A Kanári-szigetekre télen visszatérni mindig remek élmény. Ki ne örülne februárban a tartós 20-22 foknak, a többnyire száraz és kiszámítható időjárásnak, ami ideális a bicajozáshoz.
2023-ban szülinap ajándéknak kaptam kisfeleségtől a pihenést. Kifejezetten bicajozni jöttem, kisfeleség pedig a medence partján napozva kipihenni az évközi fáradalmakat. Ideális leosztás 🙂 Persze azért ésszerű keretek közt kompromisszumokat kötöttünk, úgyhogy azért ez teljesen más volt, mint tavaly Tenerifén a haverokkal, ahol csak bicajoztunk.
Szállás
Idén, főleg a pihenés része miatt kivételesen szállodában laktunk, reggeli+ vacsora kombival. Ketten így kényelmes (4-6 személynek tök jó apartmanok találhatóak). A szálloda a típikus 4 csillagos megakomplexum, a kertben hatalmas medencével, jó wellness-szel, sok szoba = sok ember. Ennek ellenére kiválóan szervezett minden, az átlagos minőség jobb mint az átlag 4 csillagosban, a szoba nagy, az erkély az óceánra néz, nem érezni a tömeget, a kaja durván sok, változatos és jó. Szóval Kisfeleség jól választott.
A szálloda hátránya az apartmannal szemben – bicajos szempontból – az étkeztetés ideje. A szigeten ilyenkor közel 8 órakor kel a nap, tehát az élet nem kezdődik túl korán. Mi is minden nap 8 – 1/2 9-ig aludtunk 🙂 És persze reggeli csak 8 órától van, így mire kényelmesen megreggelizel és el tudsz indulni tekerni kb. 1/2 10 lesz. Mivel fél 7 után sötétedik, így a nagyobb körökre (amik 8-9 órásak) sietni kell a reggeli teendőkkel.
A terv
A tervem nagyon egyszerűen állt össze: minél többet bicajozni + egy-két nagyobb kört megtenni + elmenni azokra a részekre, ahol még nem voltam, de érdekelnek. Az egyik hosszabb tekerésnek a GC210-et terveztem Dél felől, a másik a Pico és környéke, a harmadik pedig a Ny-i tengerpart volt. Ezek nagyrészt sikerültek is, elégedetten pötyögöm be ezeket a sorokat a repülőn, hazafelé.
A korábbi cikkben leírtam a véleményem mind Gran Canariáról (GC), mind Teneriféről, ezeket csak ismételni tudom.
Bérlés vagy saját bicaj?
Én mindig helyben bérlek, de a szigetre rengetegen hordják a saját bicajt. Amiért én ezt nem szeretem, annak számos oka van. Egyrészt az ár, másrészt a bonyolult csomagolás – szétszedés dolog. Ráadásul féltem is a bicajt szállíttatni.
A szigeten (idén) 140-150 euróért (egy hétre) full karbon, integrált kormányos, Ultegra szettes bicajt lehetett bérelni. A bicaj szállítása oda-vissza 80-100 euro (igaz, ebben a csomag nagy része is benne van – talán 30 kg-ig). Ha ehhez hozzáadjuk a börönd bérlését (kb. 50-70 euro), akkor pont kijön a bicajbérlés ára. Nekem nincs táskám, mert 300-400 eurós befektetés csak nagyon sokára térülne meg (évente 1-2 alkalommal kellene). Ennek ellenére kezdek elgondolkozni egy kemény fedelű táskán… Így nekem nem éri meg csomagolgatni, szerelni, ráadásul izgulni, hogy a bicajnak nehogy baja legyen.
A bérelt bicaj hátránya egyrészt, hogy az nem a saját bicajod. Tehát nem lesz feltétlen méretpontos, másrészt, ha van pl. hajtókaros wattmérőd, akkor az ugrott (lehet a béreltre is kérni, de nem olcsó). Ráadásul jó előre kell gondolkozni, mert február a full bicajos szezon itt és nem mindig azt kapod, amit szeretnél (vagy egyáltalán nem is lesz). Azért olyan sok bicaj kölcsönző itt nincs (Mallorcán pl. Sokkal több a kölcsönző). A legnagyobb a FreeMotion, de idén ott már nem is volt bicaj. Én Melanorasban béreltem az olaszoktól, ahogy 3 éve. Idén egy Scott Addict 20-at sikerült szereznem.
A saját bicaj előnye nyilván az, hogy saját, nem kell a méret miatt aggódni, be van állítva, biztos olyan lesz, amire számítasz. És ha van bőröndöd, akkor talán egy kicsit olcsóbb lesz. Hátránya, hogy csomagolgatni kell, összerakni, szerelgetni és rábízni a reptéri csomaghordókra.
A bérelt Scott remekül vizsgázott. Az Addict teljesen kényelmes, igaz, az 54-es nekem egy kicsit nagy volt (179cm), de 10 napra bőven megszokható volt. A bicaj a sajátomhoz képest persze visszafogottabb, semlegesebb, kényelmesebb, nem annyira kiélezett, könnyű és jól irányítható, de bőven belefért. A kölcsönzőbe érve aznapra nem tudták odaadni a Scottot, mert az előző bérlő nem hozta időben vissza, így kaptam 1 napra egy S-worls Roubaix-t. Na, az olyan volt, amilyennek képzeltem 🙂 Mondtam is nekik, hogy 8 napra is jó lesz, de sajnos nem adták, kellett másnak 🙂
Tenerife vagy Gran Canaria?
Ha valakiben felmerül a kérdés, hogy Tenerife vagy GC, akkor továbbra is azt tudom mondani, hogy kifejezetten élménybicajozásért Gran Canaria, edzés céllal pedig Tenerife az ajánlott. Nagyon leegyszerűsítve: Tenerifén minden út a Teidére vezet, van 1-2 felfelé, amik nagyon hosszúak (40-50km), aztán szinte annyi. Ez persze leegyszerűsítés, hiszen ott van a kihagyhatatlan Masca-völgy is. De tény, hogy Tenerife = hosszú, végelláthatatlan emelkedők és kisebb úthálózat.
GC-án viszont rövidebbek az emelkedők és sokkal több az út, több a lehetőség arra, hogy élménybicajozz. A sziget zseniális kilátásokkal, látványos szerpentinekkel és valódi óceánparti tekerésekkel operál. Persze ízlése válogatja, de nekem sokkal jobban tetszik és jobban bejön Gran Canaria.
Az árakról
Kifejezetten szeretem Spanyolországot az ár – érték arányáért. Összességében egyáltalán nem drága, ha azt nézzük, hogy a kanári-Szigetek kiemelt turista célpont (és itt februárban is főszezon van), akkor kifejezetten olcsónak tűnik. A jó és minőségi szállás nem az, de az már sehol sem olcsó, az elmúlt években meredeken ment fel a szállás ára mindenhol.
Viszont a szolgáltatások, a kaja, az élet olyan mint otthon. A boltok talán néha még olcsóbbak is (nincs 27% ÁFA). Egy nagybevásárlás biztosan olcsóbban jön ki. Ha leülsz egy étteremben, 15-20 euróból bőven jól laksz, de annyiért már tengeri dolgokat is kapsz. Az italok is olcsók, a 4 csillagos hotelben 5-6 euro egy koktél. Ami nekem legjobban bejött, az a sok gyümölcs és az ezekből frissen facsart gyümölcslé, 2-3 euróért. Kaktusz, narancs, papaya, kókusz, banán, miegymás. Minden van, hatalmas a választék.
A lezárások és az útminőség – ami nem tetszett
Ami nem tetszik a szigeten (bicajos szempontból) az egyértelműen a két jelentősebb útlezárás.
Mindkettő évek óta tart és nyugodtan mondhatom, hogy erősen rontja a bicajozás élményt. Az egyik a déli part NY-i részét (és ezért az egész NY-i részt) érinti: a Tauro és Puerto Magán közti lezárás 2017 óta tart, teljesen érthetetlenül. Egy sziklaomlás miatt ugyanis lezárták a part menti utat (el is van falazva – szó szerint), így az egyetlen út, ami Ny-ra átvisz, az az autópálya. Egyébként kb 1 km-ről beszélünk.
Ráadásul az autópálya, ami átvisz Mogánba, egy alagútban halad. Ezen természetesen tilos bicajozni (nyilván) és a bicajosok nem is szívesen vállalják be, mert egyrészt ha elkapnak, a büntetés tetemes. Másrészt, és ez a kezdő GC-s bicajosnak sokkal nehezebben feldolgozható, hogy Tauroból nincs felhajtó az autópályára Mogán felé (csak Maspalomas felé), így egy lehajtón kell az autópályára felhajtani. Dupla csavar! 🙂
Én idén bevállaltam, áttekertem rajta és láttam másokat is bicajozni az autópályán, de a többség (jogosan) nem teszi ezt meg. Így 3 lehetőség marad, hogy elmenj Ny-ra: vagy hajóval Puerto Mogánba a part menti városkákból (menetrendhez kötött és meg kell szakítanod a tekerést) vagy bérelsz egy taxit Tauróban, ami áthoz Mogánba (nem tudom, most mi az árfolyam, 3 éve 10-15 euro volt) vagy Soria felé tekersz fel a nehéz emelkedőn és onnan jössz le Adejébe.
Hosszú évek óta nem foglalkoznak a kérdés megoldásával, ezért bennem erősen él a gyanú, hogy a taxisok érdekeit szolgálják ki. 5 év alatt már csinálhattak volna bármit. Ha a part menti út veszélyes és nem akarják rendbetenni, akkor akár az autópálya szélén lévő kb 2 méteres sávot is lekeríthették volna. Mondom, kb 1 km-ről beszélünk. Érthetetlen Tauro hozzáállása is, mert hogy mivel nincs átjáró Magán felé és Tauróból az autópályára is csak Maspalomas felé mehetsz, a falu teljesen el van zárva a vérkeringésből. Viszont a taxisok biztos jól megélnek ebből, mert az itt rengeteg van…
A GC200-as út lezárása
A másik lezárás a régi GC200-as úton van, a NY-i tengerparton. Ez is 2016 óta áll így és nem is úgy tűnik, hogy valaha megnyitják. A GC200 a sziget legszebb part menti útja, Agaete és Adeje közt, kb 20 km. Sok szép part menti úton jártam már, de egyik sem közelíti meg (még Elba sem) ezt az utat. Eszméletlen az egész, ahogy többszáz méteres magasságban, a sziklák szélén kanyarog az út. Ennek a déli részén omlott be az aszfalt, amit nem is javítanak meg, teljesen lezárták. Úgy oldották meg az átjárást, hogy fúrtak egy 3,2 km-es alagutat, ami beletorkollik a régi GC200-ba. Ezért Agaete alatt kb 7-8 km-en élvezhető a sziklás rész, de (ha északról jössz), az utolsó km-eken le kell jönni róla.
Az útminőségről és a közlekedésről
A sziget nagy részén tökéletes. Viszont vannak olyan részek, ahova szinte csak bicajos megy, annyira eldugott, ezeken a helyeken tud iszonyatos ramaty lenni az út. Érthető, h nem újítják fel, mert a sziklák soxor tönkreteszik, de egy országútis ezeken elég sokat káromkodik. Még a 28-as gumi sem szereti. Ilyen Ayacata környéke. Délről akár Soria, akár San Bertolmé felelő jössz, megszenvedsz azzal. Vagy a GC210 Adeje felőli része is. Ezekre figyelhetnének, mert egyébként tényleg pöpec aszfalt van majdnem mindenhol.
A közlekedésről és az autósokról rosszat nem lehet írni, egyszerűen félelmetes, amilyen türelemmel és figyelemmel vannak a bicajos társadalom felé. Persze, a legtöbb autós turista, akik ráadásul bérelt kocsikban ülve nem kockáztatnak, de itt nem hallani ledudálást és nem látni leszorítást sem. Minden autós nagyon türelmes, km-eket jönnek utánad a szerpentineken, néha már idegesítő is tud lenni.
Igaz, ehhez az is hozzájárul, hogy a spanyol rendszer eleve kerékpáros barát, az úton a legtöbb helyen 1-2 méteres szélességben záróvonallal kerítenek el aszfaltot a bicajosoknak, a közlekedés nagyon nyugodt és arra is ösztökélnek a sok korlátozó táblával. Szóval senki nem siet, minden nagyon nyugodt. Otthonról nézve ez egy teljesen másik világ.
A szubjektív legek – Ami tetszett
Mivel már tekertem a szigeten, nagyon sok újdonság nem ért, a régi beszámolóban a lényeg ott van. Volt azonban néhány újdonság.
1. A GC65 és a kitérő Agüimes felé
A GC65 Santa Lucia alatti 15 km-es szakasza az egyik legszebb környék és az egyik legjobb lefelé, amin a szigeten mehetsz. 3 éve is mentünk rajta, nagy élmény volt. Pláne, hogy szinte ez volt az első bicajos élményünk GC-án. Gyönyörű sziklákkal, képződményekkel, észbontó kilátással, csodálatos vonalvezetéssel. Idén bevezetésnek megspékeltem Agüimes felé egy kitérővel (GC550, GC551) Nyugodtan mondhatom, hogy méltó a GC-65-höz! Az eleje húzós felfelé, de utána Agüimesig iszonyatos szép, hajtűkanyaros lefelé, majd Agüimestől vissza a GC65-re egy gyönyörű sziklaképződményekkel teli, látványosan hullámos út.
Megnézem a Straván (új ablak)
2. A GC210 Aldea felől
Három éve ezt kihagytuk, de most bepótoltam. Egy nagyobb kör keretében tekertem el Maspalomasból Mogánba (át az autópályán), majd felfelé indulva át a hegyen Adeje felé. Itt lezúgtam a nagyon meredeken, majd elkezdtem felfelé mászni a GC210-on. Elég kevés bicajossal találkozni erre. Ennek több oka lehet, elsősorban persze a mogani lezárás, másrészt, ha eljössz Adejébe, innen csak Ayacata felé van visszaút (ha nem akarsz ugyanarra menni), ami elég nagy kört ad ki (nekem 167km és 3600m szinttet sikerült összeszednem).
A GC210 kezdőpontja elég ramaty, eleinte el sem akartam hinni, hogy ilyen tré, szinte mellékút jellegű a sok banánültetvény között. Ahogy haladsz felfelé és hagyod el a települést, egyre jobb lesz, de még mindig eléggé zötykölődős. Bár a felfelé a néha 10-12%-on ez kevéssé lényeges, de lefelé nem jönnek erre! Az út bevisz egy szűk völgybe, tele víztározóval, tényleg nagyon szép, de elég meredek. Főleg a víztározók mellett van egy „ugrás”, ott mindig van egy meredekebb szakasz. Aztán elérsz a VOTT-elágazáshoz. Itt eldöntheted, hogy a brutális “Könnyek völgyén” keresztül mész (tavaly itt írtam róla) vagy tovább emelkedsz Artenara felé.
Artenara innen még jelentős szint és km, és nem is könnyebbik fajtából. Viszont az út a szigetr legszebb “belső” része. Elhagyott, vad, monumentális hegyek, mély völgyek, meredek kaptatók, gyönyörű kilátások. Artenara után van egy kis lejtő, de Ayacatáig még jön egy 9 km-es emelkedő. Onnan már csak le kellett gurulni. Nehéz kör, de nagyon-nagyon megéri!
Megnézem a Straván (új ablak)
3. A NY-i tengerpart a GC-200-ason
A NY-i tengerpartról már írtam a lezárások miatt. De még egyszer meg kell említenem a GC200-as utat az alagúttal. Ami probléma, hogy ide Maspalomasból el kell jutni. Nekem nem volt annyi időm, hogy teljes szigetkört csináljak, ezért kocsival Agaetéig mentem, majd onnan Dél felé indulva tettem meg az utat. Szédületes, ahogy Agaete alatt kanyarog az út a magas sziklák szélén. Aztán eléred a lezárást és be kell menned egy 3,2 km-es alagútba, ahova bőven behajthatsz bicajjal is. Sőt! Amikor behajtottam, az elektronikus táblákra kiírták, hogy bicajos közlekedik az alagútban, vigyázzanak és ezzel együtt a kétsávos pályának a külső sávját lezárták. Hogy mikre nem figyelnek!
Az alagútból kiérve iszonyatos szél fogadott (itt mindig az van), aztán Adeje után jött a HC-mászás, amit ebből az irányból soha nem tettem meg. 4 km, 11% átlag. Nem nagyon hiányzott, szenvedtem felfelé. Borzasztó meredek!
Megnézem a Straván (új ablak)
4. Mogánból Soria felé tartó emelkedő a GC605-ön
A legszebb szerpentin, amit a szigeten találhatsz. Egy minden irányból zárt völgyben található és a vonalvezetése kiemeli a többi közül. 8 km, 600m szint, 7% átlag és ezt végig tartja is. Épp annyira meredek, hogy ne lehessen könnyűnek mondani, de azért bőven tekerhető. Ráadásul a látvány miatt sokkal élvezetesebb, mintsem a nehézsége adná. Az aszfalt tükörsima, nem hiába szeretik ezt oda-vissza tekerni edzés jelleggel. A baj ezzel a szerpentínnel az, hogy túl fotogén, így nehéz megállni, hogy ne állj meg állandóan fotózni.
Megnézem a Straván (új ablak)
Összegzés
Összesem 7 tekerésem volt a 9 nap alatt, amíg nálam volt a bicaj, 620 km, 12.000 szinttel. Ezzel elégedett vagyok. Élménybicajozni jöttem, nem edzeni és ezt sikerült is teljesíteni. Minden tekerés pont annyira volt megerőltető, amennyire akartam, hogy az legyen. Nagy előny volt, h már ismerem a szigetet és pontosan tudtam, hogy hol, mi vár rám. Így könnyebb tervezni. A februári formához képest még túl is teljesítettem a célokat, eléggé fárasztó volt.
Két dolog nem sikerült. A Pico-ra (a sziget teteje) idén nem jutottam fel, mert az időjárás nem engedte (Strava link). Illetve én nem akartam 3 fokban és esőben megtenni az utolsó km-eket. A nehezén már túl voltam, volt hátra még 150 m szint, amikor elkezdett esni és leesett a hőmérséklet. Az időjárás egyébként sem volt optimális, 2 nap Calima volt és utána gomolyfelhős, esős minden nap.
A VOTT-ra idén nem mentem el. Terveztem, de utolsó napokra már nem tudtam egész napos utat tervezni. Sajnálom, de majd legközelebb. Vannak dolgok, amiket el kell engedni, hogy később beteljesüljenek.
Összességében remekül éreztem magam, bár egyedül soha nem optimális, de annyi bicajos van az utakon, hogy itt egyedül nem nagyon tudod érezni magad! Gran Canaria az örök visszatérés marad számomra.
Hátszelet, jó tekeréseket mindenkinek!
Hozzászólások