Ebike: motor vagy kerékpár?

“Az ebike nem kerékpár, hanem motor, aki azzal teker, az csal, nem érdemli meg, hogy bicajosnak nevezzük!” Számtalanszor hangzik el ez az érv az ebike kontra normál kerékpár vitában. Az elektronikus kerékpárokról, azok használatáról az utóbbi években egyre többet beszélünk, hiszen egyre népszerűbbek.

A terjedésük megállíthatatlan

Olyannyira, hogy a tőlünk nyugatabbra található országokban (Ausztria, Németország, Svájc, Hollandia, stb.) az ebike-eladások számai lassan elérik a normál kerékpárok eladások számait, sőt, van ahol már meg is haladják. Ha a tendencia így folytatódik (évi 9-10%-os növekedés), 5 éven belül az új bicajok 2/3-a, ¾-e ebike lesz, a kissé távoli jövőben pedig a normál bicaj lesz a mutogatni való kuriózum.

Az ebike-tagadás persze inkább filozófiai alapokon nyugszik: csak az számít kerékpárnak, amit emberi erővel hajtunk és hogy szinte csak annak jár a jutalom és elismerés, aki saját erőből teker fel a domb vagy hegy tetejére. Az elmúlt évben nem egy olyan beszélgetést átéltem vagy voltam szem- illetve fültanúja, ahol rendesen lenézték az ebike mellett érvelőket. A nyilvánvaló marhaság ellenére a legérdekesebb persze az, hogy leginkább azok hangoztatják mindezt, akik még egyszer sem próbálták ki.

Azoknak, akik motor nélkül nem mozognának

A bike4fun kerékpáros túrákat szervező vállalkozásnak több ebike-jai is van, amiket túrákra kölcsönzünk. Szóval nap mint nap látom, hogy ki, miért és hogy használják. Bár az ebike előtti kor kerékpáros “mamutjai” szívesen hangoztatják az ellenérveket, én nem-ebike használóként is azt gondolom, hogy teljes értékű kerékpárok és a velük való közlekedés igenis bicajozásnak minősül.

A kölcsönözhető focus ebike kecses formája

Hogy miért? Azért mert szabadidős, hasznos és egészséges tevékenységet kínálnak olyan embereknek, akik a motor nélkül egyébként ezt nem tennék meg. Egy ebike például nagyszerű eszköz egy párnak, akik közül az egyik nem tud vagy nem akar emelkedőkön szenvedni (igen, az emelkedőt senki nem szereti) vagy nem akar erősebben, hosszabb távokat bicajozni. Jelentős segítség azoknak is, akik korunknál vagy egészségüknél ogva nem tehetik már meg a megterhelőbb tekeréseket.

Számomra pedig, aki kerékpártúrák szervezésével foglalkozik, egy eszköz, amivel az utasaim az előbb említett okok miatt részt tudnak venni egy olyan kerékpártúrán, amit normál bicajjal nem biztos, hogy bevállalnának. Hogy egy friss példát mondjak! Az áprilisi toszkán túránkon részt vett egy 65-70 év között hölgy az újonnan vett ebike-jával és végigtekert velünk 350 km-t 4600m szinttel. És komoly tervei vannak a bicajjal. Ebike nélkül nyilván bele sem vágott volna a kalandba.

Az ebike előnye, hogy nehézség nélkül tudsz mozogni a szabadban, egészségesen élsz. Mindezt a bicaj nélkül nem biztos, hogy megtennéd. És most néhány szó arról, hogy miként is működik az ebike!

Annyira kerékpár, amennyire Te annak szeretnéd használni

Először is tisztázzuk: az ebike egy összefoglaló név azon kerékpárokra, amelyek elektronikus rásegítést és hajtást kaptak. Ebike lehet bármilyen típusú kerékpár, motort és akksit tesznek hegyi kerékpárba, trekking bicajba, gyerek kerékpárba, országútiba, stb. A működési elv nagyon egyszerű: a bicajon található egy kisegítő elektromotor, amit egy akkumulátor hajt meg.

Az ebike motorja csak akkor segít a felhasználójának, ha az tekeri a bicajt, ezek nevezzük pedelecnek (ez a pedal electric cycle rövidítése). Vannak már olyan ebike-ok, amelyek akkor is segítenek, ha nem hajtod, de ezek többnyire a kismotor szabályzási kategóriába esnek, ezért ezekkel most nem foglalkozunk.

Egyszerű, de jól kezelhető kijelző a Focuson

Az ebike tehát nem úgy működik, mint egy motor, ahol a gázkart húzva tudsz gázt adni. Ha rásegítést szeretnél ezt tekerned kell. Ha nem tekered, nem fog menni. A rásegítés mértékét a kormányról tudod állítani. Ez általában 4 fokozatú, a mértéke gyártótól függ, de a legnagyobb rásegítés 3-400% is lehet. A rásegítés a pedelecek esetében csak 25 km/h-ig működik, utána a motor leáll, így ha annál gyorsabban akarsz haladni, azt már önerőből kell megtenned.

Az elektromotor használata tehát nem kötelező, az bármikor kikapcsolható, illetve a rásegítés mértéke is visszavehető. Így választhatod azt az opciót, hogy inkább tekersz és csak a nehezebb részeken használod a motort. Ezért én mindig azt mondom, hogy az ebike pontosan annyira kerékpár, amennyire Te annak szeretnéd használni.

A pedelecnek van egy sportosabb változata, az s-pedelec, amely nem 25-ig, hanem 45-ig segít rá. Ezek már a legtöbb EU-s országban kismotor kategóriának számítanak, kell hozzá forgalmi és biztosítás (sőt, néhol rendszám is). Az s-pedeleceket néhány éve Ausztriában és néhány EU-s országban a sok baleset miatt minősítették át kismotor kategóriába, Magyarországon egyelőre még nem jár itt a szabályozás, sok pedelecet pedig átalakítanak, hogy 45-ig segítsen, de ez tilos és veszélyes!)

Milyen egy ebike-kal bicajozni?

A kérdésre viszonylag egyszerű a válasz: rendkívül élvezetes és nagyon addiktív. Talán ez utóbbi a legrosszabb tulajdonsága. Aki ugyanis egyszer kipróbálja, menthetetlenül elkapja a “nekem kell egy ilyen” láz, amit általában az ár megismerése hűt le. Az ebike-ok ugyanis ma még elég drágák, a jobb, prémium kategóriások 2000-2200 euro környékén kezdődnek, a határ pedig a csillagos ég. Egy 3000 euros ebike még csak nem is számít drágának (kint).

És bár egyre jobbak lesznek, olcsóbbak egyelőre nem. Ugyanazért a pénzért egyre kifinomultabb, jobb e-bicajt kapsz, de nem kapod olcsóbban. Ennek oka a viszonylag drága motor, elektronikus vezérlőegység és főleg az akkumulátor (Lithium Ion). Az akku technológiája sokat javult, a prémium szegmensben ma már a Li-Ion az általános, de az akkumulátor technológia megrekedt a jelenlegi szinten, szükség lenne egy energiatárolási-technológiai ugrás, hogy olcsóbbak, kisebbek és könnyebbek legyenek. (Ez azonban egyelőre várat magára, jelenleg ez az emberiség egyik legnagyobb technológiai gondja, de ez a téma egy külön cikket érdemelne.)

Bosch Performance line motor

A motor és az akkumulátor súlya hozzájárul az ebike-ok másik problémájához, a jelentős súlyához. Egy ebike nehéz. Az átlagos pedelec 23-25 kg (egy átlagos normál kerékpár 13-15kg, egy országúti 7-8kg), és bár ma már gyártanak 17-18 kg-ost is (kb. 10.000 euro), ez nem általános. Az sem egyszerűsíti a helyzetet, hogy a plusz súlyok miatt az ebike-ok vázát és kerekeit muszájból robosztusabbra építik (elvégre bírni kell a súlytöbbletből adódó terhelést), ezzel is növelve az összsúlyt. A súly nem is jelent gondot, amíg teli akksival tekerünk, de a mindennapos használatban (pl. kocsira felrakás) már komoly problémákat okozhat.

Ellentétben a közvélekedéssel azonban egy lemerült akksis ebike-ot tekerni egyáltalán nem nehéz. Hiába a nagy súly, a jól megoldott középcsapágyazás miatt a hajtás elég sima és könnyű érzés. Az is segít, hogy ma már megjelentek az elsőváltós ebike-ok, ami az emelkedőkön jelentősen könnyíti a helyzetet (ez azért nem evidens, mert a hajtókaroknál, ahol az első váltó lenne, ott a motor.)

Amikor egy ebike-ra ráülsz és beletaposol a pedálba, a bicaj kiugrik, téged pedig elfog a “juhéééé” érzés. Azt gondolod: le sem szállok róla! Pláne akkor kerít hatalmába ez az érzés, ha egy prémium ebike-ot próbálasz, amelyen van nyomaték érzékelő és/vagy elindulás segítő (ekkor a nagyobb taposási erőre a még nagyobb nyomaték a váltasz). Elkezdesz tekerni, beállítod a rásegítés mértékét, majd az emelkedőn csak csodálkozol, hogy ezt így is lehet! Amikor egy nagyobb (5-8%-os) emelkedőt harmad- vagy negyed annyi erőráfordítással teszel meg, mintha normál bicajt tekernél, óhatatlanul is mosolyra húzódik a szád.

Mennyi emberi energiát is fogyaszt az ebike használata?

Amikor megvettük az ebike-jainkat, hogy az utasaink használhassák, kipróbáltuk azokat. Mentünk velük egy ugyanolyan kört, mint amit országútival szoktunk (60km, 600m szinttel). A tempó nyilván nem volt akkora, hiszen egy vastagabb gumival eleve lassabban haladsz, másrészt mivel 25-ig segít rá, inkább próbáltunk 25-ös átlagsebesség alatt marani, hogy a motort teszteljük.

Ennek ellenére az elfogyasztott kalória fele – kétharmada volt a normál bicajhoz képest. Persze mi a motort síkon kikapcsoltuk, vagy egyes fokozatban használtuk, az emelkedőkön viszont a motort használtuk. Megizzadtunk, elég sok emergiát bele kellett tenni a tekerésbe. A felfelék viszont gyorsan mentek 🙂 (Csak érdekességképpen: az akksiban még 50% maradt az út után.)

Hogy kell egy ebike-ot használni?

Pontosan úgy használd, mint egy kerékpárt, mivel ez az. Ez alatt nem csak azt értem, hogy nézd annak, hanem úgy tekerj vele, úgy használd, mintha egy motor nélküli bicajt tekernél! Vedd úgy, hogy a rásegítés csak egy plusz segítség, mintha valaki az emelkedőkön segítene a tekerésben.

A legfontosabb, hogy pontosan ugyanúgy válts vele, mintha normál bicajon lennél! Az ebike-on is van váltó, a jobbakon (Yamaha) már elől is! Szóval ha jön egy ellenszél vagy emelkedő, válts vissza! Ha lejtőzöl, válts fel.

Az akkumulátor a modern prémiumokban már a vázban van beépítve.

A rásegítést ne birizgáld állandóan! Indulj el, állíts be egy rásegítési fokozatot és aztán a váltót használva igazodj a nehézségekhez. Ha jön egy nehezebb emelkedő, akkor állíts a rásegítésen. Mivel az általában 4 fokozatú, sokkal kevesebbet kell hozzányúlni, mint a váltóhoz.

Az ebike motorja természetesen megoldja nyomatékból a felfelét, ha nem váltasz, akkor is, de úgy a bicajozás nem lesz optimális (a motor használata sem), az akksi pedig  jobban merül.

Mennyit megy el egy töltéssel?

És persze beszélni kell a legtöbbet feltett kérdésről: mennyit lehet tekerni egy ebike-kal? A válasz persze nem egyszerű, nyilván nem 42 🙂  A hatótávolság rengeteg összetevőtől függ, például a terepviszonyoktól, hiszen nem mindegy, mennyire hegyes-dombos vidéken tekersz, mennyit használod a motort az emelkedőkön. Függ a felhasználási módtól is, például nem mindegy, hogy milyen rásegítésben mennyit használod: ha a legkisebb nehézségre is 4. fokozatba teszed, akkor 30-40 km után lemerül, ha viszont okosan használod, elmehetsz velük akár 100 km-t is (nyilván nem az Alpokban).

Az utasaink tapasztalatainkból nyugodtan kijelenthetem, hogy egy mai prémium ebike-kal, ahol modern a motor, az akksi 400-as vagy 500-as, magyar terepviszonyok között 100-120 km-t el tudsz vele kerekezni, de akár a dombosabb Toszkánában is mehetsz 80-100 km-t.

Mire figyelj, ha ebike-ot vásárolsz?

Nem mindegy, hogy gyári ebike-ot vásárolsz vagy egy utólag összeépítettet. Utóbbiak úgy készülnek, hogy a normál biciklit egy szettel tuningolják fel. Természetesen össze sem lehet hasonlítani a kettőt, igaz, árban sem egy kategóriáról beszélünk. A gyári bicajok közül is óvakodj a névtelen, távol-keleti márkáktól, boltba járósnak esetleg megfelelnek, de komolyabb túrákra nem.

Az ebike 3 fontos alkatrésze: a motor, az akkumulátor (és a vezérlő elektronika). Az akkumulátorok teljesítményét wattórában adják meg, de általában csak Wattként emlegetik. Ez jelzi, hogy mekkora az akkumulátor kapacitása, azaz mennyi energiát tud tárolni. Minél magasabb a szám, annál hosszabb ideig tudod használni a bicajt. Ez az adat a legtöbb elérhető árú bicajon manapság 4-500 körül van, de persze léteznek nagyobbak is.

A mai modern, prémium ebike-ok többségére ma 2 gyártó gyárt motort, a Bosch és a Yamaha. Néhányan maguk gyártanak (pl. a Specialized), de ezek részaránya elenyésző (bár ettől még elég jók!). A motor legfőbb jellemzője a teljesítmény és a nyomaték, ami összességében a motor erejét jelenti. A mai átlagos teljesítmény 250W, a prémium kategóriás motorok pedig  50-70 Nm-t is tudnak. (Nem mellesleg ez egy erősebb 3-400 cm3-es motor ereje!)

Természetesen a gyártók motorja között is vannak különbségek. A Bosch és a Yamaha motorok sem egyformán működnek, de még egy gyártón belül is vannak motor-különbségek, például a Boschnak 4 féle motorja van, más-más teljesítménnyel és más-más felhasználásra. Hogy ki melyiket szereti, nézőpont kérdése. Szerintem a Bosch motorjai finomabban működnek, precízebbek, a Yamaháé nyersebbek, de nyomatékosabbak. Én személy szerint a Yamahát favorizálom, de Európában a Bosch jobban megy.

Érdekességek

A különböző motor- és elektronikai gyártók az ebike-okhoz különböző kijelzőket gyártanak. vannak közöttük egyszerűek és bonyolultabbak, monochrome-ok és színesek. A kijelzők majd mindegyikén van mini-USB port a telefonok töltésére.

Az akkumulátort egy kulccsal lehet levenni. Mivel a felrakáshoz nem feltétlen kell a kulcs, elég bepattintani, soha ne feledd el a kulcsot magaddal vinni, ha le szeretnéd szerelni az akksit. A legtöbb aksit lehet tölteni levétel nélkül is, viszont szállítani felrakott aksival nem biztos, hogy tudod (másrészt nehéz is úgy).

A jobb prémium ebike-okon van nyomatékérzékelő és elindulás segítő is, ami azt jelenti, hogy érzékelve a nagyobb taposást a motor automatikusan erősebben segít rá. Mintha jól seggbe rúgnának induláskor. Ezért ebike-kal emelkedőn elindulni nem nagy kunszt.

A legtöbb prémium ebike a kijelzőjén mutatja, ha váltani kell – a váltóval (ez valójában a nyomaték mutatója). Ha ezt figyeled, igen optimálisan tudod az energiát felhasználni. A kijelző ugyanakkor mutatja a maradék energiát és a még megtehető távolságot is, ami persze folyamatosan változik, attól függően, hogy éppen milyen mértékű rásegítésben vagy. Így előfordul, hogy 1. fokozatban még 70km-t mutat, de ha átváltod 4.-be, már csak 20-at.

A modern prémium ebike-okon már van ABS az első fékeken. Ez a jövő, ami szerintem be fog szivárogni a normál bicajok világába is (már ha egyáltalán lesznek). A jobb ebike-ok már képesek az energiát visszatölteni fékezés vagy gurulás közben (de még közel sem mindegyik ilyen).

Végszó

A cikk zárszavaként az ebike vagy normál bicaj témában egy igen egyszerű, az elmúlt évek tapaszatlatiból építkező pontos következtetés fogalmaznék meg, akár jótanácsként is. Mindegy mivel tekersz, csak tekerj és ne foglalkozz azzal, hogy a másik hogy érzi jól magát!

Hátszelet mindenkinek!

Ebike kölcsönzéséről ezen az oldalon tájékozódhatsz!

A szerzőről

client-photo-1
Csaba
55. évem pedálját taposom, a bike4fun vállalkozás vezetője, túravezetője vagyok. Hobbim a munkám. Szabadidőmben tekerek és / vagy a családdal vagyok.

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?