Elég sok ebiek-ot próbáltam már ki, hiszen mi is részben azok kiadásával és túrák szervezésével foglalkozunk, de ilyen magától érthetődő, egyszerűen és jól használható elektromos bicajon még sosem ültem. A Specialized Turbo Vado Sl 4.0 EQ egyesíti az ebike és a normál kerékpárok összes jó tulajdonságát. Mindezt könnyed egyszerűséggel teszi, miközben persze, gondolom, a fejlesztés nem lehetett leányálom. A bicaj ugyanis az átlagos ebike-ok súlyának csak fele - ⅔-a. A bicaj nevének kifejezéséből nekünk az Sl, azaz a superlight (szuper könnyű) betűk a legérdekesebbek. Persze az sem mellékes, hogy a világ egyik legnagyobb és legjobb bicajgyártója dobta piacra. Ez ott érhető tetten a leginkább, hogy a rendszert nem bízták a két legnagyobb gyártóra, a Boschra vagy a Yamahára, hanem saját motort, akkumulátort és szoftvert fejlesztettek. Ebbe a 2020-as változatba még az 1.1-es motor van, ami csak 35Nm-t tud, az akku pedig mindössze 320Wh kapacitású. Csak összehasonlításképpen: egy jobb Bosch vagy Yamaha már 600+ Wh-t is tud és a motorok nyomatéka is bőven 70-80 Nm felett van. Sl: Szuperkönnyű Viszont itt jön képbe a súly, az említett “szuperkönnyűség”. Az ebike-ok nagyobb teljesítményével együtt jár a nagyobb súly, ami 24-25kg-ot jelent, ami ezeknek a gépeknek a legnagyobb hátránya, hiszen ha kifogy az energia, egy ilyen gépet, még jobb áttétellel is elég húzós feltekerni a nagyobb emelkedőkön. Ez a Speci azonban 15 kg, mindennel együtt, ami döbbenetes adat. Ha jól belegondolsz, ez kevesebb mint egy átlagos normál kerékpár súlya. A legtöbb bicaj ennél nehezebb. Vannak crosstreking Gepidáink, amelyek nagyon jó bicajnak számítanak, azok is kb. ilyen nehezek! Mindez a “könnyedség” azt jelenti a valóságban, hogy magát az elektronikus hajtást nem kell állandóan használni, csak erősebb emelkedőkön. Persze, hogy kinek mi az erősebb, az más kérdés. Egy erősebb lábú ember gyakorlatilag csak 5-6% felett kapcsolja be a motort. Illetve ott sem feltétlen kell, a
Elég sok ebiek-ot próbáltam már ki, hiszen mi is részben azok kiadásával és túrák szervezésével foglalkozunk, de ilyen magától érthetődő, egyszerűen és jól használható elektromos bicajon még sosem ültem. A Specialized Turbo Vado Sl 4.0 EQ egyesíti az ebike és a normál kerékpárok összes jó tulajdonságát. Mindezt könnyed egyszerűséggel teszi,