Nem is kérdéses, hogy a tavalyi év a Shimano szempontjából az új 12 sebességes rendszer bevezetéséről szólt. Mivel a Sram már évek óta használt 12s rendszereket (2017-ben jelent meg az első, outiban pedig 2019 óta), várható volt, hogy a Shimanonak is előbb-utóbb lépni kell.
Mi az újdonság a 12 sebességes Shimano rendszerekben?
A Shimano nem is titkolta, hogy már régóta készülnek a 12 sebességes rendszer bevezetésére, amit végül a 2022 nyarán hoztak ki. Megjelent a 12 sebességes Dura-Ace R9200, az Ultegra R8100 és a 105 R7100. Ez meglepetés volt, mivel a Shimano rendszerint különböző évekre osztja el az újdonságokat, a 105 DI2 pedig valódi bombaként robbant.
A japánok végre utolérték kínálatban a SRAM-ot és a Campát, egyes dolgokban pedig még jobbak is lettek az új termékek. De mik a legfontosabb változások és ezek hogy működnek azóta?
Csak DI2
Az új szettek legnagyobb bombahíre lett, hogy csak elektronikusan lesznek kaphatóak, mechanikus váltási lehetőség nincs. (Illetve mostanában, 2023 elején belengették a mechanikus 105-öt.) Mivel a 105, illetve az Ulterga volt az amatőr felhasználók 95%-nak szettje, ezért ez a döntés első látásra jogosan verte ki a biztosítékot. Nem csak azért, mert van, aki manuálisan szeret váltani (szerintem ők soha nem használtak DI2-t, az előnye érezhető), hanem azért is, mert a DI2 mindig sokszorosan drágábban volt hozzáférhető.
Különösen az volt meglepő és érthetetlen, hogy a 105-öt sem lehetett manuális váltással venni. Mivel több éve DI2-t használok, értem és szeretem az elektronikus rendszert. Sokkal használhatóbb, kényelmesebb és jobban kalibrálható. És sokkal drágább is. Persze, vigyük előre az ipart, fejlesszünk, de teljesen érthetetlen számomra, hogy miért nem tették lehetővé, hogy aki nem akar annyit költeni a bringára, az is megtalálja a számítását! A 105 volt a legkelendőbb, legpopulárisabb szett. Egy nagyon stabil, megbízható, kifizethető egység, túl a belépő szinten.
A Shimano szerint (és szerintem és minden DI2-t használó szerint is) az elektronikus váltás jelentős előnyökkel jár a mechanikussal szemben. Kényelmesebb, gyorsabb, jobban kalibrálható, jelen van az automata első váltó kezelés, stb. Viszont ennek az árát is meg kell fizetni. Méghozzá nem is keveset. Mindenki olyan bicajt és szettet vesz, amire pénze van, de az tagadhatatlan tény, hogy ezzel a húzással a Shimano jelentős tétellel járult hozzá az amúgy is drága bicajok árainak felsrófolásához!
Az viszont pozitív lépés volt (valszeg ők is érezték majd az ellenállást), hogy megjelent a 105 szettben az elektronikus váltás. Így a DI2-nak lett egy olcsóbb, elérhetőbb változata.
De nézzük az árakat (ami változó, ezek nagyjábóli mutatók):
- Dura-Ace 12s DI2 – kb. 4000 euro
- Ultegra 12s DI2 – kb. 2200 – 2400 euro
- 105 12s DI2 – 1700 – kb. 1700 – 1800 euro
Az árakból több dolog is látható.
Egyrészt az összes di2 szett (nem csak az Ultegra) lényegesen drágább lett. A Shimano az Ultegrából egy prémium terméket csinált, így jelentősen lecsökkentett a különbség a Dura-Ace-hez képest. Nem súlyban, hanem érzetben, kinézetben, minőségben. Hogy ez valóban úgy is működik-e, arról később. A 105 DI2 sokkal drágább lett, mint várták, viszont mégiscsak elérhető lett a DI2 egy nagyon minőségi szinten. A SRAM azonos szintjéhez viszonyítva viszont még mindig drágább.
Az új Dura-Ace-szel ezután sokat nem kell foglalkozni, hiszen az árazása miatt az egyértelműen kívül esik az amatőrök nagy részének érdeklődési köréből. A DA eddig sem volt túl járható út, hiszen bár könnyű, jó és a TOP, de iszonyat áron volt, nemcsak a rendszer, de hozzá az alkatrész is. Ráadásul kevésbé strapabíró, mint az Ulterga. Négyezer euró (1,6 millió) mínusz 410 grammért?? Na ne! (Ez egy kisebb kulacs víz súlya….) Másrészt 4000 euróért majdnem egy nagyon jó 105 DI2-val szerelt új bicajt kapsz. Hogy egy példát mondjak az üzemeltetési költségekre: A sor hozzá 110 ezer forint. Sok sikert az amatőröknek ezt fenntartani!
Bár a 105 DI2 drágább, mint gondoltuk, hogy lesz és a mechanikus r7000-es szettnél is sokkal többe kerül (ami most kb. 550-600 euro), viszont a különbség jelentős. Nem csak a 12 sebesség miatt, hanem váltási érzetben is, használatban, és a DI-tól a bicaj is többet ér. Szóval valószínűleg a 12s rendszerek sikerszériájával állunk szemben. Szerintem a 12s rendszer fejlesztésében a Shimano egyik legjobb húztása a 105 DI2 volt. Akinek ugyanis nincs pénze Ultergára és fejleszteni akar, legalább eléri. Hogy a minőség milyen lesz, majd az idő eldönti, de egyrészt a tesztek nagyon jókat írnak róla, másrészt a Shimanot ismerve, tökéletesen jól működő rendszert tettek le az asztalra. Nem lennék meglepődve, ha nagyjából megközelítené a 11s Ultegra di2 rendszer működését.
Gyorsabb váltás
A Shimano szerint a 12s DI2 új motorokat és új akkumulátorokat kapott, amiknek köszönhetően hátul kb 60%-kal, elől pedig 45%-kal gyorsabb a váltás. A teszteken főleg az első váltási sebesség növekedését hozzák érezhető példának. Az első tárcsák kivitele és felülete teljesen máshogy néz ki mint a 11s rendszerekben.
Biztos vagyok benne, hogy a váltás gyorsabb lett, ezt magam is tapasztalom (3 éve használok 11s di2-t és a mostani bicajomon 12s van), de biztos vagyok abban is, hogy ez a gyorsaság nem csak a gyorsabb motorokból és az áttervezett felületekből jön. Mivel a 12s hátsó kazetta ugyanolyan széles, mint a 11s (a 12s rá is fér a 11s freehub-ra), ezért az új sorban a fogaskerekek közti távolság is kisebb, ergo a lánc gyorsabban átér a másikra.
Másrészt viszont a kisebb távolságnak köszönhetően szűkebb a hely, bár a lánc is vékonyabb lett. Lassan elérjük a hajmeresztő lánc-szélességet (vagy inkább keskenységet). Amikor először lenéztem a láncra, kicsit meg is ijedtem, mert szemmel láthatóan karcsú. Ennek köszönhetően a hátsó váltó beállításokat is sokkal pontosabban kell megoldani. Alig van hely a lánc és a hátsó sor fogai között! A 12s sor kevésbé tűri a keresztváltásokat, ezt tapasztalom is.
Új hátsó sorok
Az új rendszer egyetlen eleme, amivel elégedetlen vagyok. Nemtetszésem nem minőségi kérdés, inkább üzletpolitikai.
A Shimano érdekes, de teljesen érthetőt lépett. Az új 12-es sorokat nem “szélesítette” lefelé (mint a Sram), tehát nem lépett a 10/30 felé, hanem “sűrítette”. Ezzel a 11s rendszerek áttételtartományát tartotta meg, viszont az egy plusz fogaskerékkel a váltási érzet jobb lett.
Az új Ulterga (és DA) rendszer két sorral kapható, 11/30 és 11/34. A Shimano szerint lesz majd egy 11/28-as változat is. Az új 30-as sor a bicajosok nagy többségének telitalálat. A régi 30-asnál egy fogaskerékkel többet tartalmaz, azaz ugyanazon a váltási szélességen egyet több váltás van benne, sűrűbbek, kényelmesebbek és finomabbak a váltások. És ez elsősorban a középső fogaskerekeket érinti, ahol 17-ig egyesével, onnan 21-ig kettesével ugrik. Így elég könnyű tartani a ritmust a tereppel. Nagy telitalálat! A leendő 28-as ennél még jobb lesz! De csak síkon.
Az új 34-es, amivel a profibb szinteken is növelték az áttételtartományt, már kicsit ront az összképen. A 34-es sor esetében csak az első 5 fogaskerék ugrik egyet, majd 2-3 és az utolsó négyet! Valójában a két sor között egy fogaskerék különbség van: a 34-esből kihagyták a 16-os sort és betették a végére a 34-et! Sokat nem vacakoltak vele. Amikor megláttam a két sor kiosztását, én magam is meglepődtem. Érdekes megoldás. Nem túl kényelmes, viszont mászni jó lesz. Egy kompakt (50/34) hajtással 1:1 lesz a legkönnyebb áttétel-arány!
A Shimano nyilván a szélesebb nagyközönség felé nyitott, amikor a 11/34-et behozta. Eddig is volt ilyen végű sor, de az a kiosztás teljesen értelmetlen volt – erről később!) Érthető a döntés: több júzer elérése. Az 1-2 generációval ezelőtt a DA-ben a legnagyobb sor a 11/28 volt, az Ultegrán pedig a 32 is túlzásnak tűnt. A 34-es is inkább a gravel térnyerésével jött a képbe. Feltételezem, azt gondolták, hogy a 12-es rendszer plusz fogaskerék lehetőségét arra használják, hogy megkönnyítsék és lehetővé tegyék a tekerést a hegyeken, amivel a full amatőröknek kedveztek. És akkor még nem is beszéltünk a 105 DI2 két lehetséges soráról, ami a 11/34 és a 11/36! (Lassan MTB sorokat fogunk használni!)
Amiért én elégedetlen vagyok a rendszerrel, az a 32-es sor hiánya. A 11s rendszer legjobb, legnépszerűbb váltási rendszere volt a 32-es sor egy kompakt hajtókarral. Nemhiába lehetett nehezen kapni olyan sort, ami pedig kapható volt, feláras volt! Szerintem a legtöbben ezt használták legszívesebben. Jó volt vele mászni, a 11 / 32 kellően széles tartomány, jó a fogak kiosztása, elég volt minden hegyre és százalékra is, ugyanakkor síkon is lehetett vele finoman váltani. A 34-es már kettesével ugrott az elején is, nem volt kényelmes, nekem nem jött be!
Amennyiben a Shimano meghagyta volna a 11/32-őt, kiegészítve egy plusz tárcsával, amit arra használnak fel, hogy a felsőbb régiókban (25-32) sűrítik a váltásokat, akkor lett volna egy nagyon jó általános soruk, amivel a nagytöbbség szívesen mászot volna. A 11/30-at most nagyon szeretem, szuper sor, nagyon-nagyon kényelmes váltásokat tesz lehetővé nagyon sokáig. Itthon elég is bőven, de azt hiszem, hogy az Alpokban, a 20-30 km-es átlag 7-10%-os emelkedőkön már kevés lesz. Persze erre lehet mondani, hogy csak láb kérdése. Amúgy a 11/30 is jó mászni, ha nem is a nagy többségnek, de megoldható azzal is sokminden, de gondolom a Shimano ezt üzletileg vizsgálja és ha kell, korrigálja… Meglátjuk!
Érdekesség, hogy a Shimano megváltoztatta a kazettatest felületét, új mintát kapott, ezért új lett a fogaskerekek belső felfogatási része is, megkapták a Shimano Hyperglide+ mintáját, amelyet a 12 sebességes MTB-oknál is használnak. Állítólag simább váltást tesz lehetővé terhelés alatt és jobban is bírja azt.
A másik nagy újítás: félig vezeték nélküli rendszer
A másik örvendetes hír, hogy az új 12s szettek vezeték nélküli protokollokat használnak a váltók és a váltókarok közötti kommunikációhoz. Ez nagy újdonság, de a SRAM eTap rendszeréhez képest még mindig csak félmegoldás, hiszen még mindig van egy központi akkumulátor, ami a rendszert működteti és adja az energiát a váltáshoz.
A Shimano szerint ez jobb megoldás, mert ezzel nagyobb kapacitást érnek el, így nem kell olyan gyakran újratölteni az akkumulátort, mint a SRAM váltóra szerelt akkumulátorjai esetében. Nekem egy hónap alatt (kb. 1000 km) még nem merült le, de a rendszer állítólag 1000 – 1200 km-es hatótávot tesz lehetővé (120 óra) egy feltöltéssel. Ami akár igaz is lehet, a 11s DI2 rendszeremet kb. 1500 km-enként kellett tölteni.
Az más kérdés, hogy a SRAM full wireless rendszere hogy működik, mennyit kell tölteni. De az ismerettségi körömben beszélgetve azt tapasztaltam, hogy sokkal sűrűbben. A Shimano tehát “áldozatot” hozott a jobb akkumulátor-kapacitásért. Az viszont a SRAM rendszer tagadhatatlan előnye, hogy elég csak kikapni az akksikat és rátenni a töltőre, miközben a Shimano DI2-t csak bicajostól lehet töteni. Igaz, évi 10 ezer km-nél az a 6-7 töltést ki lehet bírni.
A fél wireless rendszerrel megszünt a Junction-box, amely korábban vagy a kormányrúd végébe vagy a vázba volt építve (még korábban meg a stucni alatt). A 12 sebességes szettek töltése a hátsó váltón lévő porton keresztül történik, ami egyrészt jó megoldás, másrészt érdekes döntés. A hátsó váltó eléggé sérülékeny. Bár ezt az utat a SRAM már kijárta nekik, biztos van erről adat. Meglátjuk! Az mindenesetre rossz pont, hogy a régi töltők nem jók az új rendszerhez. Még szerencse, hogy a bicajjal jár egy töltő 🙂
A rendszer a féket (hidraulika) vezetékesen vezérli, így a fékváltókarból még megy egy-egy vezeték a fékekhez. De a hidraulikus fékváltóban a váltást már egy-egy gombelem hajtja (CR1632), amely a Shimano szerint két évig is használható lesz. Állítólag könnyen cserélhetők (nem próbáltam még). Mivel a rendszerrel lehet felnifékeket is működtetni, ezért ha arra van szükség, akkor ahhoz továbbra is vezetékes kapcsolat kell a váltókhoz (amire van lehetőség).
A DA és az Ultegra 12s rendszerben továbbra is ott vannak a fékváltókarok tetején a kompjútert (Garmin) vezérlő gombok, immár nem kell bele külön adapter, hiszen a rendszer wireless. Azonban a Shimano elkövette a 105 DI2-t használókkal szemben azt a merényeletet, hogy a 105-ös váltókar tetejére nem rakta be a gombokat. Szerintem ez olcsójánoskodás, persze értem, vedd meg az Ultegrát, ha azt a szolgáltatást akarod, de akkor is! Látszik, hogy az üzletpolitikájukat nem én írom. Az pedig egy jó kérdés, hogy magából a szoftverből is kihagyták-e a lehetőséget vagy csak a kar tetejéről, azaz pl egy Ultegra fék-váltókarral tudod-e használni a 105-ös rendszert és a garmin vezérlést? (Ha erre egy Shimano szakértő tudja a választ, szóljon!)
Új tárcsák, új fékek
Az új rendszer megkapta az MTB-szettekben használt rotorokat, amik könnyebbek, mint az előzőek, melegedés közben jobban elvezetik a hőt és jobban ellenállnak a melegedésnek, ferdüléseknek, így a fékcsikorgás és a kattogás már a múlté, vagy legalábbis jelentősen csökkenhet. Ezt ígérik, és ez egy nagy ígéret, mert az első szériával sok baj volt.
Frissítés, applikáció
A 11s DI2 rendszerben külön vezeték nélküli egységet kellett vásárolni (és bekötni az akkumulátor elé) ahhoz, hogy a rendszert csatlakoztatni lehessen az e-tube applikációhoz (vagy laptophoz) a váltás programozásához. Mivel a 12s rendszerben az új váltók beépített Bluetooth és/vagy ANT+ technológiával rendelkeznek, így a programozás (pl. a váltási mód vagy különböző beállítások megváltoztatása), valamint az akkumulátor és a hajtáslánc állapotának ellenőrzése sokkal könnyebbé vált.
Ugyanilyen könnyű (és ugyanott kell megcsinálni) a firmware frissítéseket is (a szoftverfrissítéseket a 11s rendszerben is eszközönként kellett megoldani az e-tube-on keresztül. Itt is ez a helyzet. Azonban én beleütköztem abba a “nagyszerű” megoldásba, hogy az új fékváltókarok frissítése nem lehetséges vezeték nélkül, csak vezetékkel. Legalább is egy tavaly novemberi frissítést nekem nem engedett a telefonos applikációról (miközben minden mást lefrissített wireless). Ezért el kellett vinnem egy szervízbe frissíteni (vagy vásárolok magamnak több száz euróért eszközt és vezetéket!). Üzeltileg értem, júzerként pedig rossz pont a Shimanonak!
Összegzés
Az új 12s rendszerek nagyon előremutatóak, jól és stabilan működnek, de elég mélyen a zsebbe kell nyúlni értük, sokkal mélyebben mint azt gondoltuk volna. Sajnálatos, hogy a kerékpáripar ilyen szinten elszállt. A DA megfizethetetlen, az Ultegra sem olcsó, de a 105-öt árazhatták volna jobban. És ami a borzasztó, hogy ezek valószínűleg olcsóbbak sem lesznek, a di2 mindig nagyon tartotta az árát.
Sajnos a bicajok eleve megdrágultak, amihez persze a ft / euro viszony is hozzátett, nem is keveset, de maguk a gyártók is rengeteget emeltek és ehhez hozzájön az egyre jobb elektronikus rendszerek áremelkedése is. Amíg 3-4 éve 10-12 ezer euro volt a flagship model, mára ez 15-18 ezer euro lett.
A Shimano okosan csinálta, hogy nem egy félig kész rendszerrel jött ki gyorsan, hanem lassabban, de egyben lépett nagyot, széles választékkal, jól letesztelve. Ezt szeretem a japán cégben. Ugyanakkor vannak apróbb nemtetszések, reméljük, hogy ezekben jövőre előre lépnek.
És hogy érdemes-e váltani 11s analóg rendszerről? Annak, akinek még nincs DI2-ja, de váltana, csak pénz kérdése az egész. Ha van rá pénze, nyilván a 12s rendszert kell megvenni. Hiszen újabb, jobb. Ha a kérdés úgy merül fel, hogy DI2 11s Ultegra vagy DI2 12s 105, akkor a válasz már sokkal nehezebb. A 11s rendszer tökéletesen működik, évek alatt ki lett tesztelve, milliók használják.
És hogy kell-e a 12 fogaskerék? Én nem érzem meghatározónak. A 12s miatt most biztos kicsit lentebb mennek az árak, érdemes szétnézni. Ennek ellenére én az új 105-öt venném, egész egyszerűen azért, mert újabb és jobban tartja az árát. De valószínűleg a 11s rendszerrel is tökéletesen lehet bicajozni.
Hozzászólások