Csillagtúra vagy ponttól pontba túra?

Az alaptúránk a csillagtúra, azaz amikor egy szálláson szállunk meg és onnan fedezzük fel a környéket. Elsősorban azért ezt szeretjük, mert így nem kell vándoréletet élni, a kényelmes szállás biztosítja az állandóságot. Másrészt a legtöbb túránkat azért így szervezzük, mert – jól ismerve az adott környéket – minden szállásunk közelében annyi szép út és látnivaló van, hogy bőven elég egy hétre. Ráadásul ha valakinek nincs kedve jönni az egyik nap vagy nem érzi úgy magát, maradhat a szálláson.

A legtöbb vidék, pl. a legkedveltebb Toszkána sajnos (vagy szerencsére) olyan nagy, hogy csak egy egyhetes túránál hosszabb idő alatt lehetne bejárni kerékpárral, amit a legtöbben szabadság-ügyileg sem engedhetek meg maguknak, így sokkal értelmesebb több részletben, aránylag kényelmesen és nyugodtan megismerkedni egy-egy tájegységgel.

Természetesen szervezünk majd ponttól pontig túrákat is, sőt, egyéni túra és csapatépítések megszervezését is vállaljuk, mint ahogy van több fajta túránk is, ezeket itt megnézheted! A pontból pontba túrákon kisbusz viszi a csomagokat, tehát azzal nem kell foglalkoznotok.

 

A szerzőről

client-photo-1
Csaba
55. évem pedálját taposom, a bike4fun vállalkozás vezetője, túravezetője vagyok. Hobbim a munkám. Szabadidőmben tekerek és / vagy a családdal vagyok.