Teszt: Garmin Edge 1040 kerékpáros kompjúter

Az 1040 megjelenése teljesen váratlanul ért júniusban, valahogy idén nem voltam ezzel képben. Egy 1030 Plust használtam 2 évig, tökéletes megelégedéssel. Azért persze csak érdekelt, mit tud. Ezért beszereztem egyet és most megírom a tapasztalataimat. Ez nem egy nagyon mélyreható, mindent megvizsgáló teszt cikk lesz, hanem próbálok arra fókuszálni, ami engem legjobban érdekel, abba viszont igyekeztem beleásni magam.

Hardvesen és szoftveresen is új

Elsősorban az újraszabott felhasználói felület tetszett meg. A 3 + 2 év alatt nagyon hozzászoktam az 1030 majd az 1030 Plus felületéhez (korábbi tesztünk itt olvasható) és jó volt látni, hogy hozzá mertek nyúlni, például a kezdőlaphoz. A kezelése sokkal egyértelműbb lett, sokkal testreszabhatóbb. A nyitólap itt már egy személyre szabható oldalt, azt teszel ki (egy készletből), amit szeretnél. De az egész dizájn letisztultabb, szebb, a számok és betűk új stílust kaptak, ezért jár a piros pont. Ez mindig sokat jelent, hiszen a használója a felület használatával találkozik az eszköz tudásával.

Garmin Edge 1030 Plus és 1040: nyitóképernyők. Az edge 1040 teljesen máshogy épül fel, szerkeszthető gyűjtőoldal. A menü a jobb alsó sarokban.

Aztán egy közeli ismerős vett egyet és láttam, hogy a második olyan funkció, amit konkrétan sokkal jobb lett, az a ClimbPro volt. Az 1030 Plusban (és a 830-ban) lévő ClimbPro-hoz képest ez sokkal részletesebb, jobban használható lett.  (A ClimbPro teszi lehetővé, hogy menet közben lásd az emelkedés pontos részleteit, beleértve a csúcsig hátralévő távolság/emelkedés/fokozat részleteit, valamint az emelkedőn a pontos helyed.)

Az Edge 1040 jelentősen megnövelte a ClimbPro részletezettségét és színezését, most még több részletet mutat és a különböző emelkedési szintek jobban láthatók az emelkedőkön. Az 1030 Plus ehhez képest néha csak egy-két színt tüntet fel (színekkel jelzik a különböző meredekségeket), az emelkedők más-más szintjei teljesen összfolytak. Mivel sokat mászunk és én a ClimPro-t az elmúlt évek legjobb kerékpár-szoftverrs fejlesztésének tartom, egyértelművé tette, hogy upgradelnem kell. 

Solar vs. normál

Szóval váltottam. Ami elsőre meglepett, hogy sokkal gyorsabb lett. Ez gondolom elsősorban hardveres kérdés, de valszeg a szoftveren is reszeltek egy kicsit rajta (új szoftververziót kapott). A megtervezett pályák betöltése egy pillanat (az edge 1030 Plus sokszor egy-két percig is számított). A navigációs újratervezés pedig szinte a másodperc töredékig tart (az 1030+ is küszködött ezzel.).

Eleinte a Solar verzióra gondoltam, de az az igazság, hogy már az 1030+ üzemideje is olyan nagy volt, hogy 3-4 darab 70-80 km-es edzést simán elvitt és csak ezután kellett tölteni, ha pedig bekapcsoltam az energiatakarékos üzemmódot, akkor még ennél is többet. Én keveset bikepackingelek, ahol esetleg ez a funkció kellhet, ahol egész nap nyeregben vannak, és ha mondjuk est enem jutnak hozzá áramhoz vagy töltési lehetőséghez, szükség lehet a plusz enegria. Másrészt az a kb. 17% plusz energia, amit a Solar tud, nem olyan tétel az egyébként 25-45 óra üzemidőhöz képest, amiért megéri a felár.

Garmin Edge 1040: az első képernyőm

Az adatok áttöltése gyorsan megtörtént a Connecten keresztül. Még az érzékelőket is átvitte, kivétel a Radart, de azt hozzáadtam kézzel. Az első használat nem volt zavarmentes, mert egy útvonal betöltése és az elindulás után lefagyogatott. Hiába indítottam újra. Aztán kilőttem az útvonalat, újra betöltöttem és megjavult, azóta is jól működik. (Update, 2023. jan.: a hiba a készülék szoftverében volt, a frissítésekkel a lefagyás eltünt és azóta is jól működik).

A gombok ugyanott maradtak, a váz karcsúbb lett, pedig valójában nagyobb, szélesebb, viszont szebb, és hátulja sokkal masszívabbnak tűnik, az előre nyúló tartócsésze már fémből van. A képernyő nem lett nagyobb, de a felhasználói felület sokkal használhatóbb. Mintha rengeteg helyen egyszerűsítettek volna, kitették volna azokat a hiányzó elemeket (vissza gomb, X a kilövéshez, stb.), ami eddig nem volt ott. Remel példa erre a Strava-szakaszok képernyője: amikor egy szakaszt a készülék el akar indítani (jelzi, hogy nemsokára kezdődik), sokkal informatívabb lett, másrészt, ha a szakaszt „ki akarod lőni”, mert nincs rá szükséged, akkor az 1030+ verzióban egy mini + jellel kellett ezt megoldani, az 1040-ben már rendes, látható betűkkel írják ki, ha megszakítod.

A képernyő sokkal jobban látható és jobban kezelhető. A kijelző felbontása és az érintőképernyő sem változott, de határozottan jobban látni. Én még nem teszteltem esőben, de a külföldi tesztek mindenhol azt írják, hogy az érintőképernyő sokkal jobban működik akár napos, akár esős időben, kesztyűben vagy anélkül. Még  ömlő eső és a képernyőn álló víz mellett is tökéletes.  (Update, 2023. jan.: immár rengeteg esős és párás teszten vagyok túl, nyugodtan állíthatom, hogy az 1040 képernyője nagyságrendekkel jobban használható, főleg télen, hidegben, vastag kesztűyben nem jön zavarba, de esőben is teljes funkcióval működik.)

A legjobb új funkció: Teljesítménysegéd

Bár az Edge 1040 sok újítást  hozott, számomra a legszimpatikusabbak a teljesítménnyel, az edzésekkel kapcsolatos funkciók. Jelenleg a teljesítménysegéd (Power Guide) az a funkció, amit a leghasznosabb újításnak találok. Ez gyakorlatilag egy adott útvonal szegmensek szerinti teljesítmény segédlete. Kb. olyan, mintha a Garmin megcsinálta volna a Strava szegmenseit, de nem idő, hanem teljesítmény alapján.

Garmin Edge 1040: a Teljesítménysegéd menet közben.

Akinek van wattmérője, szeret a tekerésen túl edzegetni is és/vagy tájékozott az országúti kerékpározás és edzések világában, az pontosan tudja, hogy az edzések már inkább wattra és nem pulzusra vagy időre történnek. Elvégre is, bárhol tekersz, bármilyen körülmények közt, a leadott teljesítmény (watt) mutatja meg a valódi teljesítményt és hatékonyságot (és nem a pillanatnyi vagy az átlagsebesség, a pulzus vagy az idő). 

Például egy erősen szembeszeles sík szakaszon nem az az érdekes, hogy milyen sebességgel vagy pulzuson mész, hanem hogy hány wattal. Mehetsz 25-tel, miközben 250-280 wattot is megtekerhetsz (pl. egy 60 km/h-s pofaszélben). Ugyanakkor szél nélkül, ha 280 wattot szeretnél megtekerni, akkor akár 40-nel is menned kell, hogy elérd a megadott teljesítményt. A pulzusnak, ami korábban az edzések alapja volt, természetesen továbbra is nagy jelentősége van, de inkább a wattal együtt adják meg a valódi mutatókat. 

Mit tud a teljesítménysegéd?

A teljesítménysegéd (power Guide) a megadott körhöz vagy edzéshez az általad megadott nehézség alapján hozzárendel egy elvárt teljesítményt (amilyen keményet Te beállítottál). Ezt úgy teszi, hogy a pályát felosztja kisebb szakaszokra és minden egyes kis szakaszhoz hozzárendel egy teljesítményértéket (watt számot). Tehát apró szegmensenből összeáll egy teljes körre érvényes és elvárt teljesítmény úgy, hogy minden egyes kis szakasznak van egy elvárt teljesítménye.

Ehhez nem kell mást csinálni, mint meg kell tervezni egy pályát/útvonalat a Connectben. Ezután a program felkínálja, hogy akarsz-e ehhez teljesítménysegédletet (nem muszáj), majd megadsz adatokat, amiket a rendszer még nem tud (a kerékpár súlyát, saját súlyod, ha nincs benne a programban, stb.), majd egy egyszerű csúszka segítségével megadhatod, hogy milyen könnyű vagy nehéz kört szeretnél. (Ha Connectben nem terveztél ilyet, akkor az eszközön még mindig megteheted.)

A nehézséggel az FTP bizonyos százalékát állítod be (pl. ha a közepesnél kicsit jobbra tolod a csúszkát, akkor mondjuk az FTP 72%-án kell teljesíteni a kört. (Hogy pontosan mi az FTP, annak nézz utána, mert ez a watt alapú edzés egyik alapeleme!) Azaz ahhoz, hogy ez jól működjön és reális értékeket mutasson, szükség van az FTP-dre, amit laboratóriumból teljesítmény tesztekből szerezhetsz meg.

A képernyő nem változott, mégis letisztultabb és szebb lett. Jobbak a színek is és a részletezettség is nagyobb.

A program a pályát elég sok szakaszra bontja, ahogy nézem, elsősorban a terep alapján teszi ezt, emelkedők, sík, lejtők, stb. Minél hosszabb és változatosabb a pálya, annál több szakasz lesz. Aránylag pontosan azonosítja az emelkedőket és a lejtőket, de azért voltak érdekes dolgok: például egy 3 km-es összefüggő emelkedőt két részre szedett, az elejét, ami 1-2%-os volt, benyomta az előző szegmenshez, majd ahol 3-4%-ra váltott, ott pedig kezdet egy újat. Az én tesztköröm egy 75 km-es BuBa-kör volt (Strava), amit a program közel 40 szakaszra bontott. 

Ha szinkronizáltad az utat és elindítod az 1040-en, akkor egy külön képernyőt kap a teljesítménysegéd, ami egy “gyári” adatképernyő, minden fontos adatot tartalmaz (és még két plusz változtatható mezője is van, nekem ez a sebesség és a pulzus a max százalékában lett). Ezzel gyakorlatilag minden olyan adatod egy képernyőn lesz, ami segít az edzésben. Ha emelkedő jön, megjelenik benne egy mini ClimbPro képernyőt is, így oda sem kell lapozni! 

A teljesítménysegéd képernyője

A képernyő felépítése nagyon áttekinthető és informatív. A képernyő tetején található az aktuális szakasz hossza, tehát látod a haladást. Ez alatt található a 3 fontos wattérték, az első a pillanatnyi (3 másodperces) watt, mellette a szakasz előírt teljesítménye, harmadik pedig a szakasz általad megtekert átlag wattja. A színek is segítenek, méghozzá elég sokat: ha a szakasz általad megtekert átlagwattja nagyobb mint a tervezett, akkor pirosra vált az érték, ha a pillanatnyi wattod (3 másodperces) magasabb lesz, mint az elvárt érték, az is pirosra vált.

Garmin Edge 1040: A teljesítménysegéd képernyője

A watt értékek alatt van egy domborzati térkép, ahol jelzik az emelkedőket és lejtőket, illetve az adott szakasz kis pontokkal. A függőleges vonal pedig mutatja, hogy hol jársz a szakaszon. Ez alatt van egy mini térkép (nem kell a navigációra váltani!) és egy összefoglaló statisztika a wattokról (elvárt watt a teljes körön, illetve a saját átlagwattod.) Ha jön egy emelkedő, akkor ezek helyett bejön egy mini ClimbPro. Legalul pedig a két általad megadott adat (nekem ez a sebesség és a pulzus volt).

Ha jönaz emelkedő, akkor a teljesítménysegédben megjelenik egy mini ClimbPro

Az elmúlt években sok remek szoftveres és hardveres fejlesztése volt a Garminnak, egyre jobb eszközök jönnek, de a legjobb, hogy nem csak hardveresen, hanem szoftveresen is előre lépnek. Annak idején az 1030 (már 5 éve volt!) teljesen új fejezetet nyitott a bicajos kompjuterek körében, a kezelési felülete teljesen új volt, új szoftveren futott. Aztán kijött a 830 / 530 páros, amelyek szintén új szoftvert kaptak, ahol megjelent a ClimbPro is. Ezt aztán megkapta az 1030 Plus, most pedig az 1040 mind hardveresen, mind szoftveresen újult meg. A teljesítménysegédet én nagyon előremutató fejlesztésnek találom, egy kicsit olyan, mintha a profi világ kúszott volna be az amatőr életébe – persze ez lassan az egész bicajos piacra értendő).

Kinek jó a teljesítménysegéd?

Mindenkinek, aki az élménybicajozáson kívül szeretne edzeni is. Ahhoz, hogy valaki rendesen fejlődjön, strukturált edzéseket kell bevezetni (edzővel, edzésterv alapján). Már az 1030 is le tudott vezeteni egy betáplált edzést, a többi is megkapta ezt a funkciót (az 1040 ebben is sokat fejlődött). Ha valaki kicsit utána olvas, aerob, anaerob fogalmak, FTP, laktátküszöb, stb, és tisztában van a saját értékeivel, zónáival, tudja, mi mit jelent, akkor lazán tud strukturált edzéseket csinálni, ezek az eszközök már teljesen levezetnek egy betáplált edzést. Jegyezzük meg: azért a komolyabb bringázáshoz továbbra is kell az edző, mert a fejlődés sokkal komplexebb kérdés, sok egyéb dologtól is függ, amit egy kompjúter nem tud megmondani.

Ebben a funkcióban viszont az a jó, hogy ötvözi a strulturált edzés és az élménybicajozás előnyeit. Ha van egy megfelelő tereped, ami kellően változatos, akkor a szoftver ugyanúgy alkalmas edzésre, mint az edzésterves edzés. Hiszen beállíthatod magadnak az elején (sőt közben is változtathatsz!) a nehézséget (ehhez persze tudnod és ismerned kell az FTP-det és a zónákat), a szakaszokon pontosan látod mit teljesítesz, mennyi wattot tekersz, miközben a program egy pillanatig nem hagy lazsálni! Ha keményet állítottál be (mondjuk egy FTP-közeli watt elképzelést), akkor a kis szakaszok gondoskodnak arról, hogy kiadd magadból azokat a wattokat, amiket a program mutat és amit Te elképzeltél. És mindez egy nagyon-nagyon informatív képernyőn.

Ráadásul a teljesítménysegéd közel nem olyan nyűgös, mintha egy strukturált, betöltött edzés, ahol a program azonnal csipog, ha a megadott zónán kívül vagy (amit ugye az országúton nem nehéz megcsinálni, hiszen autók vannak, kereszteződések, forgalom és a terep is állandóan változik). Ráadásul itt, ahogy írtam, a strukturált edzésekkel ellentétben közben is állíthatod a nehézségi szintet. 

Persze ennek is megvannak a hátrányai, például ezt inkább egyénileg lehet használni, hiszen már ketten is teljesen más értékeket adtok be és kaptok vissza, ami az egyiknek megléphető watt, a másiknak nem annyira, lehet, hogy más tempóban tekertek. Másrészt egy csoportos tekerésnél, ahol 3. vagy 4. vagy a sorban, elvesznek a valódi wattok a takarásban, nem lesz reális és valódi az adat.

Mindenesetre ebben a funkcióban nem csak a jelen, hanem a jövő is benne van, hiszen innentől kezdve lesznek szakaszonkénti watt adatok, ha ebből lesz egy adatbázis, máris megvan az az adat, amiből a Garmin tudna építeni több funkciót. 

Egyébként ehhez kapcsolódóan a rendszer az adatok elemézésből két új dolgot is kihoz: az egyik egy előzetes felmérés, ami úgy működik, hogy ha feltöltesz egy tervezett kört, akkor megmutatja, hogy milyen típusú és mennyi aerob és anaerob kapacitásra van szükséged ahhoz, hogy teljesítsd a kört. A másik, hogy megmutatja, hogy milyen típusú kerékpáros vagy (sík vagy teljesítmény specialista, stb.) 

A Stamina

Ez is egy nagyon hasznos új szoftveres funkció. A Stamina (állóképesség) valós idejűen jósolja meg, hogy mennyi időd (vagy távolságod) van hátra a nagyhalálig 🙂 Tudom, hülyén hangzik, hiszen honnan tudná megmondani azt, amit még Te sem tudsz? 🙂  Ennek a háttere több adatból jön. Egyrészt megnézi az előző edzések adatai és a felépülési (recovery) időket, valamint az éppen adott pulzusszám / teljesítmény arányát és kiszámolja azt, hogy mennyi ideig fogod bírni. Ezt grafikusan is mutatja és távolságban is.

A Stamina képernyője. Felül a még megtehető kilométer, alatta a (jelenleg zöld) volnal, amely azt mutatja, hogy az éppen aktuális terheléssel rendben vagyok. A szürke zóna a potenciális állóképességem, az alatt az állóképesség és a potenciális állóképesség adata százalékban. Az alsó részre a teljesítményt és a pulziust tették be.

Beállítani a képernyők / tevékenységprofilban lehet, hozzá kell adni a profil képernyőihez. Hozzá lehet adni adatképernyőként is, grafikus dolgokat mellőzve, pusztán az adatokat, de akkor ki kell választani, hogy mit szeretnél látni). Ha betetted, kapsz egy külön képernyőt, amin kiemelt helyen lesz egy idő vagy távolság érték (meddig birod), illetve egy grafikus vonal, ahol a sáv színe azt mutatja, hogy bírod. Ha zöld akkor jól, ha piros, akkor többet teljesítesz, mint ahogy bírni fogod a végéig (valójában, ha tudod az FTP-det, akkor a watt adatokból is lehet erre következtetni). Ez alatt található az állóképesség és a potenciális állóképesség százalékos adata.

A funkció egyébként meglepően jól teljesít és nagyon prompt. Állandóan változik, egy dombosabb, változatosabb terepen nagyon gyorsan leköveti a teljesítményed. Különösen érdekes, hogy a „normál” állóképességed mellett van egy potenciális állóképesség mutató is, ami, ugye, az elvileg benned lévő potenciál, de kérdés, hogy ki tud-e jönni? 🙂 Persze hozzá kell tenni, hogy ha elfogy az energia, attól még lehet tovább menni, csak nem olyan tempóban. Amikor mi teszteltük, egy rövid, de meredek 5-600 méteres emelkedőn a 70%-ból azonnal 20-30% lett és a megtehető km 1km alá esett. Kicsit kétségbe is voltam esve, h akkor most mi lesz, de aztán felérve a tetejére elkezdett visszaépülni 🙂 

Egy keményen meghajtótt 10%-os emelkedőn rögtön elfogy a maradék állóképességem. A Stamina állandóan változik, attól függően, hogy milyen terhelést érzékel. Persze, ha vége az emelkedőnek és gurulsz, azonnal visszaáll normál értékre. (Egyébként innen is látszik, hogy a potenciális állóképesség hosszabb távon jobb mutató.

Annyi biztos, hogy jól mutatja a korábbi fáradságokat, ha például előző nap is edzettél és nem tartottad be az előírt recovery időd, akkor biztos, hogy eleve alacsonyabb értékekkel kezdesz. Vagy ha valaki nincs formában, sokat kihagyott,  már az elején jól mutatja a különbségeket a többiekhez képest. És persze a dolog azért is érdekes, mert ha az állóképességed el is fogy, de a potenciális állóképességed még megvan, arra kell számítani, hogy a nagyobb erőt kívánó aktivitások, mint a sprint vagy mászási képességed sérültek súlyosan. De persze lazán tovább tekerhetsz, mondjuk az anaerob küszöb alatt, nem fogsz leszédülni a bicajról 🙂  Ha pedig a potenciális is elfogy, akkor neked annyi 🙂

Értékelés

Nem kérdés, hogy jelenleg az Edge 1040 (és a solaros változat) a kerékpáros kompjúterek csúcsa, semmilyen más készülék nem tudja ezt überelni. Minden benne van, ami szükséges. Sőt, néha már zavaróan túl sok minden is. Már az 1030 Plus is tökéletes volt, de a solaros verzió, amely plusz 17-20%-os működési időt tesz lehetővé, mindent visz.

Nyilván az a kérdés, hogy kinek éri meg? Akinek eddig nem volt edge készüléke vagy csak első, második generációs van (edge 1000, 820, stb.), annak biztos megéri, ha van rá pénze. Sajnos olcsóbb nem lett 🙁 Akinek az ezelőtti verzió van (830, 1030 plus), annak persze kérdéses az upgrade.

Nekem volt 1030, amit 5 éve szereztem be, az első között. Most 1030 plus-om volt, amit 2 éve vettem és azzal nagyon elégedett voltam. Az 1030 Plus a 830-cal saját szoftvert kapott, gyors volt, sokkal gyorsabb, mint az 1030, és persze ott már volt ClimbPro is, az üzremidő pedig megnőtt.

Ennek ellenére az 1040 nem csak hardvesen lett új, hanem szoftveresen is. A felületet  újratervezték, szebbek lettek a számok, betűk, jobb lett a képernyő használat, és a készülék is szebb lett, laposabb, kecsesebb. Kapott egy fémcsatlakozót a felfogatáshoz a műanyag helyett, szóval újratervezték. 

A ClimbPro is sokkal részletgazdagabb lett.

Ezen túl, ahogy olvashattátok, megkapta az új szoftveres elemeket, jött a teljesítménysegéd (Power Guide), a Stamina (Állóképesség), az akkumulátor használati ideje még az 1030 Plusznál is jobb lett, pedig az is 20-25 órát bírt bőven, ha pedig bekapcsoltam a képernyőkímélő üzemmódot, sokkal többet is, akár 50 órát. Új többsávos GPS-t kapott, a nyomvonal rögzítése sokkal jobb lett (az 1030 Plus ebben nem volt erős, rengeteg elmászó GPS-nyomvonal volt, ami miatt a magasság is csúszott.).

Én úgy gondolom, hogy annak, akinek ezek a funkciók kellenek, még egy 830 / 1030 Plus-ról is megéri váltani, egy jó áron történő eladással viszonylag kisebb befektetéssel sokkal jobb gépet kapsz. Persze ez elsősorban pénz kérdése, mindenki el tudja dönteni.

Aki viszont nem igényli ezeket, annak bőven elég az 1030 Plus vagy a 830, amiket most használtan iszonyatos jó áron lehet majd venni, mert sokan váltanak 1040-re. Én sima 1030-at már nem vennék, de aki csak annyit akar rááldozni, az egy jó vétel. Ha elég a kisebb képernyő és az 1030 Plushoz képest minimálisan kisebb üzemidő, a legjobb vétel most a 830.

Az első használatok során ennek ellenére azt vettem észre, hogy az 1040-et úgy dobták piacra, hogy nem 100%-os. Vannak benne olyan hiányzó funkciók, amit a nemrég kiadott karóra zászlóshajóba, a Forerunner 955-be beletettek, de a Garmin nyilatkozatai szerint ezeket  a harmadik negyedévben elkezdik beépíteni ebbe is (szoftverfrissítéssel). Ezen túl azért vannak még kisebb problémák, amiket szoftveresen fognak javítani, nekem például néha előfordul fagyás, például volt olyan útvonal, ahol állandóan lefagyott, amint kilőttem, minden ment rendben, ezeket azért illene kijavítani. (Update: az óra fél év használat és két szoftveres frissítés után tökéletesen működik.)

A szerzőről

client-photo-1
Csaba
55. évem pedálját taposom, a bike4fun vállalkozás vezetője, túravezetője vagyok. Hobbim a munkám. Szabadidőmben tekerek és / vagy a családdal vagyok.

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?