A Francia-Alpok hágóinak megtekerése régóta dédelgetett vágyam. A hegyeket tekerő magyar országutis fejlődéstörténetében ez a hegység valahol a végén szerepel. Előbb Ausztria, a Dolomitok, az Olasz – Alpok, Szlovénia és még megannyi hegy után. A földrajzi közelség predesztinálja Ausztriát és Szlovéniát, a szépség a Dolomitokat, a híresség az Olasz Alpokot.
Persze a Francia-Alpok híres is, hiszen itt teker minden évben a Tour, és persze szép is, ezt a képeken is látni, de tőlünk rohadt messze van. Másrészt nem csak messze van, de nehéz megközelíteni is. Torinóig autópálya van, aztán még egy darabig is gyorsforgalmi, de ahogy beérsz a hegyek közé, jönnek az 1×1 sávos utak és a hágók. Ráadásul a terület elég nagy, az sem mindegy, hogy melyik településre mész.
Nekünk idén szeptember közepén egyeztetési nehézségek miatt csak egy hét adatott meg, ezért „csak” két szállás mellett döntöttünk. Ha egy szálláson vagy, akkor vagy nem tudod megtekerni az összes arra érdemes hágót, vagy napi 100 km-eket kell autóznod, amihez a hágók miatt minimális átlagsebesség jár.
A “déli” rész szállás Barcelonnette lett, az északabbra lévő pedig a “központ”, Briançon. Barcelonnette egy helyes kisváros több nevezetesebb hágó csomópontjában, Bonette, Vars, Cayolle, Allos, nehéz is választani. Amikor azt mondom, hogy helyes kisváros, akkor pontosan ezt értsd alatta: néhány ezer fő lakosság, tipikus francia hangulat, gyönyörű épületek, nagyon élhető az egész. Ehhez képest Briançon nagyváros, minden kellékével, McDonalds, boltok, aránylag sok ember. Egyébként Európa második legmagasabban fekvő városa.
Szóval, hiába volt a tervek között a Francia – Alpok, eddig még nem jutottam el oda. Húzódott – halasztódott, de egyszer csak meg kellett lépni. Aztán szeptember elején realizálódott, hogy nekem lemondások miatt elmaradnak a tervezett túráim, Balázs viszont ki tud venni szabadságot, csatlakozott hozzánk még két ismerős, így négyünknek elkezdett formálódni az út. Tervezni már nem kellett, mert papíron évek óta tervezgetem, a szállást az út előtt egy nappal foglaltuk le, bedobtuk a cuccokat a kisbuszba és indulás.
A terv 5 bicajos nap lett, szünet nélkül. A pihenőnap luxusát nem engedhettük meg magunknak, ami szintén jelentős vállalás, erről később. Az 5 nap ott nyilván nagyon kevés, tudtuk előre, ami aztán ez be is bizonyosodott. Alapjáraton 10-14 napot úgy el lehet tölteni ott a 2 szálláson hogy minden nap máshol tekersz. Ikonikusabbnál ikonikusabb hágók mindenhol. Nem tudsz úgy elmenni egyik városból a másikba, hogy ne egy hágón kell átmenni. De itt még a kevésbé ismertek is gyönyörűek. Sőt.
Amit a terv volt: Bonette, Agnello, Izoard, Huez, Galibier, Iserian. De ez öt napra durva lett volna, ennyi hágó pihenés nélkül nehezen fért volna bele, a terület iszonyat nagy, nehéz közlekedni.
A kifelé út eseménytelenül telt, reggel 5-kor indultunk, este 7.10-re értünk ki három rövidebb megállással. Elfoglaltuk a szállást Barcelonnettében (jó áron jó apartman), megvacsiztunk és erősen koncentráltunk az időjárásra! 🙂 Amivel egyébként iszonyatosan szerencsénk volt. Az 5 nap alatt egy csepp eső nem esett és végig sütött a nap, 18-20 fok. Egy nap volt elég jeges szél és 13 fok, de ezen túl rohadt nagy mázlink volt.
Bonette-hágó (Col de la Bonette), 2802 m
Az első nap természetesen a friss, kipihent lábak miatt a Bonette-hágóval (Col de la Bonette) kezdtünk. A Bonette a 2802 méteres magasságával egyből csúcsdöntésre késztetett mindket, hiszen közülünk még senki nem volt ilyen magasan, a Stelvio volt eddig a legmagasabb. A franciák úgy hirdetik, mint a legmagasabb aszfaltos út Európában, meg talán még úgy is, mint a legmagasabb hágó, de egyik sem igaz. A hágó csak 2715m magas, ezért építettek egy kunkort, ami felvisz 2802-re. Tehát nem a legmagasabb hágó (az az Iserian), és az sem igaz, hogy a legmagasabb bicajjal megtekerhető aszfaltos út Európában, mert az a Veleta Andalúziában. És azon kívül is van több aszfaltos út magasabban.
De mindegy is egyébként, rohadt magasan van a vége, ilyen magasra még nem mentem bicajjal (sem). Barcelonettéből indultunk, a hágó északi, hivatalos útját az iratok Jausiersből számítják, 23km, 1600m szint. Én nem gondoltam nehéz menetre, jó formában voltam, pihentem előtte, bírom a hosszú, kevésbé nehéz, de monoton mászásokat, az átlaga pedig nem ígért komolyabb erőfeszítést.
Ennek ellenére nem volt egyszerű mászás. Eleve a hosszú hágók önmagukban nehezek, de a Bonette állandóan 7-8%, nincs benne pihentető rész. Viszont ami nagyon jó volt, hogy mindezért nagyobb kilengés sincs benne, nincsenek 10-12%-ok, nincs benne 2-3% pihentető szakasz sem, így az állandóan tartott meredekség ad egy biztonságot. Viszont ezt végig is kell bírni. A mászás nagyon változatos végig, gyönyörű és vadregényes a táj, a szerpentinek a középső – felső részen nagyszerűek, fotogének. Talán ilyen szép és klassz vonalvezetésű hágón még nem is voltam.
Amikor felértünk 2715-re, ott áltunk a hágón és láttuk azt a rohadt meredek kunkort, na az nagyon kemény volt, onnan még 1 km és végig 10-12%. Feltekertünk és jöttünk is le, mert közel 3000 méteren már nem volt meleg 🙂
Leértünk Barcelonnettébe és mivel ezt az utat kevésnek ítéltük, na meg, hogy ne hagyjunk ki sok látnivalót, délután levezetésképpen még eltekertünk a Serre-Ponçon víztározóhoz, ami eszméletlen szép környezet! Odafele (Barcelonnettéből) inkább lejt, gyorsan odaértünk, visszafelé pedig inkább emelkedik.
Strava:
Bonette
https://www.strava.com/activities/7812159282
Serre-Ponçon tározó
https://www.strava.com/activities/7813033512
A három hágó-kör: Col de la Cayolle (2326m), Col des Champs (2087m), Col’d Allos (2250m)
Már a második napon válaszút előtt találtuk magunkat. A tervben két alternatíva szerepelt: vagy leautózunk egy kanyonhoz és azt tekerjük meg vagy helyben megyünk végig a helyi híres körön (3 hágóval), amiről foglamunk sem volt. Egyikünk sem hallott sokat a Cayolle, a Champs és az Allos hágóról. Nem lövöm le a poént, de annyit mondhatók, hogy az 5 nap egyik legszebb útja volt. Ennyit arról, hogy mindig a legismertebb helyek a legjobbak…
A kör tekintélyes adatokkal rendelkezik, 120 km, 3200m szinttel. Egyszerű fogaskerék-tekerés: ezer métert háromszor fel – le. Minden hágónak megvolt a maga szépsége. A Cayolle gyönyörű út, az első fele végig egy szurdokban visz, ahogy kiérsz a városkából, rögtön kezdődik, az út első kilométerei a folyó mellett folyamatosan szűkülő, nulla forgalmas úton halad. Iszonyatosan szépek a magas sziklafalak, miközben a folyó a mélységben szalad. A völgy a végén kiszélesedik, jönnek a vízesések, aztán a hegyoldalban vezető út, majd a végén a lankás fennsík.
Atipikus hágó, de ettől szép. Egyébként nem túl nehéz, 2326-ra megy fel 23 km-en, szóval átlaga nem vészes, és nem is volt az érzetre sem, viszont zseniális a környezet. A lefele a déli oldalon pedig pazar. Sokat kell lefelé menni, 1100 m környékére, miközben folymatosan fekete sziklákat látod. Nagyon jellemző erre a vidékre, hogy nem szürkék, hanem éjfeketék a sziklák. A hosszú lefelé után jobkanyar és követlezett a második hágó.
A számok szerint a Champs a legnehezebb a körön, csak 13 km hosszú, de 1000 m szinttel. Az eleje elég unalmas, 1600 méterig szinte semmi, technikai mászós, ahogy szoktuk mondani, de a vége fantasztikus látvány, az utolsó 5 km szerpentinjei lélegzetelállítóak, de egyben nehezek is. A Champs átlaga nem vészes, de az a fránya átlag nagyon csalóka tud lenni. Utoljára a Timmelsjoch-on éltem át azt, hogy az átlag mennyire csalóka. A Champs közepén ugyanis nem csak hogy van egy vízszintes rész, hanem konkrétan lefelé is mész… Ilyenkor mindig úgy érzem, mintha feleslegesen tekertem volna fel, hiszen eltékozoljuk az emelkedőt… Emiatt a Champs utolsó kilométerein behozta a lazaságot: ott 8-10% átlag km-ek vannak. De ahogy írtam, a szerpentin visszanézve a gyönyörű sziklákkal fenséges látvány.
Felérve meglepődtünk, hogy nincs komolyabb tábla, de aztán indultunk lefelé, mert az idő szorított. A lefelé egyedisége abban rejlik, hogy majdnem végig egy varázslatosan szép erdőben lejtőzöl, ahol úgy érzed, a fák tényleg az égig érnek. A végén Colmarsba érsz be, kár, hogy nem volt időnk, mert gyönyörű városkának tünt.
Az utolsó hágó az Allos volt. Eléggé későre járt, így mennünk kellett. Az első 10 km unalmas és lélekölő 5-6%, egyenesekkel, viszonylag forgalmasabb úttal. Ha valamit nem szeretek (a szelen kívül) az pont ez tartomány és az egyenes út keresztezése. Meg is álltunk Allos városában egy fagyira töltekezni.
De aztán a síközpontban az utolsdó 5 km-re rákanyarodunk a szerpentinekre és onnan imádnivaló volt az egész. Az út 2250 méterre megy fel, összességében nem nehéz, de 2500 m össz-szint után már nem kívántuk. Aztán jött a meglepetés: Az Allos északi oldala Barcelonnettébe a nap fénypontja volt. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen szép lesz. Monumentális, nagy terek vannak, kiváló vonalvezetésú út. Az 5 nap alatt kilátásban szinte verhetetlen volt, de mint lejtő is nagydíjas. Annak ellenére, hogy a lefelén az ujjaim megfagytak, mert sötétedésre értünk le, 2200-őn pedig 6-7 fok lehetett (rövid szettben persze).
Összességében: A kör egyszerűen fenomenális, nekem életem TOP3 körébe van. Szóval, ha erre jársz, ki ne hagyd! A Strava 3400 méter szintet mért, a Garmin csak 3200-at), mondjuk egyik sem kevés, nehézségben ez messze túl van pl a TOP1 Sellarondán, hiszen itt minden hágó 1000m+ szint mászás, amiből van három, ennek ellenére bőven megérte.
Strava:
Három hágó-kör Barcelonnettéből (Cayolle, Champs, Allos)
https://www.strava.com/activities/7818511531
Col du Galibier (2642m)
Milyen lehet ennek a hágónak a másik, “klasszikus” oldal (É-D), ha ez ilyen szép, kérdezgettük egymástól, miközben százméterenként álltunk meg fényképezni. Ebből a mondatból már érzékelhetitek, hogy mi a vélemény erről a mászásról. Röviden: csodálatos.
A harmadik napon nagy sajnálatunkra Barcelonnettéből átköltöztünk Briançonba, ezért pihenőnap volt betervezve, de ott pihenni nem nagyon lehet. Egyszerűen sajnálod az időt a henyélésre.
Összepakoltunk a cuccokat és autóztunk 80 km-t (cirka két óra alatt), majd érkezés után kipakolás és elindultunk a “közeli” Galibier hágóra Briançonból. Mivel Briançon elég magasan fekszik (1200 m), a Galibierre nem kell nagyon sokat mászni, de éppen eleget. A 35 km-es úton 2645-re tekertünk fel. A hágónak nem ez a “klasszikus” oldala, hane a Col du Telegraph felöli, ami állítólag nagyon szép, de mivel Briançon a főhadiszállásunk, ezt adta ki a helyzet.
Így is kihoztuk a maximumot, mert éjjel jött egy hidegfront, ami miatt kb 40 km/h-ás jeges szél fújt, nyilván odafele – felfelé szemből. Amúgy egészen addig az időjárással semmi gond nem volt, 18-20 fok, 2000 felett is 12-14, de aznap 1200 méteren is csak 12 fok volt, fent 2600-on pedig hat. Az egész nap cidri volt, odafele a pofába kaptuk a jeges szelet, visszafelé meg hátba. Elő is kerültek az őszi – téli cuccok!
Az első 20 km odafele nem túl szép, ahogy korábban írtam igazi technikai tekerés, folyamatos lélekölő 2-4%, viszonylag forgalmas úton, ahogy haladsz a völgyben felfelé. A Galibier mászása úgy néz ki, hogy a Briançon felöli völgy végén található a Lauteret-hágó (2084m), majd a hágóból kell “felkanyarodni” a Galibierre. A Lauteret előtt néhány km-rel tágul ki a tér és meglátod a hegyeket, gleccsereket, és onnan beszarás szép az egész látvány. A hegyek mindenféle színben játszanak, az egésznek gyönyörű hátteret adnak a közel 4000 csúcsok, amiken folynak le a gleccserek. Az út vonalvezetése pedig szemet gyönyörködtető. Itt sem lövöm le a poént, ha azt mondom, hogy a Lauteret és a Galibier látványa volt utunk fénypontja.
A Galibier a Lauteretről nem olyan nehéz, ha nem lett volna szél, ez az út kifejezetten könnyűnek tűnt volna, de vége, a szerpentinek azért elég húzósak. A jeges szél sem segített, de a látvány mindenért kárpótolt! Felértünk, fotó és már jöttünk is le, mivel olyanszél fújt, hogy nem lehetett fennmaradni. Lefelé jól elfagytunk a Lauteret-ig, onnan pedig a 4-6%-on 30 km-en keresztül lehetett csapatni 40-60-nal!
Összességében: Azt hiszem, még így az élmény leülepedésével is, hogy életem egyik legszebb hágója és hágómászása volt az utolsó 8 km. Széles, öblös völgyek, színes sziklák, gleccserek tömegei és kiváló szerpentinek jellemezték. Soha nem láttam még ilyen tökéletes összképet! És ezt még a jeges szél sem tudta elrontani.
Strava:
Col du Galibier (2642m)
https://www.strava.com/activities/7823527120
Col d’Izoard (2360m)
Vannak az átlagos hágók, a szép hágók, a nehéz hágók, a könnyű hágók, van mindenféle hágó. A negyedik túránk célpontja, az Izoard a különleges hágók közé tartozik. És egyben a nehéz hágók közé is.
Különlegességét a környezet adja, a sziklatornyok, amelyek a hegyoldalakban emelkednek és melyek amelyek elsősorban a déli rámpa utolsó kilométerein találhatóak. Olyan az egész táj, mintha valami idegen bolygón járnál. Csak álltunk és szájtátva bámultunk, ahogy átbuktunk az északiról a déli oldalra. Nehéz leírni, a képek sem adják vissza. De kezdjük az elején!
A “pihenőmap” után már csak két napunk maradt, de még sok hágó. Meghoztuk a sajnálatos döntést, az Iserian és az Agnello kimarad, mert Briançonból az Izoard és a Huez a jobb célpont. A másik kettő onnan nagyon messze van. Sajnáltam, mert mindkettő nagyon magas, de legalább lesz miért visszajönni.
Az Izoardra Briançonból magától érthetődő egy kör: fel az Izoardra, le Guillestreba, majd vissza Briançonba a hegyek oldalában. Az Izoard hágó átlaga nem tünt nehéznek, de mint tudjuk, az átlag csalóka. Mi északról, a klasszikus irányból mentünk fel, mert a kör így adta ki, a Tour inkább délről jön fel, az állítólag nehezebb, de jó volt ez így is, nehéz is volt, szép is volt. Elindulsz Briançonból, rögtön eléggé meredeken haladsz a 7-8%-on, aztán kikönnyül a völgyben, eléred Cerviérest (tök helyes autentikus hegyi falu), majd jobbra kanyarodsz és elkezdődik. Az utolsó 8 km (Cerviérestől) végig 8-10%, néha 11-12%. Komolyan nagyon húzós volt. Az út amúgy azért fura, mert kb. 2200 méterig erdőben halad, szinte az utolsó pillanatokban érsz ki a fák közül, és néhány km után már fent is vagy. És a hágón túl ott délre van az a táj, amit nehéz leírni.
A lefelé igazi klassz száguldás volt, majd jött az első meglepetés: a Guillestréig tartó Guil-kanyon. A több száz méteres mélység mellett bicajozni félelmetes, de őrült látványos volt. Ilyen az, amikor nem is számítasz valamire, de szembe jön. Guillestreben ettünk egy jót, a franciák meglepően kedvesek voltak (nem ezt vártuk), majd indultunk vissza Briançonba.
És itt jött a másik meglepetés, a Guillestréből Briançonba vezető hegyoldali út, gyönyörű kilátásokkal. Egyáltalán nem volt könnyű, pedig annak tűnt. A 40 km-en a napi 2000 m összszintből kb 900-at szedtünk… Még jó, hogy nem a főúton mentünk, mert csodálatos kör volt, úgy látszik, mindig van hova fokozni.
Strava:
Col d’Izoard (2360m)
https://strava.app.link/uG0QBhWPqtb
Alpe d’Huez (1850m), Col du Sarenne (1999m)
Az utolsó napunkon a környék, sőt talán egész Franciaország legikonikusabb hágóját vettük célba. Az kérdés sem volt, hogy ennek meg kell lennie. Nem hagyhattuk ki és nyilván mikor máskor, mint az utolsó napon kellett betenni az öt nap legnehezebb mászását, amikor már kellően fáradtak voltunk 🙂
Az Alpe d’Huezt szerintem nem kell bemutatni senkinek, aki országutizik, a Tour állandó helyszíne, a Tourmalet és a Mount Ventoux mellett ez az ország legikonikusabb emelkedője, 21 kanyar, ahol még a kanyaroknak is neve van, 1100m szint 13 km-en (8,1%). Hírességben szinte verhetetlen. Na de milyen megmászni?
Mivel Briançonban lakunk és a Lauteret-hágót már Brançon felől megtekertük, elautóztunk a hágóra és onnan indultunk. Egy kört terveztük a Huez környékén, odafele 2000-ről lejtő 750-ig, aztán a Huez, majd egy kisebb (2000m-es) hágó, aztán le 1050-re, majd vissza a Lauteretre. Így is 95 km lett majdnem 2600 m szinttel.
Nekem az Alpe d’Huezről és a környékéről teljesen más képem volt a fejemben. Azt gondoltam, hogy Le Bourg-d’Oisans városka környéke nem olyan élesen nagyhegyes vidék és maga az emelkedő is inkább jelképes, mint valódi. na ehhez képest nagyon meglepődtem!
A környezet az odaúton meglehetősen szép volt. Ahogy korábban írtam, a Lauteret nem egy nehéz vagy magas hágó, de a környezete frenetikus. Innen indulva rögtön a Meije csúcsa (3984m) látszik a gleccserekkel, La Greve falu felett szinte teljesen föléd magasodik, csodaszép. Onnan tovább egy szurdokban haladtunk, majd elértünk a Chambon tározóig, onnan pedig az út maga a csoda: kanyonok, nagyon magas és hegyes csúcsú hegyek. Aztán egy 5 km-es nyílegyenes úttal beérsz a Huez emelkedőjének aljára. Le Bourg-d’Oisans-ba be sem kell menni. De ami az érdekes, hogy, hogy az emelkedőt lentről egyáltalán nem látni. Néztem, néztem, hogy hova fogunk feltekerni, de nem látszott.
A Huezt sokan ismerik. Az első 2 km 10-12%-kal nem sokat szórakozik, elég durván indul. Aztán ezután a közepe „kicsit” kienged, olyan 8-9%-ra, majd szinte végig 8-10%. A vége, a síközpontban sem enged. Nem könnyű mászás. De szerencsére az idő jó volt, rengeteg bicajossal találkoztunk, annak ellenére, hogy hétfő volt.
Alpe d’Huez egy síparadicsom, nem hágó, semmi érdekes nincs fent, csak millió építkezés télre, az egyetlen, ami nagyon tetszett, az a Tour-befutó helyszínén kirakott bicajok és dobogó. Ezután indultunk tovább a körön. Ugyanis itt vagy visszagurulsz a lejtőn vagy elmész a Sarenne-hágó felé (1999m). Mi a Huezről nem akartunk visszajönni ugyanazon az úton, ezért elindultunk a hágó felé. Ekkor következett a meglepetés.
Többek között erről sem hallottam semmit, de elég kemény 12-13%-os felfelével értük el (ráadásul jelentős szél is fújt). Aztán a hágó után befordultunk és kitárult a völgy, olyan csodálatos látvánnyal a messze hegyekre és rajtuk a gleccserekre, amire szavak sincsenek. Az út a francia utaktól szokatlanul elég tré, de megéri. A lefelé a Chambon tározóhoz igazi öröm-száguldás volt, majd onnan a kocsihoz visszafelé is megtekertük a Lauteret-hágót, nehogymár ne legyen meg arról az oldalról is.
Csodaszép kör, volt kemény emelkedőkkel, pazar látványokkal és az utolsó napon a lábakban 10 ezer m szinttel már nem is volt egyszerű, de nagyon jól éreztük magunkat.
Strava:
Alpe d’Huez
https://strava.app.link/XAB3U4ksstb
Összegzés
Öt nap alatt összesen 515 km és 12.000+ m szint lett (pihenőnap nélkül). Azért ez így kicsit kemény menet volt. Számítottunk rá persze, de ez a környék sokkal többet ad, mint amennyit ígér. Pedig az sem kevés. Sokkal jobb, mint amire számítottunk. Lazán Dolomitok-szint, sőt. De teljesen más, egyedi.
Ami más, mint a többi hegységben, hogy a hágók nem olyan vészesek, mint az olasz vagy az osztrák Alpokban vagy főleg a Dolomitokban. Rengeteg az átlag 6-8%-os hágó, viszont a többség nagyon hosszú. Az utak tökéletesek, a franciák odafigyelnek nagyon, a forgalom a kis utakon minimális, a városkák helyesek és most szeptemberben is rohadt jó idő volt. nyilván nyáron teljesen más, de ha most ennyi bicajos volt (rengeteg), akkor mi lehet ott augusztusban?
Ha teheted, gyere el ide, mert a képek nem adják vissza azt a szépséget, mélységet, amit itt találni fogsz. Én biztos visszajövünk, már jövőre, mert rengeteg jó hely kimaradt.
A hágók:
- Col de la Bonette (2802m)
- Col de la Cayolle (2326m)
- Col des Champs (2087m)
- Col’d Allos (2250m)
- Col du Galibier (2642m)
- Col d’Izoard (2360m)
- Alpe d’Huez (1850m)
- Col du Sarenne (1999m)
- Col du Lautaret (2050m) ezt kétszer is
Ami kimaradt az eredeti terv alapján: az Agnello, a Vars és az Iserian, de 5 nap alatt ennyire volt idő.
Tapasztalatok
- A Francia-Alpok rohadt jó hely. Lazán felveszi a versenyt a Dolomitokkal. A falvak helyesek, az emberek kedvesek (nem erre számítottunk), viszont kurvára nem beszélnek nyelveket, senki, de tényleg senki. Olyanok, mint az olaszok, látják rajtad, hogy nem beszéled a nyelvet, de csak mondják a saját nyelvükön. Csak ezt nem érted meg 🙂
- Ami hátrány: rohadt nehezen közelíthető meg és nekünk nagyon messze van. Torinóig oké, de onnan bejönni Briançonig, pláne Barcelonettéig, rohadt lassú és hosszú. 14 óra minimum.
- A hágók itt mintha kevésbé lennének meredekek, viszont hosszabbak mint általában. Nyilván itt is vannak nehezebb részek, de amit mi láttunk, az nem volt vészes. 6-8%-os átlagok vannak, 15-20 km-en. A Dolomitok és az olasz hágók sokkal nehezebbek.
- Mindenhol hágók vannak. Nem az van, hogy úgy kell keresni azokat, hanem elindulsz és azonnal belebotlasz egybe. És majd mind 2000-es, de rengeteg a 2500 m feletti. Igazi gigászok, nagyágyúk. Mindig mondtuk is 2200-2300 méteren, hogy na, a Dolomitokban már felértünk volna, de ott még volt 2-400 méter 🙂
- Az utak általában véve rohadt jók, sokkal jobbak mint Olaszországban. Gondolom a Tour miatt itt mindig felújítják, de tényleg tükörsima utakon lehet tekerni mindenhol. Persze bele lehet futni rossz útba is, de ez inkább a nagyon eldugott, 28. rendű kis út. Ahol egyszer is bicaj versenyt rendeztek, ott biztos tükörsima az aszfalt.
- Az utak szélén mindenhol ott van a bringásoknak a sáv a záróvonal mellett, ami nagyon furcsa volt. Spanyolországban csinálják még úgy az utakat hogy szélesebbek és záróvonallal leválasztanak egy kvázi bicajsávot. De a franciák oda is figyelnek a bicajosokra. Ennek számos példáját láttuk, a bicajos mindenhol elsőbbséget élvez (idióták azért itt is vannak). Például: Építkezés az úton, totál lezárás, de ki van írva, hogy a bicajos átmehet. Ugyanígy építkezés, ember irányít, meglát bennünket, azonnal leállították az autókat az ellenkező irányban és intettek, hogy mi mehetünk.
- Sok a kanyon, a hasadék, rengeteg út vezet bennük, ami nagyban növeli az élményfaktort. Totál meglepetés volt, minden úton mentünk km-eket ilyen helyeken.
- Az időjárással rohadt nagy mázlink volt, de a szél sokat fújt, néha elég kemény volt. Szeptember közepén hajnalban 5-7 fok, reggel 10-kor 12-13 fok, szóval azért nem optimális, fel kell készülni. A legnehezebb ebben az, hogy reggel arányléag hideg van, de déltől meg elég meleg, még 1500 – 2000 méteren is. Szóval folyamatos öltözés, vetkőzés.
- Költségek: Egyáltalán nem drága a hely. Azt gondoltuk, hogy az lesz, de nem. Olasz árak, vagy néha még az sem. A szállásaink apartmanok voltak, típikus booking-os, de színvonalasak, 2-3 szobás, felújított lakások, rohadt jól felszerelve. Az egy hát szállás ára fejenként olyan 70 ezer volt. A kaját nagyrészt innen vittük, reggelire tojás, zöldségek, gyümölcsök, müzli, stb. A kocsiba minden befér 🙂 Este meg valami kajázda, de nem drága étterem. Így a kaja sem volt drága.
A bolt nagyjából annyi mint otthon (itt nem nagyon van akkora infláció 🙂 ha elmész este egy burgerra vagy pizzára, 15-18 euro üdítővel, édességgel. Ha ide 4-en kijöttök egy kocsival, fejenként 170 – 200-ból bőven ki lehet hozni (minden benne) úgy, hogy színvonalas apartmanban laktok, nem tömegszálláson, normálisan étkeztek, napközben is. Persze ehez kell egy viszonylag nagyobb autó 🙂 - Azon túl, hogy a franciák nem beszélnek nyelveket (vagy azt mutatják, hogy nem beszélik), eléggé normálisak. Kedvesek, segítőkészek. Este vacsoránál maximálisan kiszolgáltak bennünket, délben leültünk ebédelni, nem volt kaja, gyorsan csináltak nekünk (tök olcsón) vagy például nem találtuk a szállást, azonnal jöttek és segítettek. Szóval el kell tenni az előítéleteket.
Hozzászólások