Jöhetek saját kocsival?

Elvileg igen, jöhetsz.

Persze attól függ, hova. Mivel ez egy szervezett út, ráadásul a közös utazással a közösség is épül, támogatjuk az együtt utazást. Elfogadjuk azonban, hogy létezik olyan eset vagy igény, hogy egyedül szeretnél utazni. (Általában a túra ettől nem fog olcsóbb lenni, hiszen a kiutazással járó költségeket így is, úgy is ki kell fizetni, hiszen a többieket mi visszük busszal.) És persze azt is át kell gondolnod, hogy a túrákon sokszor kisbusszal is közlekedünk, hiszen nem minden tekerés háztól házig tart, illetve a pontból pontba túrákon értelemszerűen nem tudsz a kocsival mit kezdeni.

Amennyiben saját kocsival jönnél, ezt jelezd felénk a jelentkezésnél. Indulás előtt megkapod a szükséges információkat, hogy odatalálj.

A szerzőről

client-photo-1
admin