Teszteltük a Bicske – Csabdi – Tarján kerékpárutat
Sima, új aszfalt Tarján felé.

A múlt héten a csoportunkkal tekertünk egy Szár-kört. Mány és Csabdi között, az autópálya melletti kis szervízúton vettük észre, hogy az utat keresztezi egy láthatóan új kerékpárút, ki is volt táblázva: balra Bicske, jobbra Tarján. Sokat tekerünk erre, de nem igazán tudtuk, hogy mi ez. Eltekertünk Csabdiba az országúton, ott is láttuk az új aszfaltot és a jelzéseket, de aztán lekanyarodtunk Nagyegyháza felé, arra vitt az utunk.

A mai tekerésen elhatároztuk, hogy elmegyünk a Héregi emelkedőhöz és közben megnézzük, hogy mi ez az új út. Tarján felé amúgy is sokat tekerünk és ha beválik, lesz egy új útvonal a Tarján – Szomor szakasz mellett.

A Csapdi horgásztó mellett és között kerékpározunk el.
A Csabdi horgásztó mellett és között kerékpározunk el.

Valószínűleg nem mi vagyunk az egyetlenek, akik nem tudtak arról, hogy itt épül valami. Most, utólag utánanéztem és meglepődve értesültem róla, hogy az új, általunk felfedezett kerékpárút egy nagyobb volumenű szakasz egy része, állítólag Tarjántól Etyekig lesz meg, aztán majd Etyektől a Balatonig, így Budapestet kikerülve a Dunától el lehet jutni a Balcsiig. Persze kérdés, hogy mit értenek bicajút alatt, mert az Etyek környéki részen (ahol szintén sokat tekerünk) több útra felfestették már a sárga bicajos jelzést…

Mindenesetre a most tesztelt rész 80-90%-a teljesen új építésű kerékpárút. De lássuk a részleteket!

A Csabdi - Tarján kerékpárút
A Csabdi – Tarján kerékpárút. A letöltések és a részletes térképek a cikk végén!

Az útvonalunk Biatorbágyról Herceghalom és az 1-es út mellett a “szervízuton” Bicske felé vitt. Úgy gondoltuk, hogy Bicskén majd megkeressük ezt az utat, amit a múlt héten láttuk. De még Bicske előtt rátaláltunk: ahogy a szervízút rögtön Bicske előtt keresztezné az 1-es utat, ki volt téve a kerékpárút jobbra tábla és látható volt az új aszfalt. Elindultunk rajta.

Csapdi után a régi úton.
Csabdi után a régi úton.

Az út kellően széles, az első százméterek a dűlők közt visznek, régi, halott borospincék, majd a Csabdi-halastó mellett. Nagyon hangulatos! Ezen a részen egyértelmű, hogy egy korábbi földutat aszfaltoztak le, ráadásul a pincék miatt a kocsik is használják. A halastó mellett az út keskenyebb, de szépen fel van festve. Utána kereszteztük az autópályát, majd kiértünk oda, ahol a múlt héten  láttuk a kerékpárutat.

 

Vászolypuszta előtt, az elágazásban.
Vászolypuszta előtt, az elágazásban.

Tovább tekertünk és egy aránylag széles úton értünk be Csabdiba a Szent László-patak mellett. Egy jobbos után régebbi utakon haladtunk, majd kiértünk a Tarján felé vivő útra, ahol elég széles, gyalogosakkal közös utat építettek. Aztán a falu végén vége, kiterelnek az országútra, ami viszont jó minőségű. Csabdiból kiérve a patak vonalát követve az országúton haladtunk tovább, ezt az utat ismertük, szeretjük.

Elértük azt a kereszteződést, ahol mi Nagyegyháza felé szoktunk kanyarodni (balra) a Szár-körön. A kerékpáros táblák egyértelműen jelezték, hogy Tarján egyenesen tovább. Ezen az úton (Vasztély felé) még soha nem jártunk (országútival érthető, hiszen nem sok aszfalt van errefelé), de nagyon jól lehet haladni rajta, klassz út, szép a környezete. Vasztélypuszta előtt az új bicajút balra kanyarodik és innentől kezdődik a „csoda”.

Vászolypuszta előtt, az elágazásban.
Vászolypuszta előtt, az elágazásban.

Egészen Tarjánig egy kb. 3 m széles, szegélykövekkel kirakott, tükörsima kerékpáros aszfaltút létesült, mintha Ausztriában lennénk… El se hittük, hogy itt, a semmi közepén, a dombok között egy ilyen utat építettek. Mivel erre még nem jártunk, valószínűleg itt egy murvás vagy egy földút létezett korábban, egyértelműen kiderült a nyomvonalból, hogy volt itt valami út-féle.

Az új kerékpáros utat feltételezhetően jól megépítették, sima, jól gurul a bicaj rajta. A szegélykövek mindenesetre biztatóak, az alapozás reméljük rendben van. Az már most látszik, hogy az autók is használják, eldugott farmok (nem sok van) kijárata. Remélem, hogy a Tarján – Csabdi autós forgalom nem ezen fog bonyolódni…

Sima, új aszfalt Tarján felé.
Sima, új aszfalt Tarján felé.

Az út környezete csodás, lankás dombok, szőlők, erdők szegélyezik. Egy helyen egy horgásztavat is kettészelünk. A szint nagyon moderált, néha 20-30 m-es szintkülönbséget le kell küzdeni, dombok vannak benne, de ez az út családdal és gyerekekkel is bőven megtehető. Az egész 19 km-es szakaszban egyébként kb. 80 m szint van. Ezen a részen két helyen is tettek pihenőket, így még infrastruktúra is épült (nagy taps).

Tarjánba beérve az út kettéágazik, ha balra tartasz, akkor egy nagyon jó bajor étteremhez, az Öreg favágó kocsmájához érsz ki, itt akár meg is lehet ebédelni, vacsorázni. Az út nekünk a bicskei ráhajtástól Tarjánig kb. 19 km volt, Csabditól még közelebb van.

Tarján felé keresztezünk egy horgásztavat.
Tarján felé keresztezünk egy horgásztavat.

Összességében: Azt gondolom (ki nem?), hogy ez egy példamutató és nagyon jó irány. Nyilván ki fog derülni, hogy mennyire építették meg jól, mennyire fogják az autók használni és mennyire fognak ráhordani mezőgazdasági gépek koszt (már most is látszik). De ezen túllépve ez egy nagyon élvezetes és jól megépített kerékpárút. Országutival voltunk, teljesen jól tekerhető azzal is, az aszfalt tökéletes.

Az egy más kérdés, hogy az az út hogy illeszkedik a nagyobb úthálózatba, de ahogy olvasom, létezik a terv. Amúgy már most nagyon jó az összeköttetése, hiszen Tarjánig Tata felől is jól el lehet jönni, sőt a Dunától bicajút vezet Tatáig, Bicskétől pedig Felcsút, Alcsút és Etyek felé is jó a közeledés. (A Dunazug TOP-bicajos útjairól itt a cikk!)

Nagyon szívesen látnám, hogy ilyen utak épülnének, nem csak Etyekig, hanem az egész országban. Vagy ha például a balatoni kerékpárút ilyen lesz, akkor már előre tapsolok (a remény hal meg utoljára). Egész biztos vagyok benne, hogy ha ez lenne az irány, sokkal többen bicajoznának.

Az már csak hab a tortán, hogy a Dunazug térsége, a Tarjáni rész kapott egy új útvonalat, amit akár országútival is használhatsz. Amikor Bajót vagy Tata felől jövünk vissza, a Tarján – Szomor – Zsámbék útvonalat nagyon nem szoktam szeretni és a minősége sem túl jó. Ezen túl elképzelhető, hogy inkább erre járok.

Az út vége Tarjánban az étteremnél.
Az út vége Tarjánban az étteremnél.

Linkek:

A Bicske – Csabdi – Tarján kerékpárút térképe itt található (Garmin Connectben tervezve). Vegyétek figyelembe, hogy kb. 1 km-en keresztül kicsit pontatlan Bicskénél a tavak után, mert a térképek még nem ismerik az új útvonalat!

A mai túránk a térképpel itt elérhető (benne a pontos adatok):

Strava
Garmin Connect
Az egész túra – Héreg-kör GPX-e letölthető innen.
Csak ennek a szakasznak a GPX-e. innen tölthető le.

További képek:

Bicskén kezdődik az új út
Bicskén kezdődik az új út

 

Az autópálya alatt
Az autópálya alatt

 

Az autópálya után keresztezzük a Mány - Csapdi "szervízutat".
Az autópálya után keresztezzük a Mány – Csabdi „szervízutat”.

 

Vászolypuszta előtt, az elágazásban.
Vászolypuszta előtt, az elágazásban.

 

Pihenőket is építettek.
Pihenőket is építettek.

 

Tarján felé.
Tarján felé.

A szerzőről

client-photo-1
Csaba
55. évem pedálját taposom, a bike4fun vállalkozás vezetője, túravezetője vagyok. Hobbim a munkám. Szabadidőmben tekerek és / vagy a családdal vagyok.

Hozzászólások

2017 október 19,
képek <3
Zoli
2017 október 19,
Gyönyörű mezőgazdasági út lesz, majd nézzük meg egy év múlva, hogy a több tonnás traktorok, kombájnok és ezek szerelvényei mennyire fogják leamortizálni.
2017 október 19,
Látom többen nem tudják , hogy mi a Kerékpárút tábla. A zöld tábla az nem az. Nincs is ott középen felfestve. Na az nem kerékpárút. A gugli mindenki barátja. Keressétek meg milyen a Kerékpárút tábla :)
Vince
2017 október 19,
Szuper! Köszi ?
yada
2017 október 23,
Erosen ketlem hogy az arra jaro tobb tonnas traktorokra es vontatmanyukra lett meretezve az ut. Amugy ez korabban nagyreszt szolgalmi ut volt, ami evente talan 2-3 hetig volt bringaval jarhato. Olyankor szoktam is erre bringazni. Szerintem sem vegig kerekparut, de legalabb kerekparral jarhato. Jelenleg epp kellemesen bringas baratnak tunik. Nagyresze inkabb egy nyomsavos kozut. (az autok hatarozottan nincsenek kizarva, neha mar szaguldoznak is rajta)
Futura
2017 november 29,
Mindenki csodálkozik ezen a sehonnan sehová vezető kerékpár úton. Még az is elhangzott hogy nincs értelme. Dehogy nem. Csabdi után a Tiborcz tanya mellett visz el az út (aki nem tudná, Orbán vejének a családjáé) , megnyitva a munkagépek előtt az utat Tarján felé. Hogy mennyibe került, arról ne is beszéljünk.
Laca
2017 december 19,
Én meg úgy hallottam, hogy a mi szorgalmas mészaros lőrincünk is ezen az utacskán fog igyekezni vadászni. Tornyó pusztára. Ezektől eltekintve kifejezetten vártam eme utat. ugyan is Vasztélyra Csabdi felől 22% visz be. És aztán illeszkedik a körömbe Tarján majd haza Tatabánya.
Istvàn
2018 február 19,
Köszi Csaba! Nagyon hasznos teszt,szép kèpekkel.Gondolom nem önjelölt politikusfenoméneknek hanem bicajosoknak szàntad!
2018 február 19,
Jaja :-)
Bandi
2018 március 28,
Szia Csaba, Köszönöm a leírást. Ma mi is végigmentünk az úton Bicskétől Tarjánig és vissza. Nagyon jó volt, csak egy-két autóval találkoztunk.
2018 március 28,
szívesen!
Dr. Szlovák Sándor
2018 április 15,
Szia Csaba! Köszi a kedvcsináló leírást, ma végig tandemeztük az utat Biatorbágyról kiindulva, majd vissza, így kb. 65 km. Tényleg tiszta Ausztria, remélem sokáig ilyen marad - ha mindig sokan bringáznak rajta, akkor nem mennek majd arra a gépi meghajtásúak. Szóval hajrá!
2018 április 15,
Köszönöm a hozzászólást, jó tekeréseket!
2018 július 28,
a traktorok,munkagépek,kombájnok nem valószínű hogy tönkreteszik ezt az utat, mivel direkt úgy vannak tervezve a kerekei,hogy minél kisebb kárt tegyenek a vetésben/földben is
Csabi
2020 június 17,
A "szervizútnak" neve is van: Régi Budai út - de az aszfalt egyre szomorúbbb állapotban van. Ugyanakkor az új bringautak és -útvonalak rendben vannak, legalábbis a Bicske környéki rész, amit mostanában láttam (bár ez a hétvégi zivatar rendesen rámosta a hordalékot a szőlők alatti dűlőútra meg a horgásztavak közötti részre is). Köszi a kedvcsináló beszámolót! : )

Vélemény, hozzászólás?