Miután a telefonos alkalmazáson beállítottam az edzést, felraktam a szemüveget a fejemre és elkezdtem tekerni, egy kedves, de határozott női hang szólt a fülembe: “Elkezdhetsz tekerni, ha úgy érzed, hogy kész vagy, én majd automatikusan beszélek hozzád!”.
Elkezdtem tekerni, máris jött az első infó: “Az edzést elindítottam, gyerünk, négy perc bemelegítés következik”. Udvarias gyerek vagyok, önkéntelenül is megköszöntem az információt, “Thanks!”, mire jött is a vidám válasz, “Sure!”
Elég futurisztikus helyzet volt, önkéntelenül is mosolyra húzódott a szám.
Az Oakley 2016 őszén mutatta be a legújabb okosszemüvegét, amely nem előzmény nélküli, hiszen 2004 óta gyárt olyan szemüvegeket, amelyek valamilyen módon segítik a sportolókat. Aztán 2015-ben összeálltak az Intellel és 2016 őszén kihozták a Radar Pace-t, amely folyamatosan beszél hozzád és amelytől (Akitől?) bármikor kérdezhetsz.
Ma már az ember meg sem lepődik, ha egy okosóra a telefonnal szinkronizálva mutatja az információkat, vagy ha egy szemüveg a szemünk elé vetíti ki az adatokat, de hogy egy edző végig veled legyen és az edzéstervnek és a pillanatnyi megvalósulásnak megfelelően adja az utasításokat a füledbe, nos, ez elég meghökkentő.

Mit tud a szemüveg?
Az Oakley szemüvege valójában nem úgy okosszemüveg, ahogy egy óra okos, tehát nem a mindennapi élet általános információiban segít. A Radar a sportórák funkcióihoz hasonlít leginkább, mivel sportoláshoz tervezték, csak okos változatban.
Azért okos, mert egy valós idejű, hang alapú tréning rendszert építettek bele, vagyis ha használod, az edződ állandóan veled van és a füledbe mondja, hogy mit kell csinálnod.
Ami viszont teljesen egyedivé teszi: menet közben nem csak gyűjti, de figyeli is az adatokat, elemzi azokat és ennek (és az edzéstervnek) megfelelően, ha szükséges, módosítja az edzést. A beállított edzéstervnek megfelelően pedig az edzés közben önálló utasításokat is ad annak megfelelően, hogy az edzés közben mit és hogyan csinálsz.
Persze nem csak utasít, hanem kérdezhetsz is Tőle (most komolyan, Tőle?), udvariasan és pontosan válaszol. A személyi trénert egy hang testesíti meg. Nekem egy nagyon kedves nő szólalt meg, nem tudom, hogy nőknek férfi hangot ad-e, remélem erre is gondoltak.
Ezen túl kiváló sportszemüveg, túl azon, hogy nagyon pöpec a kinézete, a lencséje önmagában is zseniális (Prizm road), ráadásul vezeték nélküli fülhallgatóként is használható, amelyen zenét is hallgathatsz, a telefon hívásait pedig az érintő panelen érintéssel tudod fogadni.
A szemüveg felépítése
A szemüveg meglepően könnyű és kecses, az anyagok minőségi érzetet mutatnak. Első pillanatra meg sem lehet mondani, hogy mi mindent zsúfoltak bele. Egy kicsit vastagabb a szára, mint egy átlagos szemüvegnek, de nem vészes. A mai szemüveg trend mellett még azt is lehetne róla gondolni, hogy a szár vastagítása egy bohókás dizájnelem.
A fülhallgatók levehetőek, a szemüveg szárának középső részén csatlakoznak egy-egy mini USB-n keresztül a szemüveghez. Több ponton hajlíthatóak, így garantáltan illenek minden fülbe. A csomagban van több méretű fülhallgató gumi is.

A szemüveget a szár belső részén lévő panelnél lehet bekapcsolni, ott vannak a mikrofonok is. Ugyanitt a külső részen, mindkét oldalon egy-egy érintőpanel van, amelynek a dizájnját nagyon elegánsan oldották meg. Az érintőpanelen keresztül lehet a különféle nem hang alapú utasításokat adni, hangerőt állítani, telefont felvenni, zenét tekerni, stb. Az érintőpanelen keresztül az iOS rendszereken a Sirit vagy az Androidon a Google Nowot is aktiválhatod.
A szemüvegbe beépítettek egy rakat szenzort. Van benne GPS, gyorsulásmérő, giroszkóp, méri a nyomást és a páratartalmat. Ha felrakod, a közelségérzékelő miatt bekapcsol, ha leveszed, egy idő után kikapcsol. A szemüveg két oldalán apró leddel jelzi az aktuális állapotot és töltöttséget.
Hogyan edz?
A szemüveg okos funkcióban futásra és kerékpározásra alkalmas. Bluetooht-on (vagy ANT+™ – on ) keresztül kapcsolódik a telefonhoz és a szenzorokhoz. Jelenleg csak ezt a két legelterjedtebb platformot támogatja (Android és iOS).
A szemüveg lényege, hogy a fülhallgatón keresztül adja az utasításokat és a szárba beépített mikrofonjain keresztül tudsz vele kommunikálni.
Ez többféle módon történhet. Egyrészt fix vezényszavakra válaszol, tehát kérdéseket tehetsz fel neki. Mindenre nem tud válaszolni, csak az előre beprogramozott adatokat tudja mondani, de néha olyanokra is reagál, amelyek nem voltak a kézikönyvben. Ha kérdezed tőle, füledbe mondja az edzés egyes adatait, például ha azt kérdezed tőle, hogy “Mennyi a sebesség?” (vagy csak “Sebesség?”), akkor válaszol: “A pillanatnyi sebességed 28 km/h”). De kérdezheted Tőle azt is, hogy “Távolság”, vagy „Mi a mai edzés?”, „Mennyi van hátra?” stb.
Ezen túl beállítható időközönként magától elmondja az edzés összes átlagadatát vagy, ha nagyobb emelkedőt tettél meg, megdicsér (ha méltó vagy rá 🙂 , és elmondja az emelkedő szintadatait, valamint azt, hogy mennyi alatt tetted meg.
A szemüveget aktivizálni egy “Okay, Radar” vezényszóval lehet. Elmondod, csippant egyet a füledbe, hogy megértette, majd kérdezhetsz. Sajnos magyarul egyelőre nem tud, öt világnyelven beszél, angol, francia, német, spanyol és olasz. Ráadásul nem a kontinentális angolt beszéli, hanem az amerikai angolt, ezért az “Okay, Radar” vezényszó is inkább, “Okéj, Rédar!”. Kell egy idő, míg összeszoksz az edződdel és közös nyelvet kezdtek el beszélni. Ennek ellenére a válaszai érthetőek, jól artikuláltak, alapfokon is megérthetőek.

Én egy iPhone 6s telefonnal teszteltem. A telefonra le kell tölteni egy Oakley által fejlesztett alkalmazást, majd ezen az alkalmazáson keresztül lehet csatlakozni a kerékpár szenzoraihoz. A specifikáció szerint láthatja a pulzusszenzort, a pedálfordulat mérőjét és a teljesítménymérőt (ha van).
A csatlakozás egyszerű volt és gyors, miután a hagyományos sportórámból kitöröltem a szenzorokat, mert csak akkor látta meg a szemüveg azokat. Tehát a szenzorok nem tudnak egyszerre a szemüveghez és egy másik sportórához is csatlakozni (feltételezem, ez nem a szemüveg hibája).
Elindult a keresés és nagyon gyorsan meg is találta a szenzorokat. Látta a bicajon lévő szívritmus, a sebesség és a pedálfordulat szenzorát (erőmérőm nincs). Egy időben csak két szenzort tudott csatlakoztatni, lehet, hogy csak nálam nem működött rendesen, bár ezt következetesen tette. Úgy vettem észre, hogy a sebességet a GPS alapján is tudja mérni, így azt kilőttem, két szenzorral vágtam neki az útnak.
Az edzés előtt az alkalmazásban lehet beállítani az edzéstervet. Mivel bicajjal indultam útnak, a kerékpáros szabadedzést választottam.Ezen túl komplett edzéstervet is lehet választani. Ez utóbbi esetben az alkalmazáson belül egy több hetes tervet állíthatsz össze a kiválasztott célnak megfelelően.
Megadhatod a jelenlegi edzettségi szintedet, az edzés célját (választhatsz több opció közül, erő, állóképesség, sebesség és technika növelése, beállíthatod, hogy mi a konkrét cél, különböző távokra vagy körversenyekre való felkészülés, stb.). Ilyenkor az alkalmazás napra lebontva összerakja a tervet, mikor, mennyit kell menned és a napi tekerések alatt folyamatosan gyűjti és értékeli az adatokat, mondja a füledbe, hogy mit kell csinálnod. Ha kell, korrigálja a tervet.
Edzés közben
Mivel csak néhány napig volt nálam, a hosszabb távú edzéstervet nem tudtam kipróbálni, ezért a szabad edzést indítottam el. Nagyon udvariasan köszöntött és közölte, hogy az edzés elindította, nyugodtan tekerjek, majd szól, ha kell. Amikor megkérdeztem Tőle, hogy mi a mai edzés, elmondta, hogy szabad kerékpározás.
Rögtön az elején közölte, hogy először négy percet bemelegítünk. Amikor ez véget ért, közölte, hogy akkor tovább edzünk, tekerjek és nyugodtan szóljak, ha valamit szeretnék. Elmondta, hogy hogyan tudom ezt megtenni, majd a háttérbe vonult.
Természetesen a szemüvegtől bármit nem tudsz kérdezni, fix vezényszavakra tud válaszolni, amiket be kell tanulni. Nincs sok, a legtöbb olyan adat, amit egyébként is használsz és tudsz angolul. Ráadásul úgy vettem észre, hogy nem kell teljes mondatokat kimondani, hanem elég a parancsszó. Tehát a “What’s my pace?” helyett tökéletesen fogta a “Pace”-t is, sőt megfelelt neki a “Speed?”, vagy a “Heart rate?”, “Distance?”, stb. kérdés is.
A rövidítés használatából egyébként egy érdekes szituáció is kialakult, ami azt mutatja, hogy a szemüvegbe olyat is beprogramoztak, ami a hivatalos anyagban nincs benne. Egy esetben szerettem volna megtudni a pontos időt, így megkérdeztem, gondolva a rövidítésre, hogy “Time?”, mire azonnal válaszolta (angolul), hogy “47 perc telt el az indulás óta”. Visszakérdeztem, hogy “What’s the time?”, mire közölte, hogy 11 óra 58perc van.

A szemüveg egy-egy emelkedő után magától mondta, hogy a megtett szintkülönbséget mennyi idő alatt tettem meg és még meg is dicsért (már ha). Az edzésen végig kérdezgettem tőle, próbálgattam, mit tud, mit építetek bele. Az edzés előtt otthon átfutottam a kapott segítséget, hogy mit lehet kérdezni, mindenre persze nem emlékeztem, ezért néha vicces szituációk keletkeztek. Egy biztos: nagyon udvarias! Ha reflexből megköszönsz neki egy információt, akkor viszont válaszol, hogy “Sure!” vagy “Welcome!”. Lehet érdeklődni nála a szenzorok csatlakoztatottságáról (“Are my sensors connected?”), akkor elmondja, hogy milyen szerzonrokat lát és mit nem.
Kérdezhetsz az edzés egyes mérőszámairől, tehát pl. “Speed?” kérdésre, elmondja a pillanatnyi sebességet, de megkérdezheted az átlagsebességet is, vagy kérdezheted az edzés összes adatáról egyben (“Current Metrics?”, de elfogadta a “Metrics?” -et is!). Még arra is válaszolt, ha megkérdeztem, hogy “Are You ready for workout?”, méghozzá nagyon viccesen: nem neki kell készen állnia, hanem nekem! 🙂
Ennyi idő alatt nem tudtam eldönteni, hogy az okosfunkcióból ered-e, de ahogy az edzés alatt kérdezgettem, mintha a szemüveg kitanulta volna az érdeklődésem, tehát ha valamit többször kérdeztem (pl. sebesség), akkor egy idő után magától bemondta időnként az adatot.
Egyébként az alkalmazásban be lehet állítani, hogy a szemüveg mennyi időnként összegezze és mondja magától az edzés átlagadatait (summary). Nekem 5 km volt beállítva, így öt kilométerenként elmondta az átlagadatokat (átlagsebesség, megtett távolság, átlagpulzus, stb.)..
Kifejezetten pozitívnak tartom, hogy bármikor tudja mondani az átlagot, tehát, ha valaki intervall edzéseket csinál, időre edz vagy átlagra, esetleg rendszeresen szereti látni az út egy részének átlagadatait, akkor ez nagyon hasznos tud lenni.
A mikrofonjai tökéletesen működtek, lejtőn lefelé, nagyobb szélben is fogták a kérést. 45-50 km/h környékén volt, hogy nem értette az “Okay, Radar” felszólítást, de ez kevésszer fordult elő.
Minden kommunikációt nyilván nem programoztak bele, pl. az időjárásos kérdésekre nem tudott válaszolni, viszont ott is nagyon udvariasan mondta el, hogy sajnálatos módon ilyen adat nem áll a rendelkezésére.
Ha valamit nem ért (az elején, amíg nem csiszolódtunk össze, volt néhány ilyen alkalom 🙂 akkor szólt, hogy ezt nem értette (“Didn’t catch it!”), mondjam még egyszer! Sőt, ha Te nem értesz valamit, akkor vissza is kérdezhetsz (“Pardon?”), elismételi.
Zene, telefon, akkumulátor
Az edzés közben majdnem végig zenét hallgattam, de azt nem lehet (nem tudtam) hangvezérléssel állítani. A zene irányítása az érintőpanelen történik, nagyon egyszerűen: pl. hangosításhoz az ujjat kell előre húzni rajta, halkításhoz hátra. Két koppintással visszaugrasz az előző számra.
A telefont egy koppintással tudod felvenni, ez nekem téli kesztyűben egyszer sem sikerült, pedig 3 bejövő hívás is volt a két óra alatt. Sajnos a forgalmi szituáció nem engedte meg, hogy a kesztyűt gyorsan lekapjam. Két koppintással tudod letenni.
Érdekes volt, hogy az edzés végén a hangerőt nem engedte emelni, akárhogy húztam az ujjam az érintőpanelen, közölte, hogy a telefon akkumulátora alacsonyabb szinten van, ezért nem tud hangosítani. Egyébként megértette a “Battery” vezényszót is (ami nem volt a leírásban) és nagyon okosan elmondta, hogy a telefon és a szemüveg akkuja külön-külön milyen értéken áll.
Edzés közben az edző hangját teljesen jól lehet hallani, még közép-hangerőn is. Jó a fülhallgató része, a szél nem hallatszik be. Igaz, ha mindkét fülhallgatót használod, a forgalom zaja is kevésbé.
Amikor az edzés közben egyszer megálltam, közölte, hogy az edzést szünetelteti és amikor elindultam, magától elindította, közölve azt velem. Egyébként az edzést szóban is el lehet indítani, le lehet állítani(“Finish workout!”) vagy szüneteltetni a vezényszavakkal. Sőt, a szemüveget arra is meg lehet kérni, hogy a következő kommunikációnkat ne figyelje, ilyenkor illedelmesen vissazvonul (“Stop listening”).
A két órás, 60 km-es edzés után, folyamatosan kommunikálva, tesztelve a szemüveg akksija 56%-on állt, a telefon viszont a 90%-ról 8%-ra merült le (kb. ⅔ időben zenét is hallgattam, ment az adatforgalom, a bluetooth és a wifi, volt két telefonálás is). Úgyhogy hosszabb edzésekre akkubankot mindenféleképpen érdemes vinni a telefonnak.

Edzés után, konkrét tapasztalatok
A szemüveg az edzés alatt tökéletesen állt a fejemen, meg sem mozdult, a fülhallgató részét sem kellett igazgatnom.
Az edzés után a telefonos alkalmazásban (ahogy pl. a Straván) meg lehet nézni az edzés adatait, szívritmus, magasság, sebesség, stb. és a kommunikációnk részleteit. Az edzést meg lehet osztani is.
A telefon egyik sajnálatos hiányossága, hogy az edzés közben nem tud navigálni. Azért érdekes, mert az alkalmazásban az edzés után megjelent a bejárt útvonal térképe, ezt azonban valószínűleg a telefon GPS-adatai alapján állította össze az alkalmazás. Mivel a szemüveg szoftverét folyamatosan fejlesztik, remélhetően ez a funkció egyszer belekerül. Akkor lesz igazán nyerő!
A Radar egyébként USB-n keresztül tölthető és szinkronizálható, ilyenkor upgradeli magát, ha kijön egy új szoftver-verzió.
A másik, ami zavaró volt számomra, hogy a zenét nem lehet hang alapon vezérelni, csak az érintőpanellal. Elég kitartóan próbálkoztam a „Music”, „Play Music”, „Volume” és a hasonló vezényszavakkal, de hiába.
Összegzés. értékelés
Az Oakley Radar Pace kétségkívül nagyon innovatív, nagyon hightech cucc. Nagyon jól néz ki, a lencséje önmagában is zseniális. A szemüveg a 3in1 funkciónak köszönhetően nem csak edzésre használható, de zene hallgatására és Bluetooth-os fülhallgatónak is a telefonhoz (pl. vezetés közben). A zenehallgatás minősége nagyon rendben van, a kijövő hang elég jó minőségű.
Az élmény nagyon futurisztikus. A legfurcsább az volt, hogy ha néhány percig nem mondott semmit. Mindig az volt az érzésem, hogy lemerült, kikapcsolt, eltűnt. Ilyenkor megszólítottam, „Okay, Radar” és már csippantott is, kérdezhettem, majd válaszolt. Az edzés végére nagyon megszoktam, néha már-már hiányzott is a hangja.
Hogy kinek ajánlom? Annak mindenféleképpen, aki sokat edz adatok, mérőszámok alapján és szereti ezek szerint az edzést tervezni, értékelni. Vagy konkrét edzésterv szerint készül versenyekre, mert a szemüveg egyik legnagyobb előnye ennek a támogatása, a rugalmas hozzáállás: nem csak gyűjti és mondja az adatokat, hanem korrigál és annak megfelelően edz tovább, azaz az edzésterv megvalósulás alapján újra tudja kalibrálni a tervet.
Emellett pedig annak ajánlom, aki szereti a modern kütyüket. Az elmúlt időszakban nagyon kevés ilyen innovatív eszközzel találkoztam, még ha jelenleg van egy-két fejlesztési hiányossága is (amit remélem, szoftveresen fejlesztenek majd).

A használata mindenféleképpen érdekes és szórakoztató. Beszélgetni valakivel az edzés közben elég menőnek tűnik, bár “kintről” valószínűleg inkább vicces, ahogy “Okéj, Rédar”-ozol. Amennyiben a barátaiddal tekersz és használod, az is rengeteg vicces szituációra ad okot, pláne angol nyelvterületen, ahol nem tudni, hogy most akkor kihez beszélsz 🙂 Egyébként, mivel a két fülhallgató külön-külön is feltehető, lehet egy fülessel is használni, hogy rendesen meghalj mindent.
Ahhoz, hogy használd, az öt nyelv közül valamelyiket érteni és kicsit beszélni kell, de még ez sem feltétlen, mert a vezényszavak, mondatok gyorsan megtanulhatóak és támogatja a rövid, szavakkal történő kommunikációt is. Persze a visszaadott adatokat meg is kell érteni… De gondolom, aki már ezen a szinten edz, az úgy is beszéli legalább alapszinten valamelyiket.
A használatnak viszont van másik két aspektusa. Az egyik számomra nagyon pozitív volt: az edzés alatt egyszer sem kellett lenéznem az adatokért, nem vette el a figyelmem, hogy nézegetem a Polar kijelzőjét. Bármennyire is könnyű kezelni a bicaj kormányára illesztett órát, egyszerű lapozgatni az adatok közt, ez azért sokkal egyszerűbb. Elég volt rákérdezni egy adatra és kérdésre rögtön kaptam a fülembe a választ. Ez nagyon hasznos volt, kifejezetten élveztem. Gondolom futás közben mindez még hasznosabb.
A másik aspektus emberfüggő: itt nem vizuálisan kapod az adatokat, hanem szóban, tehát nincs eléd kirakva, nem tudsz rajta hosszasan elmélázni, elemezgetni. Pláne, ha egy összesítést mond (amúgy nagyon érthetően): pillanatnyi sebesség, megtett út, átlagsebesség, szint, stb. Alapfokon mindezt nehéz felfogni. Ha vizuális típus vagy, nem biztos, hogy ezt szeretni fogod, viszont versenyen és gyors tekeréseken kifejezetten előnynek tűnik.
A szemüveg jelenlegi ára 140.000 Ft körül mozog de 190.000 forintról indult tavaly ősszel. Ez nem kevés pénz, de ha azt nézzük, hogy ezért kapsz egy edzés kompjútert (sőt, annál többet, egy edzőt a nyakadba és edzésterveket), egy kiváló napszemüveget és egy szuper Bluetooth-os fülhallgatót, máris nem tűnik olyan rossz vételnek. Ha azt nézzük, egy jó Oakley sportszemüveg önmagában 50-80.000 Ft.
Aki éppen sportoláshoz szemüveget venne és az előbb leírtak szerint szeret edzeni, vagy szüksége van egy szuper és hasznos kütyüre, annak biztosan megéri.
Ha a navigáció funkciót szoftveresen belefejlesztenék és éppen lenne ennyi pénzem erre, nem is haboznék, megvenném és használnám. De azt gondolom, így sem rossz vétel, a továbbfejlesztés pedig garantált.
A szemüveget a Westendben található Sunglass Spot bolttól kaptuk meg tesztelésre.
Mi van a dobozban?
A szemüveget díszdobozban kapjuk.
- Oakley Radar Pace szemüveg Prizm lencsével és cserélhető orrpapuccsal
- Clear lencse, cserélhető
- Egy eltérő méretű orrpapucs
- Fülhallgatók
- Oakley tok és zsák
- USB kábel
Hozzászólások