Amikor 20 éve az Alföldről Budapestre költöztem, egyik szerencsés mellékhatása volt, hogy a sík vidékről hegyek közé kerültem. Gyermekkorom egy része a bicajról szólt (többnyire ész nélküli tekerések és bicajos fogócskák formájában a zárt lakótelepen), de aztán sokat kihagytam, majd a húszas éveim végén vettem normális bicajt és újra nyeregbe pattantam. Sajnálatos

A hét eleji, regeneráló edzés nehézségeit kipihenve ma az egyik kedvenc Budapest környéki utamat tettem meg. Többször jártam már a Gerecsében, a „Tour de Bajót” otthonról oda-vissza (vagy Dobogókő felé vissza) az egyik kedvenc nagyobb utam (150km), de régóta terveztem már, hogy a Dunazug középső részének útját kibővítem a még be

Egy sajnálatos térdsérülés miatt, gyógytorna-jelleggel, egy négyhetes kihagyás után ültem kerékpárra ezen a szép szeptember végi napon. A vénasszonyok nyara már nagyon csábított a mozgásra, a hosszú kihagyás pedig türelmetlenné tett, így elhatároztam, hogy kipróbáljuk a sérült térdet egy úttal. Egy nem túl nehéz, nem túl hosszú, élvezetes és lehetőleg háztól-házig útvonalra gondoltam.

Úgy alakult, hogy az augusztus 20-i ünnepre a három lánytestvér Pannonhalmára, a szülőkhöz szervezte a hétvégét, így Luc kivételével Balázs és én, azaz a sógorok is ott lesznek, ezért Balázzsal megbeszéltük, hogy elvisszük a bicajokat és szombaton tekerünk egyet. Pannonhalmáról országútival nem igazán lehet túl sok irányba indulni, adekvát a DK-i tájegység, a

A Dolomitok valahogy mindig kiesett az érdeklődési körből, nem síelünk és sajnos amíg a gyerekek kicsik voltak, a túrázást is hanyagoltuk, a bicajozás szempontjából viszont túl messze van. Salzkammergut inkább érdekelt bennünket. Év elején beszélgettük Balázzsal, hogy a Stelviót meg kellene mászni, de ahhoz a gyilkos emelkedőhöz (25 km, 1800m