ami nem tetszett, de ez ott teljesen természetes: mindenki mindenhol magába temetkezik, a metrón a telefonjukat bámulják, nem nagyon beszélgetnek egymással, sőt, nincs sehol hangos beszélgetés. Ki is van írva minden tömegközlekedési eszközön, hogy ne telefonálj, kapcsold ki. Ott nem szokás a saját életedet mások elé teregetni és másokat zavarni. Nem látni telefonáló embereket az utcán, a metrón, nem illik hangosan beszélni. Az emberek befelé fordulnak.
Nekem ez az egész csendesség, a nyugodtság, a zavarmentes élet, a konfliktusmentesség teljesen bejött. Nagyon gyorsan meg tudnám szokni. A tahó és kulturálatlan magyar közlekedéssel, de akár az “általános” magyar élettel szemben is iszonyatosan kulturált minden.
Vagy csak kulturáltnak tűnik. Biztos ennek is van hátránya, valahol az elfojtásnak és a stressznek ki kell jönnie, de ez nem pszichológiai dolgozat. Nem véletlenül jelentek meg a mangák és az animék, hogy a hentairól ne is beszéljünk, és biztos, hogy a felszín alatt más is lakozik bennük, amit a mindennapokban elfojtanak, de a társas érintkezés konfliktusmentessége nekem nagyon tetszett.
Tömegközlekedés
Mivel a 12 nap alatt rengeteget mentünk, órákat töltöttünk el naponta vonatozva, buszozva, nyugodtan kijelenthetem, hogy amit láttunk és tapasztaltunk a tömegközlekedésben, ahhoz Európa (de inkább az egész világ) legfejlettebb tömegközlekedésű országai a fasorban sincsenek. Talán nem bátorság azt kijelenteni, hogy nem is leszünk. Magyarországot hagyjuk is, millió fényévnyire vagyunk ettől, teljesen értelmetlen lenne összehasonlítani. Ezt a szintet soha nem érjük el, de Európa legfejlettebb államai is csak talán pedzegetik, miről is van itt szó. Vagyis dehogy pedzegetik, álmodnak róla.
A tömegközlekedés Japán egyik szilárd alapja és sikerágazata. Pontos, tiszta, gyors, kiszámítható, emberbarát, precíz és még sorolhatnám a szuperlatívuszokat. A tökéletes közlekedés. Pedig kurvára összetett és bonyolult, átlátni elsőre borzasztó nehéz, mégis, használni végtelenül logikus, egyszerű és nagyszerű.
Kezdjük azzal, hogy bár voltunk néhány nagyvárosban (Tokió, Kiotó, Oszaka, Hirosima), de dugót egyet nem láttam a városokban, mert autó alig van. 10-30 milliós városokról beszélünk. Alig autóznak. Mindenki tömegközlekedik. Itt nem státuszt a G Merci, a Ferrari vagy a Lambó, illetve biztos az, mert Tokióban elég sokat látni, de státuszból – gondolom – kevesen autóznak. Hiszen ott a tömegközlekedés. Öltönyös, kinyalt figurák éppúgy, mint a társadalom többi rétege.
Kiválóan látszik, hogy az utasok eltartják a tömegközeledést, amit nem az állam irányít és finanszíroz, hanem virágzó magánvállalatok építenek és működtetnek évtizedek óta. A tokiói (de a kiotói és többi városi) metró- és buszhálózatot több magáncég is üzemelteti, ami azt eredményezi, hogy – gondolom – verseny van. Utasoknak ez jó, de persze nehézség is (a turistáknak), mert nem egyszer futottunk bele abba, hogy egy bérlet nem volt jó egy-egy vonalra, mert az éppen más cégé. De ezt ők biztos tudják.
Ezer féle metró- és buszhálózat van, elég megnézni Tokió tömegközlekedési térképet, már csak a metró vonalaktól is megfájdul a fejed. Szinte lehetetlen eligazodni a sok vonal (line) közül, amelyek többsége persze kötöttpályás. A metró egyben földalatti és elővárosi, városi vonat is, nincs jelentősége, h föld alatt vagy néha a föld felett megy. Ha Tokiótól 60 km-re mész, beülsz a belvárosban a metróba és átszállás nélkül megérkezel a vonattal.
Ez egy végtelenül összetett rendszer, amit kis érzékkel, logikával azért át lehet látni. És mivel rettenetesen emberközpontú, felhasználóbarát, könnyű használni. Az állomásokon minden precízen ki van táblázva, ezerszer, jól és átgondoltan. Az embert szinte kézen fogva vezetik az állomás egyik részéből a másikba, hogy el sem tud tévedni. Kiszállsz a metrókocsiból, már ki van írva, hogy melyik vonal merre megközelíthető, óriási elektronikus kijelzőkön látod, hogy merre az arra. De erre szükség is van, mert itt minden egyes megálló, állomás egy állomáskomplexum, ahol több, sokszor 4-5 vonal találkozik és kínálja az átszállás lehetőségét. Van olyan metrómegálló, ahol 10-15 percet és többszáz métert gyalogoltunk, hogy átszálljunk egy másik vonalra. A nagyobb, központi állomások (pl. a Kioto Station vagy a Tokio Station) olyan méretűek, hogy abba belefér Budapest összes pályaudvara.
El sem tudom képzelni, hogy mennyi tervezés és munka kellett ahhoz, hogy mindezt megcsinálják. Mert hogy ez az egész hálózat nem egy összebuherált, hektikusan összedobált massza, az biztos. Látható és érezhető, hogy ez egy jól átgondolt koncepció alapján épült, mert tökéletesen működik. Esküszöm, tömegközlekedést így még nem élveztem.
A városi tömegközlekedés mellett a másik érdekesség természetesen Shinkanzen. Ami tényleg kurva gyors, tényleg patyolat tiszta és tényleg másodpercre pontos. Űrvonat – minden tekintetben. Nyilván a mindennapi metrózás az alapélmény, mert döbbenetesen hatékony, pontos és összetett, de a csúcs a szuperexpressz. A Shinkenzent általában távolsági járatként használják, erre is épült. Külön pályán megy, néha a pályudvaron belül is külön helyről indul és a városközpontokba ritkán megy be.
A távolság itt 400-500 km-t jelent. Mivel 270-320 km/h-val megy stabilan, ezért egy 500 km-es út (pl. Nyíregyháza – Zalaegerszeg) kb 2 és fél óra. A Kiotó – Hiroshima kb. 1 óra 20 volt, reggel 7.20-kor indultunk a kb 350 km-re található Hirosimába, 9-re ott voltunk az állomás előtt, megnéztük a várost, majd este vissza úgy, hogy meg sem érezted a távolságot. De egy Kiotó – Tokió is 2 és fél óra, pedig az 500 Km. Felfoghatatlan.
A JR pass (erről később) nem a leggyorsabb Shinkanzenre szól (Nozumi), ahhoz kiegészítő jegyet kell venni (jó drága), mert az 320-szal megy, de az átlagos Hikari is 270-290 km/h között közlekedik. Az egész már-már repülő hangulatú, kényelmes székekkel, óriási lábterekkel, tök csöndes haladással. És valóban másodperce pontosan érkezik, indul.
Tíz nap alatt több városban naponta 10-12 metróvonalat és vonatot próbáltunk ki, egyszer sem volt késés. Minden percre, másodpercre pontosan jár, pedig ennél bonyolultabb, sokszereplősebb, összetettebb rendszert elképzelni nem lehet. Gondolj bele! Egy nagyobb állomáson összefut 4-5 vonal, átszállásokkal, beszállásokkal, stb., és csak Tokióban van több tucat óriásállomás, ahol naponta százezrek fordulnak meg. És minden megy flottul! Hihetetlen precizitás és tervezés kellett ide.
Látnivalók, turistáskodás
Japán egy rohadt nagy ország, ezért bejárása több hónap. Tíz nap vagy két hét csak arra jó, hogy éppen belekapj és megérezd a hangulatát. Turistáskodni tudsz, megnézni a közlben lévő látnivalókat. Ha valóban látni akarsz, sokat kell menni, utazni, erre készülj. 5-10-30 milliós városok óriási kiterjedéssel. Napi 8-10 óra, néha több idő, rengeteg gyaloglás és még több utazás a metróban, vonatokon.
Pontosan ezért van jelentősége a nagyon jó közlekedésnek. Viszont ettől a tökéletes közlekedéstől függetlenül is rengeteg idő megy el annak mellékeseire, mert rohad nagyok a városok, a városok belüli távolságok és az átszállások is rengeteg időt visznek el. A jó a dologban az, hogy mindezt egy precízen működő gépezet segíti.
Ami hátráltatja, az a tömeg. Mindenhol. Nagyon szépen tudnak kinézni az utazási irodák oldalain a fotók a kihalt gyönyörű utcákról, esetleg egy-egy gésa (utánzat) is feltűnik rajtuk, aki egyedül andalog, na, olyan nincs, felejtsd el! Sőt, a felkapottabb helyeken gyakorlatilag menni nem tudsz, annyian vannak. A 10 nap alatt nem volt egy olyan hely sem, ahol ne lett volna iszonyat tömeg. Ráadásul Japánban a tömeget nem európai mértékkel méred. Firenzében, Rómában vagy Párizsban nyáron sok az ember? japánhoz képest azok a városok a vicc kategóriák. Volt olyan helyzet, hogy komplett gyalogos dugó alakult ki az utcán vagy ahol éppen mentünk, percekig nem tudtál haladni. Vagy a metróból kijönni. Ezt tetézi, ha ünnep vagy csúcsidőszak van. Október az egyik legkellemesebb hónap odautazni, de sajnos ez is egy csúcsidőszak. Ennél csak a tavaszi virágzás idején durvább a helyzet, el sem tudom képzelni az milyen lehet. Nekem már ez is túl volt a határon. Aki tömegiszonyos, oda ne menjen!
Tömeg van a tömegközlekedésben is, Tokióban például a 30 millió ember ezt okozza. Az állomásokon, a metrón szinte mindig, a buszok talán még jobban terheltek, de azért el lehet férni. Olyat soha nem láttam, amiket mutogatnak videókon, hogy nem férnek be emberek a metrón és tolják befelé őket. Ami érdekes viszont, hogy a helyeket nem adják át. Senkinek. A buszokon és a metrón harc megy a helyekért, és ha megszerezték, alszanak vagy a telefont nyomkodják. Jöhet ott bárki. Viszont ami nagyon meglepő volt: a metrókon csúcsforgalomban vannak “csak nőknek” szóló kocsik (na vajon miért…)
A turistáskodáshoz október jó időszak, az időjárás oké, 18-25 fok, lazán rövidujjúban lehet nyomni. A legfelkapottabb a cseresznyefa virágzási időszak, április körül, de az durván tömeg. Mi októberben voltunk, de így is súlyos volt a helyzet. Nem tudom, hogy lehet-e oda menni megfelelő időben, amikor nincs tömeg, de nem hiszem.
Másrészt, mivel nagy az ország, az idő pedig általában kevés, a tervezésnél azt kell figyelembe venni, hogy hol akarsz megszállni, hol mennyit akarsz eltölteni. Mert egy városból kiindulva rengeteg idő megy el az utazással.
Szerintem Kiotó a legjobb hely (már amit mi láttunk), de egyben a legturistásabb is. Sokan vannak mindenhol és az árak is kicsit magasabbak, mint Tokióban. De ott van a legtöbb kulturális és történelmi látnivaló. Lazán 4-5 nap, sőt, egy hét is, ha kimész a városból.
Oszaka nincs messze kiotóból, 15 perc Shinkanzennal, 25 perc gyorsabb vonattal (ha kifogsz egy lassút, akkor 40 p). Egy nyüzsi nagyváros néhány érdekességgel. Nekem semmi extrát nem jelentett. Bevásárolni tökéletes, az egész város arról szól.
Természetesen Hirosimába is elmentünk, kihagyhatatlan, hiszen kevés város van a világon, amire atombombát dobtak le. Elnézést a durva fogalmazásért, de oda mindenki a bomba miatt megy. A kiállítás és a központi emlékhely lelkileg eléggé megterhelő, a kiállítás sírós és nehezen emészthető, ráadásul rengetegen vannak mindig, de pont azért utazik oda a turisták többsége, mert az egészet látni kell. A központi rész (ahova a bombát célozták) nagyon szép, a japánok ezt nagyon mértéktartóan, átérezhetően és kulturáltan csinálták meg (ellentétben az amerikaiakkal Pearl Harbourban, ahol kb. minden a pénzlenyúlásról szól), de a város kb. ennyi. Mondanám, hogy kihagyható, egy nap sok is rá, de oda el kell menni, ha már Japánban vagy, nincs mese.
Nara aranyos városka, Kiotótól 45 percre, tkp. Japán Szentendréje. A parkban szabadon kószáló őzikék miatt megy oda mindenki (több ezer lehet és elég agresszívak), na meg a szép kertek miatt, de kb. egy délelőtt elég belőle. Narában éreztem egyedül igazán, hogy lehúzható turista vagyok.
Tokió persze kihagyhatatlan, az a város volt a mások soknapos célpontunk. Hatamas, emészthetetlen megapolisz, a világ egyik legnagyob városa, felmész egy felhőkarcoló tetejére és nem látod a város szélét. Döbbenetes méretek. Persze vannak kulturális látnivalók is, de közel nem annyi, mint Kiotóban. Itt inkább a modernitás a látnivaló. Amúgy az egész város egy hatalmas pláza. Mall pláza hátán, minden az eladásról és a vásárlóról szól. És amit ott nem lehet kapni, az nincs is. Ennek ellenére Tokióban úgy el lehet tölteni egy hetet, hogy mindig más városrészbe mész. Ott csak a flow visz, hagynod kell magad.
Tokióból még érdekes átmenni vonattal Kamakurába és Enoshima környékére, szép a tengerpart és a sziget is (este ki van világítva, akkor kell menni).
Bevásárlás
Utólag már könnyű ezt kijelenteni, de ott rontottuk el a dolgot, hogy tele nagybőröndőkkel mentünk ki. Ha legközelebb megyek, akkor biztos minél kevesebb cuccot viszek és egy nagybőrönddel és tele ruhákkal jövök haza.
Arra van szó ugyanis, hogy Japán sokkal olcsóbb mint Európa vagy Magyarország, a ruházat jelentősen olcsóbb (a kaja is) és mivel kicsi az adó és sok helyen nincs tax, töredékáron tudsz felöltözködni. A bőrönd is olcsó 🙂 A városok teli vannak bevásárló központokkal, sőt, szerintem egész Tokió és Oszaka egy komplett bevsásárlóközpont, ahol olyan márkákkal találkozol, amikről még nem is hallottál. Ki sem tudod ezeket kerülni. A mallok össze vannak épülve, vagy építve a megállókkal, pályudvarokkal, egyikből esel be a másikba. Léteznek az európai lowcost ruházati láncokhoz (H&M, stb.) hasonló láncok, mint a Uniqulo (jól írtam?), GU, stb., ahol 5-12 emeleteken néhány ezer forintért vehetsz bármit, nagyon jó minőségű cuccokat.
Nem vagyok bevásárálás-szakértő (nem is rajongok érte), de ott ez a dolog kikerülhetetlen. És azt vettem észre, hogy akárcsak a kajájuk, a ruházat is nagyon jó minőségű.
Mivel 2 darab 18 évessel voltunk, kikerülhetetlen volt a japán (világ)divat megismerése. Sokat tanultunk X-generácós fejjel a fiatalok öltözködési stílusáról, különösen a bő nadrágokról és a hozzájuk való sneakerekről (sportos cipőkről 🙂 Külön kiemelném a japánok kedvenc cipőmárkáját, az Onitsuka Tiger-t (amely az Asics elődje volt és még ma is virágzik, sőt, kifejezetten menő státuszban van), ahol a boltokban mindig rengetegen voltak, sőt többször sorba kellett állni ahhoz, hogy beengedjenek. Divatos és szép sneakerek és nem is drágán.
Természetesen Japánban fut a Macha-őrület, mindent lehet macha-kivitelben kapni, sütit, csokit, fagyit, kávét. És persze jó minőségben. A macha központja egyébként egy helyes kisváros Kiotó mellett Uji. Érdemes elmenni.
Jótanácsok
Repülés
Mi a kínai járatot választottuk, közvetlen Budapestről Peking átszállással Tokióba, visszafelé Csongkingban szálltunk át és onnan Budapest. Így sokat lehet spórolni, mert a kínai járatok olcsóbbak. A gépeik jók, a nagy távot nagygéppel teszik meg, a lábtér kicsit nagyobb. Az utazás hátránya, hogy nem közvetlen. Európa nagyvárosaiból megy az is, de azok kétszer drágábbak. A kaja a fedélzeten jó, 2x és 1x adnak, kulturált. A járat nagy hátránya, hogy a kínai átszállás borzalmas, minden tekintetben. A transzfer pedig nem túl kulturált. Egyrészt éjszaka érsz oda, a 2-4 óra várakozás a hideg, kihalt reptéren, ahol minden be van zárva, gyötrelmes. Visszafele Csangkingban betereltek bennünket egy karámba és ki sem mehettünk (pedig transzfer utasok voltunk). Ezen túl átvilágítanak mindenkit, lefotóznak, stb. Nem túl baráti. És persze, ha belső-ázsiai reptéren van a csatlakozás, akkor az utasok is onnan jönnek, szóval, khm, nem az európai értelmiségi közeg… Ez az ára az olcsóságnak.
Amire figyelni kell, hogy néha az egyik tokiói reptérre érkezel, de a másikról mész (kettő van), ami nem mindegy, mert a Narita Tokió központjától 60 km-re van (1,5 óra a szállásról). Mi az utazás reggelén vettük észre, hogy a Hanedára érkeztünk (közel a városhoz), de a Naritáról megyünk. Még jó, hogy megnéztük, mert a Naritára kimenni egy külön utazás (a Tokio Stationtól még több mint egy óra – de visz ki sima metro/vonat.)
JR Pass
A JR pass-ról sok szó esik Japán kapcsán. A JR pass nem más, mint egy időszakos bérlet (7, 14, 21 nap), amit egy vállalat kínál a saját járataira. Mivel ők üzemeltetik a Shinkanzeneket is (vagy a nagy részét) és mindenhol megtalálhatóak, komplett állomásokat és bonyolult vonalakat üzemeltetnek. Érdemes benevezni a bérletre. Mi is vettünk JR pass-t, mielőtt kiutaztunk. Talán az egyetlen dolog volt, amit drágállottunk, de ezt ki kellett fizetni, mert megérte. De ezt mindenkinek meg kell tervezni, ugyanis a húzós árat akkor éri meg kiperkálni, ha sokat mész vele és kihasználod. Egyébként elvagy 3 – 5 napos jegyekkel.
Mivel a JR jó a Shinkanzenekre és városi metró vonalakra is korlátlan használatra, így ha jól tervezel, bőven behozza az árát. Ha pl. elutazol 2-3 messzebb városba, ahova oda – vissza kb. 20-40.000 jen lenne az ár/út a szuperexpresszen, máris bőven megéri az egyhetes. De ezen túl használhatod a városi metrókban is. A dolog úgy működik, hogy még itthon megigényled, kifizeted, kapsz egy utalványt, amit kint beváltasz bármelyik JR-irodában. Ott megkapod a bérleted, amivel közlekedhetsz.
Amire tényleg oda kell figyelni, hogy nem minden városi vonalra és távolsági vonatra jó, csak a JR által üzemeltetettekre (mivel ők a legnagyobbak, ezért kb 70%-ban használhatod).
Azt ne felejtsd el, hogy hiába jó a JR Pass a Shinkanzenekre, attól még oda helyet kell foglalni, amit megtehetsz bármelyik JR-irodába, de akár automatában is a JR állomások mellett. Végtelenül egyszerű ez is, kb 3 perc. Útlevél és a Pass kell hozzá, amiket a gép beolvas, majd kiválasztod a helyet és megkapod az ülőhelyet. Ezért nem kell fizetni! De ha nincs időd, a Shineken van nem ülésfoglalós kocsi is.
Tömegközlekedés a városokban
Imádtam az egészet. Mivel rengeteget mentünk (napi 20-25.000 lépésnél soha kevesebbet), sokat is utaztunk. Tokió, de Kiotó is otthoni mércével mérve iszonyat nagy méretű városok, csak Tokióban és vonzáskörzetében 30+ millióan élnek, szóval sokat kell utazni a látnivalókért. Ehhez pedig metrozol és buszozol.
Tudom, hogy ellentmondásnak tűnik, hogy ez egy bonyolult rendszer, de mégis egyszerű használni, viszont ami tényleg megkönnyíti az egészet, az a Google Mars navigációja. Itt van igazán értelme az egésznek, ahol minden adat digitális! Aki ezt tudja kezelni garantáltan nem tud eltévedni.
A tömegközlekedés ásza a mobiloddal utazás (pl. Suica – Super Urban Intelligent Card), amit egyelőre én sehol máshol nem tudtam kipróbálni, mert ahol eddig jártam, nincs ilyen lehetőség. A suica egy érintésmentes okoskártya, amit végtelenül egyszerű és nagyszerű dolog használni. Teljesen függetlenedsz a jegyektől, bérletektől, csak a telefonodat vagy az órádat kell odaérinteni a leolvasóhoz és mehetsz. iPhone-on a Walletba lehet hozzáadni (tömegközeledési kártya) és ha ez megvan, akkor pillanatok alatt tudsz rátölteni pénzt az apple Pay-jel. Onnantól kezdve használhatod: az elektronikus leolvasó kapunál odaérinted, töredékmásodperc alatt leolvassa, belépsz a területre, ekkor kijelzi, hogy az utazás folyamatban, majd mikor kilépsz, megint odaérinted és levonja a pénzt. Ennyi. Ezen túl millió másik dologra használhatod, pl. fizethetsz vele, ha van rajta pénz, mint egy bankkártyával. És persze a buszokon is használhatod, ott is vannak érzékelők. Már fel sem teszem a költői kérdést, hogy vajon miért nincs ilyen nálunk?
Persze léteznek sima jegyek, bérletek is. Ha van Suica, jeggyel nem kell törődni, de bérletet érdemes venni. A jegyautomaták ott vannak mindenhol, mindig tudsz gyorsan jegyet venni. De minden városban vannak egy- és többnapos bérletek is, amik megérik a pénzüket. Tokióban pl. van egy-, három-, ötnapos, ezen belül is többféle bérlet, attól függően, hogy milyen vonalakon akarod használni. A fullos 1600 yen/nap, az mindent visz (gyk. 3500 ft-ért használhatod a teljes tokioi tömegközlekedést, ami sztem kb 30-40 vonal…)
A dolog úgy néz ki, hogy a szinte minden állomáson megtalálható automatákban egy perc alatt megveszed, majd a kinyomtatva megkapott bérletet a belépéskor beadod a kapuba, belépsz és vissza is kapod azonnal a bérletet (kb tizedmásodperc alatt), majd a kijáratnál ugyanígy jársz el. Elektronikus be- és kiléptetési ellenőrzés van, nem lehet lógni (nem is hiszem, h bárki lógni akarna). A bérletet bárhányszor használhatod 0-24 óra között. Mivel Tokióban elég nagyok a távolságok (egymás melletti városrészek is 5-10 km-re vannak egymástól, ha pedig a város “másik felére akarsz menni, kb. 30-40 perc metróval) rengeteget fogsz metrózni, sokszorosan megéri. Mi naponta 12-15 vonalon is ültünk.
Árak (1 jen, 2,2 ft)
Nem tudom, miért gondoltam, hogy Japán drága, pedig nem az. Nagyon nem. Nyilván nem egy Vietnám vagy Thaiföld, de nem is Ny-Európa. Kb mint kishazánk. Sőt, nyugodtan mondhatom, hogy általában a magyarországi árak 80%-a. Persze ez is differenciált, mert van ami drágább, van ami olcsóbb, de a közép kb. oda esik. Amit ott egyedül drágának találtunk, az a Shinkanzen szuperexpress és a JR pass. Azzal egy út 14-18.000 jen, vagy drágább is lehet, de mivel megvettük a JR pass-t, ezzel nem kellett foglalkozni. Persze az is drága volt, de nekünk megérte, visszahozta az árát.
Egyébként a városi tömegközlekedés olcsó, depláne, ha azt nézzük, hogy ezért mit kapsz. 210-220 jen egy metró vagy egy buszjegy, amivel át is tudsz szállni (ha ugyanaz a cég által üzemeltetett vonalra szállsz fel). Mivel a tömegközlekedést magáncégek üzemeltetik, van hogy valamelyik vonal drágább, ez távolságtól is függ, de ez az átlagár. 1600 jen egy egynapos fullos bérlet Tokióban, de van 900 jenért is (nincs benne egy-két vonal és a busz).
A kaja egyáltalán nem drága, 800 – 1200 jenért fullra jól tudsz lakni, vettünk hatalmas adag rament 800-ért és 1100-ért is. Az utcai kaják is 400 – 800 jen és rengeteg féle van. Ettünk 8 (!) fogásos vacsorát rendes étteremben négyen, úgy, hogy az utolsó két fogás már nem ment belénk, italokkal együtt 9000 jen volt (kb. 20 ezer ft.) Itthon az kb 40-50.000 ft lett volna.
A szállodák európai mércével mérve olcsóbbak, főleg, ha az ár – értéket nézzük. Négycsillagos szállodát sokkal olcsóbban kapsz, teljesen megfizethetően, mint bármelyik európai nagyvárosban. És érdemes is odamenni, mert a reggelik jók és a színvonal is teljesen oké, szauna, fürdő, luxus vécé, néha úgy éreztük magunkat, mintha luxusszállodában lennénk.
Fizetés, készpénz, bankkártya
Nekem nagyon furcsa volt, hogy az érintésmentesség már a fizetésban is megvalósult. A legtöbb helyen már nem az eladónak adod oda a pénzt, hanem egy gépnek, amely megszámolja és visszaad. Az eladó csak menedzseli és köszönget (meghajolva).
Több helyen nem tudtunk kártyával fizetni, ezért készpénzt vittünk, erre készültünk. De amúgy szerintem a kártyás fizetéssel korántsem olyan rossz a helyzet, mint általában írják. Amennyiben készpénzzel fizetsz és nincs gép, két kézzel kell a papírpénzt odaadni és persze nem az eladó kezébe, hanem egy kis tálcára… Ami tetszett, hogy az 1 jenes (2,2 forintos) érmét is “beváltják”, azaz nyugodtan oda lehet adni. Sőt, ha lehet, nagyobb pénzben adnak vissza.
Angol
Ezt nem gondoltam volna, de szinte senki nem beszél angolul. Nagyon nem. Az volt a furcsa, ha valaki beszélt. Amúgy ez számomra teljesen érthetetlen, hiszen akkora a turizmus, hogy muszáj lenne. Kevés országról gondolom, hogy Magyarországnál is kevesebben beszélnek angolul, de Japán ilyen.
Sorbanállás
Imádják. Mindenhol sorban állnak. Vonatnál, metrónál, boltban, buszmegállóban, jegyért. Rend van, nincs soron kívüliség. A legszebb volt, hogy a peronokon (mindenhol, vonatnál, metrónb, busznál, stb.) még azt is bejelölik, hogy hova kell állni, hogy fel tudj szállni. Még azt is kiírják, hogy melyik számú kocsi hova fog érkezni centire pontosan. Tökéletes. Tiszteletben kell tartani, ne tolakodj! Imádtuk.
Automaták
Az italautomaták is megérnek egy külön bekezdést. Szomjan nem fogsz halni. Rohadt sok van, szerintem 100 méterenként egy. Lehet benne kapni vizet, üdítőt, stb. Működnek minden létező fizetéssel, még Suicával is. De vigyázni kell, mert a japán tea-üdítő nem cukros (sok minden nem az ott).
Tisztaság. De hol vannak a kukák?
És végül az egyik legszembetűnőbb dolog, amivel találkoztunk: nincs az utcákon kuka. Sehol. De tényleg sehol. A 12 nap egyik legmeghatározóbb élménye, hogy nincs hova tenni a szemetet, de mégis: csillog-villog minden, de tényleg. A földről lehet enni. Senki nem szemetel. Sajnos egy kuka megtalálása felér egy lottó ötössel, igazi kihívás volt és nagyjából 2-3 óránként sikerült egyet találni, de többnyire mi is vittük haza a szemetet.
Vécék
Rengeteg vécé van mindenhol, utcákon, tereken, üzletekben, mindenhol. És ingyenes mind. És rohadt tiszta mind. A legtöbben még extra öblítéses vécé is van. Amúgy a japán vécékről: a szállodákban (is) olyan vécé volt, hogy szerintem többet tudott mint az iPhone. Tuti egy számítógép volt benne. Alvázmosás 3 féle, vízsugár erősség állítás, vízsugár mozgatás előre – hátra, ülőkefűtés, hogy már melegre ülj, stb. Alig vártam, hogy ráüljek! Gondolkoztunk, hogy hozunk egyet haza, kint nem drágák, de aztán letettünk róla.
Összefoglalás
Az út után arról beszélgettünk, hogy visszamennénk-e. Mindenkinek nagy élmény volt és tetszett, de a többiek egyelőre nem mennének. Én igen. Az ott tapasztalt társadalmi és kulturális élmény nekem nagyon meghatározó volt. Mindig is egy olyan (ilyen) országban szerettem volna élni (eddig nem sikerült), ahol az emberek nem tahók, ahol odafigyelnek egymásra, de nem zavarják egymást, ahol nincs idegeskedés és frusztráció, csak kedvesség és mosolygás. És rohadt biztonságos. Rendőrt is cak akkor láttunk, mikor terelni kellett az embereket. És patyolat tiszta.
Azt nem mondom, hogy az élet ott belassult, mert pont hogy nem, iszonyatosan nyüzsi és telített, és persze nagyon elől vannak fejlettségben, de ezzel együtt Japán egy nagyon élhető és jó hely, amit látni feltétlen kell. Hogy laknék-e ott, az egy más kérdés, de biztos meg tudnám szokni.
Hozzászólások