Elektromos túrabicajok tesztje: Winora, Haibike és Gepida
Winora Y 420 ebike

– Elektromos kerékpárral tekersz? Vegyél inkább motort, azzal nem fogsz csalni. Jah, úgy könnyű, az eBike nem is bicaj! Az igazi bicajosok saját erőből mennek fel a hegyre! – hangzanak el ellenérvként rendszeresen az ehhez hasonló kulcsmondatok, amikor az elektromos kerékpárról való tekerésekről beszélünk. Mert hogy szép lassan a magyar utakon is megjelennek az eBike-kok, így itthon is sokszor fellángol a vita arról, hogy egyáltalán kerékpárok-e ezek a pedelecek, vagy aki ezekkel teker, bicajosnak számít-e?

Ebben a tesztben hárman próbáltunk ki három prémium eBike-ot. Egy nő, aki átlagos kerékpáros kultúrával rendelkezik és két fiú, akik erősen tekernek, országutiznak. Mi, fiúk évi többezer km-t tekerünk, nem vagyunk kezdők, kerékpáros szempontból pedig van viszonyítási alapunk és tapasztalatunk. És van egy nagy adag kíváncsiságunk, nyitottak vagyunk, érdekelnek bennünket  a kütyük, a modern technológia és kíváncsiak vagyunk arra, hogy valóban az elektromos bicaj jelenti a kerékpározás jövőjét vagy csak egy kósza divathullám, amit a gyártók akarnak a torkunkon lenyomni, horror áron.

Miközben itthon az áruk miatt még gyerekcipőben jár az elektromos kerékpárok forgalmazása és használata, tőlünk nyugatabbra, elsősorban Ausztriában, Németországban, Svájcban már a bicajeladások nagyobb részét ezen típusok teszik ki. És miközben itthon a magukat “igazi” kerékpárosnak feltüntető ellenzői értetlenkedve fogadnak minden eBike-kal kapcsolatos pozitív felvetést, “kint” már teljesen elfogadott és természetes módja a szabadidős kerékpározásnak. Kisebb erőnléttel bíró bicajosok, 60+ -os emberek, párok, ahol a nő kevésbé bírja az emelkedőket szállnak az eBike-kok nyergébe.

Haibike Sduro Trekking 4.0 ebike
Haibike Sduro Trekking 4.0 ebike

Mi az az eBike?

Lássuk, először is, hogy mi is az az elektromos kerékpár? Az eBike olyan hagyományos bicaj, amit elektromotorral láttak el, amihez az energiát egy nagy teljesítményű akkumulátor biztosítja. Az eBike-okkal kapcsolatban három fontos tényt kell szem előtt tartani:

  • Az eBike-ok töbsége pedelec (Pedal Electric Cycle), ami azt jelenti hogy a rásegítés csak akkor működik, ha tekered. Tehát nincs gázkar, amit húzhatsz, mint a motornál. Ha nem tekered, nincs rásegítés.
  • A hagyományos pedelcnél a motor csak 25 km/h-ig segít rá, ha ennél gyorsabban szeretnél menni, akkor saját erőből kell tekerni. Léteznek az s-pedelecek, ahol 45 km/h a rásegítés határa, de azok a legtöbb országban jogosítvány-, rendszám- és biztosításkötelesek, azaz kismotoroknak számítanak.
  • A rásegítés mértékét több (általában 4) fokozatban állíthatja a kerékpáros. A hatótáv függ a beállított rásegítés mértékétől, az út-, az időjárás és terepviszonyoktól (emelkedők, ellenszél, útminőség!). Ezért az energia nem végtelenül áll rendelkezésre, és ha az akku lemerül, már csak normál kerékpárként használhatod.

Természetesen az első kérdés mindenkinél az, hogy mégis mennyit megy el egy töltéssel? Az eBike-ok hatótávolságának kérdése egy nagyon összetett viszonyrendszer és menet közben állandóan változik, amit a kijelzőn követhetsz is. Ez azért van, mert a kumpjúter az adott körülményeket elemezve, ahhoz viszonyítva állandóan újrakalkulálja a hátralévő rásegítéses távot (range) egy bonyolult algoritmus szerint. Nem mindegy, hogy éppen milyen fokozatban vagy vagy mennyire emelkedik az út, milyen nagy az ellenszél. Ha valaki állandóan csak az 1. fokozatot használja (minimális rásegítés), a hatótáv sokszorosa lesz annak, mintha végig a 4. fokozatban menne. A mai modern elektromos bicajok kb. 60-120km-t is elmennek általános használat melletti rásegítéssel. Érdekességképpen itt van a Bosch-hatótávkalkulátor.

Haibike Sduro Trekking 4.0 ebike
A Haibike kezelő felülete az lcd-vel

Természetesen az elektromos kerékpárt használhatod rásegítés nélkül is, a kijelző melletti eszközön ez a funkció kikapcsolható. Ebben az esetben kapsz egy viszonylag nehéz (kb. 22-24 kg) kerékpárt, ami azonban a jó váltókiosztásnak és a modern csapágyazásnak köszönhetően meglepően jól és könnyedén tekerhető. Sok átlagbicajnál könnyebb és élvezhetőbb.

Érdemes észben tartania mindenkinek, aki elektromos bicajt szeretne tekerni: az eBike-ot pontosan úgy kell használni, mint bármelyik normál bicajt. Ugyanúgy kell váltani, ha jön az emelkedő vagy a lejtő, ugyanúgy kell fékezni, tekerni. Ami különbség (a rásegítésen kívül), az a nagyobb súly (ezért például a fékek is hatékonyabbak), ami kikapcsolt rásegítéssel a felfeléken állít próbatétel elé.

Az eBike felhasználási területe

Az elektromos kerékpár felhasználási területe ma már elég széles. Az eBike nem is egy kerékpárfajtát jelent, hanem szinte minden fajtához gyártanak elektromos hajtásút, így van elektromos montainbike, trekking, városi bicaj, sőt, már országúti is. A legjobban ott használod ki, ahol sok az emelkedő, ezért a e-montainbike-ok nagyon fejlődnek, de a városi bicajok terén is jelentős a fejlődés, hiszen a robogóknál, autónál gyorsabb és hatékonyabb a haladás, ráadásul környezetkímélő.

A túrakerékpárok is kihasználják az előnyeit, hiszen emelkedők ott is vannak, illetve nagyon jól jön a széllel szemben vagy ha 20-30 kg-os csomagokat cipelsz magaddal. Annak is kitágítja a lehetőségeket, akit a bicajozástól eddig elrettentettek az emelkedők vagy azért nem tudott a párjával tekerni, mert nem bírta a tempót. Az eBike-kal megszűnik a mozgástól való félelem, a halogatás, hiszen mindig ott lesz veled egy kis segítség, ha megszorulnál. Az egészségükben korlátozottaknak vagy a kisebb fizikai erőnléttel bíróknak kitágul a világ.

eBike-teszt: Haibike az etyeki dombokon
Haibike az etyeki dombokon

Több típus és fajta kipróbálása után nyugodtan mondhatom, hogy szerintem ez a hobbifelhasználás és a szabadidős kerékpározás jövője. Annak ellenére mondom ezt, hogy én sem tartozom a felhasználói közé, hiszen egyelőre minden emelkedőt meg tudok és akarok oldani saját erőből, ráadásul a tesztek is azt mutatják, hogy aki sokat és erősebben bicajozik, azt hosszútávon inkább hátráltatja, mint segíti, de azt gondolom, hogy szuper élmény egy prémium eBike-kal tekerni és a létjogosultságához nem fér semmilyen kétség. Ha az ár csökkenteni fog, az elterjedése a legtöbb bicajos szegmensben megállíthatatlan lesz itthon is (kint pedig már világosan látszik a tendencia).

A három eBike

Ahhoz, hogy megalapozott véleményt tudjunk alkotni, több fajta kerékpárt is kipróbáltunk egy olyan 60 km-es körön, amelyhez normál kerékpárral is van viszonyítási alapunk.

Két bicaj, a férfi Haibike Sduro Trekking 4.0 és a női Winora Y 420.X közeli rokonok, hiszen a Haibike a nagy nevű Winora anyavállalat saját márkája. Ezért közel azonos a hajtási rendszerük, mindkettőnek 36V-os, 250W-os teljesítményű rendszere van, a Haibikenak 400 W, a Winorának 500W-os akksija van. Mindkét gép Yamaha-rendszerű, középmotoros, szenzornyomatékos és mindkettőben van startsegéd. A rásegítés mértékét mindkét bicajon 4 szinten lehet állítani (Eco+:50% / Eco:100% / Std:190% / High:420%).

Érdekesség, hogy a Winorában a váltó 2×10-es rendszer, tehát elől is két tányérja van, azaz első váltót is használni kell, míg a Haibike-ot csak hátul tudod váltani. Viszont a Haibike-on hátul nagyon jó a fogaskoszú kiosztása, a legnagyobb (legkönnyebben tekerhető) fokozat lehetővé teszi a nagyon könnyű felfeléket rásegítés nélkül is!

A harmadik bicaj egy női Gepida Alboin 1000 SLX volt. A mási kettőhöz képest ennek Bosch-típusú rendszere volt 60Nm-es nyomatékkal, 36V-os, 250W-os rendszerrel, 400 W-os akkumulátor teljesítménnyel. Ez a bicaj is szenzornyomatékos, a rásegítést itt is 4 szinten tudtuk állítani: Eco:50% / Tour:120% / Sport:190% / Turbo:275% és a startsegéd itt is működött.

Vigyorfaktor: startsegéd, nyomatékszenzor

Természetesen mindhárom kerékpáron hidraulikus tárcsafék lassított elég jó hatékonysággal. A lámpák ledesek és beépítettek mindegyikben, külön kapcsolhatóak és érdekesség, hogy az akksi lemerülésekor is lehet azokat használni. Szintén apró érdekesség, hogy mindhárom bicaj kijelzőjén és/vagy vezérlőegységén van egy USB-csatlakozó, ahol akár telefont is tölthetünk az akkumulátorról.

A Winora Y 420 oldalnézetből
A Winora. A matt festés kifejezetten jól áll neki.

A túráinkon többször láttam már embereket eBike-ot kipróbálni, de a saját tapasztalatom is az volt, hogy az első élmények mindig megdöbbentőek. Az emberek többsége csak vigyorog és élvezi a rásegítést. Amikor pedig leszáll róla, általában a “nekem kell egy ilyen” mondat hangzik el. (És amikor az árát meghallják, máris lelombozódnak!) De aki kipróbálja, azok egyetértenek abban, hogy rendkívül élvezetes és igen megkönnyíti a tekerést.

Különösen azokon a prémium kerékpárokon nagy a vigyorfaktor, ahol strartsegéd és nyomatékszenzor is van. Amikor felültünk a bicajra és elkezdtünk tekerni, a stratsegéd automatikusan segített belendülni. Különösen a Winora és a Haibike volt ebben erős, hiszen ezeknek nagyobb nyomatékú a motorjuk. A másik élményfaktor a nyomatékszenzor. Ha egy emelkedőnél elkezdesz egyre erősebben tekerni, annál jobban rásegít. Ezzel tkp. tudod szabályozni a rásegítés mértékét. Érdekes érzés, mikor egy emelkedőnél elkezded taposni és megjön a nyomaték.

Mennyit megy el egy töltéssel?

A kerékpárokkal egy 60 km-es kört mentünk, amelyben közel 600m szintkülönbség is volt. Többnyire kikapcsolt vagy 1., 2.. fokozatban használtuk a bicajokat, az erősebb emelkedőkön pedig kipróbáltuk a 3., 4. fokozatokat is.

A 2,5 órás tekerésen a három kerékpár esetében 50%-os akksi teljesítménynél állt meg, amin nagyon meglepődtünk, mert ezek szerint okosan használva akár 1000m szintkülönbséggel is 100-120km bőven benne van bicajokban. A legjobban a Winora bírta (nem meglepő, hiszen 500W-os akksija van), de a Haibike és a Gepida órája is közel 50%-os akksiteljesítményt mutatott. 

Gepida Alboin 1000 SLX ebike
Gepida Alboin akkumulátora

A hátralévő távolság az út során (range) állandóan változott. Például egy erős emelkedő (10%) előtt a kezdetekkor 1. fokozatban 120km volt a range, de 3., 4. fokozatot kapcsolva már csak 36km-t láttunk a kijelzőn. Ez érthető, hiszen a számítógép mindig az adott viszonyokhoz lövi be a hátralévő távot.

A gyári adat 150-180 km hatótávot is ír egy feltöltéssel, ami szerintem síkon és visszafogottan használt rásegítéssel érhető el, de a 120-130 minden további nélkül teljesíthetőnek látszik a magyar viszonyok közt. A gyári tájékoztatás szerint folyamatosan felfelé tekerve akár 1400m-es szintet is le lehet küzdeni a rásegítéssel (Kékes majdnem 2x), egyszer biztos letesztelem. Bár akkor a hegy tetején az akksi már kifogy, igaz, lefelé meg nincs rá szükség. Tehát az Alpokban, ahol 80-100 km-en 1500-2000m szintek vannak, viszonylag korlátozottan tudod majd használni, de nem hiába láttam én a 2000-es hágókban 60+ -os embereket nyugodtan üldögélni az eBike-juk mellett…

Emelkedők, ellenszél

Az emelkedőkön a felfelé élménye döbbenetes, talán ez az a terület, amiért leginkább érdemes használni a rásegítást nagyobb fokozatban. Ahol országútival egyébként már lelassulunk (5-8%-os emelkedő) vagy erősen visszaesik a sebességünk (8-12%), ott a felfelé ezekkel a gépekkel meg sem kottyan. Még egy 10%-os emelkedőn is lehet tartani a 20 – 25km/h-s sebességet, aminek természetesen a nagyobb áramfogyasztás az ára. Persze ilyen emelkedők itthon nem sűrűn vannak, így a magyar viszonyok között jól kihasználható a rendszer.

A nyomatékszenzor használata az emelkedőkön jön ki jól. Elkezdődik a meredek, elkezdesz erősebben tekerni és megjön a plusz nyomaték. Ha nem nyomod jobban, akkor csak egy alaprásegítés működik. Természetesen a váltót itt is kell használni, sőt, muszáj is, hiszen a nyomaték akkor jön optimálisan, ha a megfelelő fokozatban vagy. Ha nem váltasz vissza a megfelelő sebessgbe, akkor az akkumulátor és az áramfogyasztásod fogja bánni, hiszen egy nagyobb sebességfokozatban a motornak jobban kell erőlködnie. Ebből is látszik, hogy ezt a fajta kerékpárt pontosan úgy kell váltani, mint a hagyományost, csak itt van egy automatikus rásegítés pluszban.

A másik pozitív élmény az erős ellenszél lekűzdése volt. Országutisként a légellenállás a legnagyobb ellenségünk, az erős ellenszél pedig teljesen tönkreteszi a tempós haladást vagy óriási energiákat visz el. A teszt idejében pont nagy pofaszeles időben mentünk a kör első részén. A rásegítés itt különösen sokat segített, bár ritkán voltunk 25 km/h alatt, de azt gondolom, hogy az átlagbicajos ezt különösen fogja értékelni.

Amikor a rásegítés nem sokat ér és amikor használod

A teszt természetesen csalóka, hiszen a haladás szempontjából  egy trek kerékpárt (még ha elektromos is) nem lehet összehasonlítani egy országutival. Ezen túl mi nem is voltunk ideális tesztalanyok, több okból sem, de ettől függetlenül  érdekes eredmények születtek, ami azt mutatja, hogy nem mindenkinek való az eBike.

Minden “probléma” abból adódik, hogy a normál pedelec csak 25 km/h-ig segít rá (az s-pedeleceket most hagyjuk). Mi ugyanis sokat bicajozunk, erősen tekerünk, gyorsan haladunk, ezért az átlagsebességünk országútival általában 25 km/h felett van, ezen a 60 km-es körön közel 600m szintkülönbséggel inkább 30km/h közelében.

Logikus, hogy ha ennyi az átlagsebesség, akkor a pillanatnyi sebesség nagyon ritkán esik 25km/h alá, azaz a rásegítési intervallumba, leginkább csak a nagyobb emelkedőkön. Így a teszt alatt legtöbbször saját erőből tekertük, 25km/h felett. Néha úgy kellett lelassítani, hogy végre a motor rásegítsen, ez leginkább a felfeléken fordult elő.

eBike-teszt: a 60 km-es kör adatinak összehasonlítása
eBike-teszt: a 60 km-es kör adatinak összehasonlítása. Az ebIke-okkal kicsit hosszabbat mentünk egy emelkedő kedvéért.

Ha összehasonlítjuk a 60 km-es kör eBike adatait az országutis adatokkal, nem meglepő, hogy az jön ki, hogy eBike-kal sokkal lassabbak voltunk. Hiába a motor és a rásegítés, 25 km/h óra feletti tekerés esetén a hatékonyság a nagy súly és a széles gumik miatt romlik, amit az emelkedőkön való rásegítéses tekeréssel sem hozol be.

Ami pozitívum (az élményfaktoron túl), hogy az átlagos szívritmusunk nem volt olyan magas, hiszen az emelkedőkön nem kellett annyira erőlködni, ami szintén mutatja az előnyét: kisebb szívritmussal ugyanazon a távon kevésbé megterhelő edzéseket, tekeréseket lehet csinálni.

A kalóriafelhasználás és a watt-teljesítmény összehasonlítása azért érdekes, mert egyértelműen megcáfolja azt a sokak által tényként kezelt elképzelést, hogy az eBike nem kerékpár és a tekerése nem igényel valódi teljesítményt. Míg országútival a kör 1630 Kcal-át igényelt, eBike-kal ez 1370 Kcal volt, azaz csak kb. 25%-kal kisebb erőráfordítást és teljesítményt igényelt. Nem is rossz!

eBike-teszt: a 60 km-es kör adatinak összehasonlítása
A 60 km-es kör adatinak összehasonlítása. Bal oldalt az eBike, jobb oldalt az országuti.

És ez volt a szubjektív érzésünk is a tekerés alatt és ez a teszt sommás értékelésének is szánnám: tekerni kell ezt is! Szó nincs arról, hogy a nyeregben lazsálnánk és az elektromotor dolgozik helyettünk. Egyértelműen kerékpáros élmény volt, azt éreztük, hogy nem egy motoron, hanem egy kerékpáron ülünk és ha úgy van kedvünk, kikapcsolt rásegítéssel vagy a legkisebb fokozatban ugyanúgy izzadunk, erőlködünk, mintha normál kerékpáron ülnénk.

Sőt! Mivel itt egy 23 kg-os gépet kell tekerni, a visszavett rásegítéses teljesítmény sokkal nagyobb mint egy 7 kg-os országutival! Azt gondolom, hogy teljes egészében a kerékpárostól függ, hogy mit és mennyit akar kihozni a saját eBike-os tekeréséből, ezért a rásegítés lehetősége csak egy lehetőség, nem kötelező elem, viszont mindig ott van kéznél. Őszintén, nehéz is megállni, hogy ne használd!

Ami figyelemre méltó volt, az a kerékpárok kikapcsolt rásegítéssel történő menettulajdonsága. Azt gondoltuk, hogy síkon, kikapcsolt állapotban sokkal nehezebb, rosszabb élmény lesz tekerni a gépeket, de egyáltalán nem így volt. Valószínűleg a motorban a csapágyozás nagyon jó minőségű lehet, de 2-3%-os emelkedőig – hiába a plusz súly – semmiféle nehézséget nem okozott a tekerése.

Értékelés, összefoglalás

Örülök, hogy ezeket a bicajokat kipróbáltam. eBike-kal kerékpározni kifejezetten élvezetes, felvillanyozó. Nem hiszem, hogy létezik olyan bicajozni szerető ember, aki kipróbálja és nem úgy száll le a nyergéből, hogy nem tetszene neki. A rendszer jól kitalált, a technológia kiforrott, a prémium gépek minőségi érzetet adnak, kifejezetten simán és hatékonyan dolgoznak alattad. És függetlenül az elektromotortól és az akkumulátorról, mint kerékpárok is élvezetesek.

Ettől függetlenül nyilván nem való mindenkinek. 50 évesen én sem fogok eBikera váltani. De nem azért, mert nem találnám használhatónak, hanem azért, mert nekem a kerékpár sporteszköz, országutisként élvezem a kihívásokat, az emelkedőket pedig saját magam szeretném leküzdeni, épp ez lenne a cél. Az eBike pedig edzésre vagy sportolásra nem igazán jól használható (a leírt okok miatt). Ellentétben viszont kiváló szabadidő- és túraeszköz. Teljes mellszélességgel kiállok a hasznosságuk mellett és pont ugyanolyan bicajosnak tekintem az eBike-kal tekerőket, mint a normál kerékpározókat. Létjogosultságukat azok az élethelyzetek adják, ahol szükség lehet rá.

Haibike Sduro Trekking 4.0 ebike
Haibike Sduro Trekking 4.0 ebike

A három prémium gép közül a Winora a legjobb gép. 500W-os akksija, 70+ Nm nyomatéka nagyon erőssé és komfortossá, az összeszerelési minősége és a kinézete a matt festéssel nagyon vonzóvá teszi, erősen, jól és finoman megy.

A Haibike szinte ugyanilyen jó, nem hiába egy családba valók. Széles kormányával, kényelmes geometriájával, szép festésével és a cégre jellemző minőségi menetulajdonságaival erős szereplő. A két gépen szolgálatot teljesítő Yamaha-motor közel került a szívemhez, én élvezetesebbnek találtam, mint a Bosch-t. Eleve nyomatékosabb rendszer, de valahogy finomabbnak és jobban is használhatónak éreztem.

A Gepida is nagyon jó kerékpár, nem olyan kifinomult, mint a másik kettő, a Bosch-rendszernek kicsit más a karakterisztikája, a 60Nm-ével érezhetően gyengébbnek is tűnt, de az is tökéletesen szolgált. Amúgy szerintem kisebb is a fogyasztása, mint a Yamahának. Viszont ár – érték arányban verhetetlen bicaj.

Disclamer: A teszt mindetől és mindenkitől független volt, a kerékpárokat nem köcsön kaptuk, hogy jókat írjunk róla, hanem a sajátjaink, azokat akár bérelheted is tőlünk! Így semmilyen módon nem állt érdekünkben másoknak hasznos vagy kedvező dolgokat írni, az írás teljes egészében a saját véleményünket tükrözi.

……………………………….

Zita véleménye

Szeretek bringázni, de igazán csak a lapos vidéket érzem magaménak. Ha tekerés közben felsejlik egy-egy nagyobb emelkedő, kicsit összeszorul a gyomrom, hogy vajon fel tudok-e tekerni rá, fogom-e bírni. A kondim sajnos nincs topon, közel a 45-höz, némi plusz súllyal, határtalan lustasággal teljesen esélytelennek tűnik még az is, hogy a tíz éves  fiaimmal tartsam a tempót.

Egyszóval az e-bike-ot nekem találhatták ki, legalábbis mindenki ezzel bíztatott, mielőtt rávettek volna arra, hogy próbáljak ki egy ilyen bicajt. Kicsit idegenkedtem tőle, hiszen jóval nehezebb, mint egy normál bicaj, amit én amúgy használok. Féltem, hogy elektromos rásegítés nélkül nem fogom tudni tekerni. No, de sebaj, hogy ne maradjak ki a közös programokból, lépnem kellett.

A Winora ebike csinos, áramvonalas, csajos, modern, szóval a design a sznob csajoknak is biztos bejön. A váltórendszer használata logikus, ha valaki előtte már használt normál váltós bicajt, a kezelése nem okozhat problémát. És ez egy fontos pont, mert folyamatosan használni kell az első és hátsó váltót is, ugyanúgy, mintha normál kerékpárral tekernénk.

Kellemes csalódás volt számomra, hogy sík terepen a bicaj súlya ellenére sem volt nehéz tekerni. Simán elértem a 25 km/h sebességet, ami nekem álomszerű. Négy fokozatban lehet rásegíteni a bringázásra, sík terepen ezt egyáltalán nem kellett használnom. Totál büszke voltam magamra, haladok és bírom a tempót a most szintén eBike-ozó férjemmel.

Na, és akkor az emelkedőkről! Megszűnik a gyomogörcs, ezt felváltja az izgalom, majd az elégedett öröm, hogy percek alatt, izzadtságszag és megállás nélkül feljutsz a “csúcsra”. Imádtam. “High” üzemmódban minimális töltést felhasználva, könnyedén tekertem fel komolyabb emelkedőkre is.

Szóval, ez itt most egy “beautiful friendship” kezedete lesz, érzem és tudom. A zsírt pedig égettem rendesen, mert úgy leizzadtam a tekerés végére, mintha normál bicajt használtam volna: a könnyebb sík terepen és az enyhe emelkedőkön mellőztem az elektromos rásegítést.

Élmény és élvezet, aki teheti, próbálja ki az e-bike életérzést.

…………………………………..

Mit gondol Balázs?

A személyes benyomásom az e-bike-ról összességében nagyon pozitív. Aktív országúti kerékpárosként sokat tekerek, ezért számomra nem jelentett gondot, hogy ezek a pedelecek a rájuk szerelt akkumulátoroknak köszönhetően nehezebbek mint hagyományos trekking társaik. Az országúti kerékpárral való összehasonlításról már ne is beszéljek.

Én a Haibike pedelecet teszteltem. Miközben elindultunk 60 km-es tesztkörünkre nem kapcsoltam be az elektromos rásegítést, kíváncsi voltam, hogy milyen érzés önmagában tekerni a kerékpárt. Őszintén meg voltam lepődve, hogy milyen jó kiosztásúak a gyári fokozatok, milyen jó maga az áttételezés és hogy mennyire jól tekerhető a kerékpár a rásegítés (motor) nélkül is.

Az igazi meglepetés csak azután következett miután menet közben – ahogy elértük az első emelkedősebb szakaszt – bekapcsoltam az elektromos rásegítést is. Nem vacakoltam, rögtön Standard (3.) fokozatba tettem a gépet és egyszerűen fülig ért a szám, ahogy minimális erőbefektetés hatására olyan sebességgel száguldottam fel vele a dombtetőre, mint egy országúti kerékpár gyorsasága, csak ott „küzdeni” kell ehhez az emelkedőbeli sebességért. A rásegítés egészen a gyártó által meghatározott 25 km/h sebességig kitűnően érezhető, függően attól, hogy milyen intenzitással tekered a pedált illetve milyen fokozatban használod az elektromotort.

Kifejezetten tetszett az is, mikor megálltunk beállítani az ülésmagasságot, és utána újra elindultunk, a kerékpárral: pillanatok alatt úgy felgyorsult, mintha egy versenygép volna.

Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy 25 km/h felett az elektronika semmilyen támogatást nem ad, csak az általad kifejtett erő mozgatja a kerékpárt. Itt szeretnék visszacsatolni a már fent említett kiváló áttételezésre, mert a sík szakaszokon kikapcsolt motor mellett is fantasztikus érzés volt tekerni a kerékpárt, különösebb megerőltetés nélkül lehetett tartani a 28-30 km/h-tempót.

A 60 km-es tesztkör végén a motor töltöttségi szintje 50% körül maradt, figyelembe véve, hogy 500-600 méter volt a teljes szintemelkedés, ez kifejezetten jó érték.

Összességében az elektromos rásegítést a szembeszeles szakaszokon illetve az emelkedőkön használtam, a sík szakaszokat önerőből tekertem ki.

A sportértékről az a véleményem, hogy ez a kerékpár sem megy magától, igenis intenzíven kell tekerni ahhoz, hogy ki tudd használni a bicaj adta lehetőségeket. Szerintem a pedeleccel történő kerékpározásnak a hobbi kerékpározásban mindenféleképpen megvan a maga létjogosultsága.

A szerzőről

client-photo-1
Csaba
51. évem pedálját taposom, a bike4fun vállalkozás vezetője, túravezetője vagyok. Hobbi: család, bicaj, jégkorong, utazás, éjjel-nappal, télen-nyáron. Mindent, amit ismerek, láttam, éreztem, a túrákon átadom nektek.

Hozzászólások

2019 december 30,
Nekem is ugyanolyan pozitív élményeim vannak a rásegítéses bicajról. Lényegesen takarékosabban oldottam meg az e-bringa témát: egy amúgy is meglévő 28" Scott, 21 sebességes bringára került a 36V 14Ah akku (2,75Kg) a meghajtóval és a vezérlő panellel, az első kerék helyére pedig a 250W motor. Ezzel a megoldással megmentettem a bringa összes eredeti sebességfokozatát, ami jól jön ha lemerül az akku. 64 évesen most már bátrabban tűztem ki hegyes útvonalakat magamnak. Általában az elején nem használom a rásegítést, mert tartalékolom inkább a hazafele útra. Nagyon bevált, most már sokkal gyakrabban támad kedvem bringázni mint korábban, és sokkal nagyobb távokra.
Kata
2020 szeptember 19,
Már a 200 ezres hagyományos bicajomnál is rettegek tőle, hogy ellopják... Az ebringával még jobban félnék. Mit gondolsz a kérdésről?
2020 szeptember 19,
Szia! Vigyázni kell rájuk! Persze, ha valaki el akarja lopni, ellopja, de azért ha veszel egy milliós bicajt, kell venni rá egy komolyabb lakatot. Illetve lehet biztosítani és regisztrálni. Ha tárolod, vedd le róla az akksit és a képernyőt, így ha valaki el akarná lopni, nehezebb dolga lesz, mert egy akksi 300 ezer hozzá.

Vélemény, hozzászólás?