Hosszú évek óta járunk Toszkánába, leginkább Családostól. Elugrani a vidéki csendbe (nincs messze, 10 óra kocsival), nem csinálni semmit, élvezni a kényelmes apartmant, a hely varázsát, a rendkívül kelles klímát, a csendet. Néha leülni egy kisváros teraszára, nézni az embereket vagy elmenni a hegyekbe, túrázgatni, bicajozni.
Többször voltunk biciklivel is, a bicikli szállítása nem probléma, a kocsi kiviszi. A vállalkozás elindításához azonban pontos útvonalak kellenek, ismerni kell minden utat, be kell járni, meg kell nézni, hogy milyenek a viszonyok a különböző évszakokban, mennyire tekerhető, mekkorák a szintek, mik a látnivalók. Mivel közeleg az éles indulás, ezért tavaszra időzítettünk egy háromhetes bejárást, hetenként egy-egy olyan tájegységgel, ahová túrát szervezünk.
Elsőként Lucca környékét, azután a DK-i régiót, Maremmát, majd utoljára a klasszikus Toszkánát kerekeztük be. A három hét nagyon hasznosan telt, információval telve, pontos program képével jöttünk haza. Ízelítőül néhány mondat és kép a három régióról, hogy lássátok, hova is jelentkeztek!
Lucca környéke
Lucca és környéke mindig is a kedvencünk volt. Toszkánának az északi részét nem nagyon ismerik, az ide látogatók legfeljebb Pisába ugranak be megnézni a Dómot és a tornyot, általában még Pisa többi részét sem nézik meg. Aki esetleg tájékozottabb, az talán eltalál Luccába vagy a Cinqueterrébe, esetleg Vincibe (Leonardo da Vinci szülőfalujába), de az igazán szép helyeket csak elvétve keresik fel. Pedig mekkorát tévednek!
Lucca Pisától ÉK-re fekszik, a Monte Pisano választja el a két várost. Lucca szubjektíven az egyik legélhetőbb, leghangulatosabb és legszebb városa. A történelmi városközpont van annyira nagy, hogy akár egy napig is elbolyongj benne, de még kezelhető méretű. Fantasztikus terek, épületek vannak szinte minden sarkon. Az óvárost egy több méter széles, 5 kilométer hosszú fal veszi körül, amin Luccát körbe lehet bicajozni. A városban a kerékpározás alap, szinte mindenki bicajjal közlekedik.
Lucca aránylag sík terep, tőle északra kezdődnek az Alpok lábai, de a többi irányban aránylag vízszintes a vidék. Az itteni túrán minden irányba megyünk, a bejáráson megtaláltuk és fixáltuk azokat a kis forgalmú, alig látogatott utakat, ahol a túrákat lebonyolítjuk. Ellátogatunk északra, a hegyek közé. megyünk nyugatra a tenger felé, délre a Monte Pisano környékére, átmegyünk Pisába és elmegyünk nyugatra, érintve az Alpok lábait.
Maremma
A Maremma régió Toszkána DNY-i, a Ligur és a Tirrén tengerpartot szegélyező, Livornótól Grossetóig terjedő, legkevésbé ismert és látogatott része. A viszonylagosan kisebb turizmus annak köszönhető, hogy egészen a múlt század elejéig területe mocsaras volt, amely tizedelte az embereket, akadályozva az ismertségét és a jelentősebb turistacsalogató objektumok létrejöttét.
Ettől azonban Maremma ugyanolyan szép és értékes, mint a többi régió, előnyét pontosan ez adja: kis forgalmú, néptelen utak, hegyi szerpentinek, fenséges dombokon trónoló kisvárosok és maga a természet adják a hátteret. Ráadásul ki ne akarna ilyen gyönyörű nevű városokat meglátogatni, mint: Massa Marittima, Sassetta, Castagneto Carducci, Monteverdi Marittimo, Suvereto?
Maremmát az etruszkok őshazájának tartják, az elmúlt évtizedekben több ősi, hatalmas etruszk várost ástak ki. Még ma is aránylag kevés ember lakja, de ennek ellenére csodálatos utakat, hegyi falvakat és remek tengerpartokat tartogat az idelátogatóknak. Remek az agroturizmus (állítólag innen terjedt el), kis forgalmú és látványos útjaik vannak. Többek között itt van Olaszország legjobb vonalvezetésű hegyi biciklis turistaútvonala (ez nem szubjektív) és innen lehet átmenni az egyik legjobb toszkán biciklis tekerésre, Elbára.
Siena környéke
Az utolsó hetet a szubjektíven legszebb vidéknek tartott belső részen töltöttük, Siena környékén, ahol minden pontosan olyan, mint a filmeken és a képeken: Ősi városok, olaj- és jegenyefák szegélyezik az utat, a távoli dombok tetején majorságok terpeszkednek, ezer szín és illat kavalkádja, kanyargó aszfaltcsík! Siena környéke – szerintünk – az igazi, valódi Toszkána.
Ezen túl azonban Siena környéke azért is a legjobb, mert minden irányban kincseket találni. Északra a Chianti-vidék, délre az Orcia és a Merse folyó völgye, valamint a Crete Senesi, Volterra és San Gimignano környéke, mind-mind maga a természeti paradicsom.
Szavakkal nehéz is leírni a hullámzó, ezer színű tájat, ezt látni kell!
Hozzászólások