Kerékpározni Toszkánában
Egy gyönyörű, kanyargós úton Vincibe, a hágóban.

Az egyik legfeltűnőbb dolog Olaszországban, Magyarországhoz viszonyítva mindenféleképpen, hogy rengeteg a sportbicajos. Vannak olyan városok, ahol rengeteg ember használja a kerékpárt a mindennapi életben (ilyen például Lucca). De ami a leglátványosabb különbség hozzánk képest, hogy a kerékpár ott elsősorban sporteszköz. Ennek oka egyrészt az, hogy az autó még mindig az olaszok meghatározó közlekedési eszköze, nem hiába ott a legnagyobb az egy főre jutó autók száma. Másrészt az olasz országúti bicajozás fényes múltja, ami a mai napig példakép rengeteg sportot szerető embernek. 

Castiglione d'Orcia felé egy gyönyörű fennsíkon
Castiglione d’Orcia felé egy gyönyörű fennsíkon. Néha jön erre egy autó.

Olaszországban a legtöbb kerékpározásra alkalmas úton rengeteg amatőr és profi bicajost látsz országúti bringával. Hétvégén vagy munkaszüneti, illetve pihenő napokon ellepik az országutakat a különféle bicajos csoportok, magányos kerekezők, akik az autósok türelmét kihasználva róják a kilométereket színes mezeikben. A kor-összetétel is különbözik az itthon megszokottól. Rengeteg a 60+os és sok nő teker. Bár ma már nem olyan közkedvelt sport, mint a foci, de azért helyi szinten a minden honnan jelenlévő bicajos klubok igen népszerűek.

Milyen úton tekerünk?

Az olasz utak kerékpáros szempontból biztonságosnak tekinthetőek. Amit szem előtt kell tartani, mint ahogy minden országban, itt is többféle úttípus van, a legforgalmasabbtól kezdve a minimálisan forgalmasig. Az olasz útosztályozási rendszer nem olyan letisztult és egyszerű, ahogy nálunk, de az biztos, hogy mi arra törekszünk, hogy a legkevésbé forgalmas utakon közlekedjünk.

Toszkánában nem vitték túlzásba a forgalomtól elkülönült kerékpárút-hálózat kiépítését, de például É-on, ÉK-en kifejezetten sok van! Toszkánában a tengerpart miatt vannak bicikliutak, az egyik legszebb, amit be is járunk, pl. a tengerpart mentén, pínea fák erdejében visz! A legtöbb város támogatja bicajos közlekedést, európai megoldások születnek.

A települések közt az olaszok inkább az autós közlekedésnek is helyt adó utakat preferálják, azokból viszont rengeteg és több szintű van. Lucca környéke nagyon erős úthálózattal rendelkezik, itt kifejezetten kell a térképes vagy elektronikus segítség eltévedés ellen (ha magányos vagy), Toszkána és Umbria ennél ritkább úthálózattal rendelkezik. A legritkább a Maremma régió (ez a legkevésbé lakott és ismert is!), itt például a ritka úthálózatnak köszönhetően nagyon nehéz eltévedni, még térkép nélkül is.

Híd Chiusdino közelében
Híd Chiusdino közelében. Kilométereken keresztül nem láttam autót.

Ami biztos, hogy az autópályák és az első osztályú utak (ezeket SS jelöléssel találod meg – Strada Statale) mindig nagyon forgalmasak. Bár megjegyzendő, hogy az SS-utak Toszkánában és Umbriában kivételesen gyönyörű helyeken visznek és vannak időszakok (kora tavasz, késő ősz), amikor egészen gyér rajtuk a forgalom, de általában ezeket szeretjük kerülni, akármilyen bicajosbarát autósok vannak.

Az alsóbb rendű utak, a strade communale (SC), strade provinciale (SP) , starda regionale SR az országúton bicajozás optimális helyszínei. Ezeket a jelöléseket kell keresni, ha nyugodt tekerésre vágysz! Ahol két vagy három számjegyű az út, az már nagy valószínűség szerint elég kis forgalmú és jó alapot ad a tekerésre. Ezeken általában nagyon kicsi a forgalom, gyakran eldugott, de gyönyörű terepen vezetettek. Érintenek érintetlen falvakat, amelyek főterén megállt az élet. Sajnos, ahogy az nálunk is lenni szokott, elég sok belőlük a régi, felújítatlan út, hiszen ezek általában helyi kézben vannak és nincs a felújításukra pénz vagy csak utolsónak kullognak a felújítási listán. Ennek ellenére a személyes tapasztalatom az, hogy az aszfaltviszonyok még mindig jobbak az ilyen utakon, mint otthon.

Biztonságos?

Olaszországban a közlekedés eleve máshogy zajlik, más értékelést és hozzáállást kíván, mint Európában, vagy akár Magyarországon is. Elsősorban persze főleg a városokban minden kicsit szabadabban értelmezhető,  kicsit kaotikusabb, a mediterrán jellegzetességek itt is kiütköznek. Indexet nem szívesen használnak, sokat dudálnak, ott állnak meg, ahol éppen eszükbe jut, mindenki szid mindenkit, és a többi sztereotípia, ami persze igaz, de egyben izgalmas is!

Igazságtalanok lennénk azonban, ha azt mondanánk, hogy ez mindenhol és mindig így van, hiszen ez inkább a nagyvárosokra érvényes (mi ezeket kerüljük, ha lehet), másrészt ez is sokat változott az utóbbi időben. Ráadásul a statisztikák szerint Olaszország bicajos szempontból európai mércével számítva is biztonságosnak mondható. Kerékpáros balesetek általában a nagyvárosokban vannak, a kis forgalmú utakon nem nagyon találkozni ezzel (néha autóval sem nagyon 🙂

Másrészt ráadásul pont ebben a bicajos-autós szegmensben van rengeteg fejlődés és mivel az országúti kerékpározás mindig is jelen volt az utakon, az olasz autós a bicajossal (általában) nagyon megértő, türelmes és előzékeny. Általában nagy helyet hagynak az előzéskor, lassan közelítenek meg és biztonsággal kezelnek.  Rengeteg a profi az utakon, akik 10-20 fős csoportokban tekernek, illetve sok a bicajos turista, ezért ők már rég megszokták mindezt. Az autósok többsége türelmesen és megértően támogatja a bicajosokat. Néha még a helyi rendőrség is segít nekik, jelentős torlódásokat okozva.

Sienából indultunk, a kisforgalmú utak szépen kanyarognak a dombok mentén
Sienából indultunk, a kisforgalmú utak szépen kanyarognak a dombok mentén. Biztonságos?

Másrészt persze a biztonság kérdése attól függ, honnan nézzük. Egy holland, aki ahhoz szokott, hogy elkülönített kerékpársávokon bicajozik hosszú tízkilométereket, valószínűleg nem érzi magát annyira biztonságban egy toszkán úton, mint otthon. Egy magyarnak azonban az ottani országúti kerékpározási viszonyok és a kultúra, a hozzáállás óriási előrelépést jelent. Természetesen Olaszországban is vannak idióták, ahogy mindenhol, ráadásul rengeteg a turista, akik türelmetlenek, mert nem tudnak úgy haladni, mint tervezték (Toszkána eléggé lelassult, sok a domb, rengeteg helyen tilos előzni és úgy általában senki nem siet – nagyon helyesen), de általánosságban „európai” viszonyok vannak.

Eleinte elég furcsa volt megszokni, de mára megszoktuk, hogy Olaszországban még él az a hagyomány, hogy a hegyes-dombos szakaszokon vagy a beláthatatlan kanyarok előtt figyelmeztetésként (“Jövök!”) dudálnak! Ez néha előfordul sík terepen is. Messziről, figyelmeztetésképpen. Ez egy gesztus, nem kell félreérteni! Jobb tudni, hogy jön, mintsem meglepetésként megjelenjen egy lejtőn szemben egy traktor! A normál úton nagyon ritka a „bicajos vagy, én pedig autós, ezért letollak az útról fajta mentalitás és dudálás, persze bunkók itt is vannak, mint mindenhol. De az átlag olasz autós nyugodtan és körültekintően vezet.

Személyes tapasztalat a biztonságról

Toszkána tavaszi és őszi túrákat jelent számunkra. Ezekben az időszakokban az utakon még kevés a turista (mármint a nyárhoz képest, amikor megmozdulni sem lehet), viszont az időjárás optimális (erről itt olvashatsz bővebben), tehát kerékpározási szempontból ideális a helyzet.

Mindig alsóbb rendű utakon igyexünk tekerni, szőlők, mezők és legelők közt. Tavasszal a legtöbb helyen akár fél óra is eltelik, míg autót látunk, de volt olyan túra Maremmában, ahol egy három számjegyű SP-úton 15-20 km-en keresztül nem láttunk autót. Annak ellenére, hogy nem bicajutak, ezeket sokan kifejezetten biciklizésre használják vagy csak helyi gazdák hajtanak rá. Néha rá kell menni egy-egy forgalmasabb útra, de a két főszezonon kívüli időszakban ezek sem vészesek. Még a nyáron olyan telített helyek is, mint Elba, tavasszal teljesen kihaltak. Elbán április-május eleje olyan, mintha a turista fogalmát hírből sem ismernék, a sziget nyugati felét úgy lehet megkerülni, hogy 10 kilométerenként jön egy-egy autó.

Ha pedig forgalom van, akkor is általában körültekintőek. Egy-egy hegyi szakaszon, ahol tilos előzni, képesek hosszú kilométereken keresztül jönni mögötted, nehogy baj legyen. Ami mindenhol zavaró, az itt is az: teherautók, motorosok és néha magukat autóversenyzőnek képzelők itt is vannak. Ezek viszont otthonhoz képest elenyésző számban. Előfordult velem, hogy egy autó sokáig jött mögöttem, majd hirtelen elege lett, dudált és nagyon kis távolsággal előzött meg, majd az őt követők intettek nekem, mutogatva, hogy elnézést, biztos valami idióta volt.

Terepviszonyok

Toszkána dimbes-dombos vidék, nem kicsit, nagyon. Gyakorlatilag alig van vízszintes. De még az aránylag vízszintesebb részeken (mint pl. Lucca környéke vagy a tengerparti rész Maremma felé) is könnyű belefutni egy-egy 10%-os emelkedőbe.

Emelkedő Chiantiban. Nem ritka a 15%-os felfelé.
Emelkedő Chiantiban. Nem ritka a 15%-os felfelé.

Az olasz úthálózat, pláne az általunk használt helyi kis forgalmú utak régiek, az olasz útmérnökök annak idején nem nagyon foglalkoztak azzal, hogy egy út mennyire emelkedik. Ráadásul Toszkánában a települések történelmi, egészségügyi, éghajlati és egyéb okok miatt domb- és hegytetőkre épültek. Az utak pedig a településeket kötik össze, logikusan. Amiből következik, hogy ha településről – településre haladunk, akkor településre kell feltekerni, majd legurulni. Fel-le, hullámvasút-szerűen, ezt így kell elfogadni.

A leggyakrabban elhangzott kérdés a „Mennyi van még hátra ebből az emelkedőből?” után: „Miért kellett ezt a várost ilyen magasra építeni?” Toszkánában az a helyzet állt elő, hogy ha látni akarsz, akkor felfelé biztos kell menned. Persze aztán lefelé. Dombra fel, dombról le. Hol kisebb, hol nagyobb a domb, így zajlik a kerékpározás abban a tartományban.

A legtöbb város, amit meglátogatunk, 2-400 méter magasan fekszik. Persze nem nulla méterről tekerünk oda fel (kivétel a tengerpartot 🙂  Igyekeztünk úgy összerakni a túrákat, hogy minél kevesebb legyen a szint (a kihívás túra kivételével). A két vidéken az említett okok miatt szinte lehetetlen síkon tekerni, ezért azzal kell számolni, hogy egy-egy túrán minimálisan is összejön több száz méteres szintkülönbség. Vannak olyan városok, amelyek bevételéhez 100 métert kell felfelé tekerni. És vannak, ahova 2-300 métert, de általában fontosabb kérdés, hogy mindezt hány kilométer alatt. Van, hogy egy-másfél kilométer áll rendelkezésre, van, hogy 4-5. A túráknál mindig odaírjuk, hogy mire lehet számítani. (A túrák nehézségi szintjeiről itt olvashatsz!)

Massa Marittima felé, félúton.
Massa Marittima felé, félúton kanyarog az út. Ilyen helyeken nem fogod magad rosszul érezni az emelkedők miatt.

Ennek ellenére a személyes tapasztalat az, hogy az emelkedők nem vészesek, bőven tekerhetőek. Itt még azért nem hegyekről beszélünk, csak dombokról. De nem tekerünk hosszú órákat vagy 10 kilométereket felfelé.Persze azért akarni kell feltekerni. Az utak hullámzóak, kanyarognak a dombok közt, fel, le, néhány tízméteres szintkülönbséggel, néha becsúszik egy 7-10-15%-os emelkedő, néha lendületből vesszük az emelkedőt, majd csapatunk lefelé.

Egyszóval a legélvezetesebb, legváltozatosabb kerékpározásról van szó. Ráadásul a gyönyörű tájban mindez elenyésző problémává válik. És megéri megküzdeni a szintkülönbséggel, mert így gyönyörű helyeket lehet felfedezni. A kihívás és a célok teljesítése pedig örömmel tölt el mindenkit. Amikor begördül a kis hegyi település főterére és leül meginni a tökéletes kávéját vagy megenni a perfekt fagyiját, miközben élvezi a semmivel sem összehasonlítható közeget.

Szóval, jó tanácsként mondom: Minden fejben dől el (majdnem). Ha fel akarsz tekerni, fel is fogsz, de ha nem akarsz, biztos nem fog sikerülni. Másrészt ahol fel van, ott le is van, az emelkedőt mindig lejtő követi, ezt ne feledjétek!

A szerzőről

client-photo-1
Csaba
55. évem pedálját taposom, a bike4fun vállalkozás vezetője, túravezetője vagyok. Hobbim a munkám. Szabadidőmben tekerek és / vagy a családdal vagyok.

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?