Szlovéniában tekertük: A Mangart-nyereg és a Vrsic-hágó
Kilátás a Vrsic-hágóból Krajnska Gora felé, lefelé, az első kanyarokból

A Vrsic-hágó

A Vrsic-hágó (1611m) Szlovénia legmagasabb megtekerhető hágója, a 19. században építették. Az Isonzó folyó völgyét köti össze a Száváéval, Bovecet Krajnska Gorával. Mivel Bovecben voltunk, logikus volt, hogy a második napunkon megmásszuk a hágót. De mivel nem szeretünk csak oda-vissza túrákat tenni, inkább a körutakat preferáljuk, kitaláltuk, hogy átmegyünk a hágón Bovecből, majd leereszkedünk a Száva völgyébe Krajnska Gorába, onnan áttekerünk Tarvisióba, majd Tarvisioból a Predil-hágón keresztül jövünk vissza. 90 km, 1800 m szinttel, izgalmasnak hangzott.

Reggel megreggeliztünk és nyeregbe szálltunk. Most másik irányba indultunk el, Trenta felé. Az Isonzo (Soca) folyó mentén tekertünk, mellettünk a krisztálytiszta folyó hömpölygött, egész sok víz volt benne. Az Isonzó egyébként a Júliai-Alpokban, a Trenta-völgyben ered, nem messze Trentától. Bovec felé folyik, innen Gorizia felé, majd Gradotól nem messze ömlik az Adriai-tengerbe.

A Vrsic-hágó felé az Isonzó folyó mentén kezdtünk
A Vrsic-hágó felé az Isonzó folyó mentén kezdtünk

Az út a folyó völgyében szép lassan emelkedett, kifejezetten kellemes volt tekerni, jó tempóban haladtunk. Trentát elég gyorsan elértük, kb. 16 km után, 250 m szintet emelkedtünk. A falu a hegyek lábán fekszik, innen már láttuk, hogy melyik völgyben megyünk be. A Vrsic innen 11,8 km, az emelkedése 993 m, átlag 8,4%. Nem rossz, nem rossz. Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű.

A Vrsic felé, a visszafordítók előtt.
A Vrsic felé, a visszafordítók előtt.

Egy éles visszafordítóval megkezdtük az emelkedést. Megbeszéltük, hogy ha nehéz lesz, 3-400 szintméterenként megállunk, megvárjuk egymást. Az út továbbra is az Isonzó mellett vitt, de immár húzósabb meredekséggel. A folyó lassan alattunk maradt, majd jobbra fel és elkezdődtek a kemény szerpentinek. Az elején, a mihez tartáshoz végett, egy 14%-os tábla, 9 km-en! A kanyarok számozva voltak, minden kanyarban kint az adott magasság. Az út ezen része elég kemény volt, állandóan 8-10%-okat láttam a monitoron. Szép lassan elhagytuk egymást.

A kanyarok csak jöttek, egyre magasabban voltam, az Isonzó már nagyon alattam volt. Az erdő szép volt, a forgalom kicsi. A monitoron állandósult a 9%, monoton haladtunk felfelé. A meredekség nem nagyon csökkent, a hajtűkben vagy néha egy-egy 6-7%-on lehetett pihenni. Aztán a visszafordítókat elhagytam, aránylag egyenes emelkedők következtek, az út szépen lassan jobbra kanyarodott, néha kicsit a szorításból, a félig erdős szakaszon megláttam a hágót. Az út továbbra is 8-9%-os volt.

A Vrsic visszafordítói
A Vrsic visszafordítói

A hágó előtt az utolsó kilométerek kínzásként hatottak: a monitoiron 12%-ok kezdtek megjelenni, a meredekség egy éles visszafordítóban 14% is volt, először el sem hittem, csak valahogy nem akart haladni a bicaj. Kiderült, hogy a vége a hab a tortán. Az utolsó egyenest nem tudtam meghúzni, örültem, hogy felértem. Imi már várt, aztán jöttek a többiek is. Mindenki örült, hogy felértünk, kemény volt ez a hágó. Kicsit pihentünk, szétnéztünk. A hágó nem túl szép, a Trento felöli rész egy elnyúló völgy képét mutatja, viszont a másik, a Krajnska Gora felöli oldal, az valami csoda!

Lefelé a Vrsicről minden kanyar egy kis Párizs - Roubaix
Lefelé a Vrsicről minden kanyar egy kis Párizs – Roubaix

Zoli mondta, hogy olvasta, hogy Krajnska Gora felé eső oldal macskaköves. Kicsit furcsálottuk, nem is igazán hittük el, hiszen 10 km-t végig macskaköveken nem lenne oké és nem is gondoltuk, h a XXI. században egy ilyen fontos hágóút ne legyen leaszfaltozva. Aztán ahogy elindultunk, minden kiderült: a macskakő csak a számozott kanyarokban, a visszafordítókban van. Ahogy mentünk lefelé, minden kanyar egy kis Párizs – Roubaix-nak tűnt. Satufék, lassan átmenni rajta, aztán a meredeken gyorsulás és ismét satu.

A Vrsic Krajnska Gora felőli oldal, ahogy elindulsz a hágóról
A Vrsic Krajnska Gora felőli oldal, ahogy elindulsz a hágóról

A lejtő egyébként gyönyörű, már ahogy elindulsz a hágótól, az első kanyaroknál meg kell állni fotózni, mert annyira szép: az út és a hegyek látványa, megkoronázva a macskaköves kanyarokkal fantasztikus volt. Sajnos az út második szakaszán egy nagyobb részen építkeztek, ezért volt egy kis L’eroicás white road is 🙂  Aztán leértünk Krajnska Gorába. A falu (város?) elég szép, nem túl nagy, jó helynek tűnt.

Krajnska Gora után Tarvisio felé fülig ért a szánk, olyan szép volt az út.
Krajnska Gora után Tarvisio felé fülig ért a szánk, olyan szép volt az út.

Krajnska Gorából Tarvisioba egy gyönyörű kerékpárút vezet, ez már a millenniumi vasút helyén épített kerékpárút része. Tökéletes aszfalt kanyarog az erdőben, országutival is nagyon jó tempóban lehet rajta haladni. Az út ezen része teljesen feltöltött bennünket, 2+2 formációban szeltük a kilométereket, alig találkoztunk valakivel. Én már voltam ennek az útnak a Tarvisio utáni részén, tudtam, hogy milyen klassz (a millenniumi vasútvonal helyén épült kerékpárútról beszámoló nemsokára!). Sajnos csak Tarvisioig mentünk, ott a kerékpárúton begördültünk a régi állomásra, majd lekanyarodtunk róla. Ettünk egy pizzát és indultunk vissza.

Tarvisioból Bovecbe a Predil-hágón keresztül kell menni. Egy széles völgyben indul az út Cave del Predilig, ami után egy szép alpesi tó is van. Onnan emelkedik fel az út néhány visszafordítón keresztül, nem vészes, 5 km, 256 m szinttel, átlag 5,1% emelkedés. A tónál megálltunk, bele is gyalogoltunk, jól esett a hideg víz. A hágót gyorsan elértük, majd onnan leereszkedtünk Log pod Mangartomig, a korábbi napon megismert úton. Bovecig még meghúztuk, hogy jól essen és hazaértünk.

A Predil-tó.
A Predil-tó.

Összegzés: A Vrsic-hágó nehezebb volt, mint a Mangart, de ezt tudtuk is. Méltó az alpesi hágótúra jelzőre. Egy valódi, kemény, kompromisszummentes emelkedő. Amíg a Mangart inkább a bevezetés az alpesi hágók útjainak világába és elsősorban a szépségéért szeretjük, addig a Vrsic már haladó tanfolyam.

Ez a két nap nagyszerűen sikerült, az időjárás is támogatott bennünket, az előtte lévő két nappal, majd az ez utáni tekerésemmel (innen mentem a Zoncolánra – a beszámoló itt olvasható) rengeteget fejlődtem. Ez után a nyáron végig – szó szerint – a lábamban éreztem az erőt. Mindenkinek ajánlok egy-egy ilyen hetet, a hatékony fejlődés (na meg a gyönyörű környezet) biztosított!

Előző
1
2
3
Következő

A szerzőről

client-photo-1
Csaba
55. évem pedálját taposom, a bike4fun vállalkozás vezetője, túravezetője vagyok. Hobbim a munkám. Szabadidőmben tekerek és / vagy a családdal vagyok.

Hozzászólások

Simon Mihály
2021 április 18,
Sziasztok! Ezt a túrát én is megcsináltam, valóban hatalmas felejthetetlen élményt nyújt.
2021 április 18,
Kedves Mihály! Köszönjük a hozzászólást, egyben gratulálunk a teljesítményedhez!

Vélemény, hozzászólás?