TOP10 kerékpáros körút a Dunazugban
A Velencei-hegységben Nadap után.

7. Gerecse-kör Zsámbékról

Táv: 80 km
Szint: 700m
Link: Carmin Connect

Térkép: Gerecse-kör
Térkép: Gerecse-kör

Ez a kör a Dunazug egyik legszebb 100-as köre. Egy nagyon látványos, igazi kirándulós, nézelődős, ugyanakkor kihívásoktól sem mentes nagyszerű út. Dombok között eldugott falvak, látványos szakaszok jellemzik. És szerintem ezen az úton van az egész kistérség két legszebb útja is. Az utat Zsámbékról indítjuk, de ha többet szeretnél menni, kezdheted messzebbről is, például Budakesziről.

Zsámbékon a piac közelében, bent a központban tudsz parkolni. Akár megnézheted a romtemplomot is. Bicske – Mány felé indulunk, a Mányi útra kell kikanyarodnod. Egyből egy emelkedővel kezdünk. Feltekerünk az úton a dombtetőre, majd rögtön jobbra fordulunk Szomor – Bajna felé. Az út itt még egy kicsit tovább emelkedik, de aztán eléred a tetőt és onnan egy elég élvezetes gurulással érsz be Szomorra.

Szomoron tovább kell tekerni Bajna felé. Az út továbbra is inkább lejtős, néha vízszintes, jól lehet haladni. Ez a rész (Szomor – Bajna) szerintem a Dunazug egyik legszebb útja. Klassz a kilátás, az út a dombok közt kanyarog, az útminőség is tűrhető.

Egy kis emelkedővel érünk be a Bajnára. Eltekersz a a Sándor-Metternich-kastély kerítése mellett (Magyarország egyik legszebb klasszicista kastélyegyüttese), majd a falut elhagyva egy kisebb emelkedés kezdődik. Keresztezni kell a Tát – Tarján utat, egyenesen tovább. Bajótot egy élvezetes hullámzó úttal, majd egy erdei gyors lejtővel érted el. A lejtős utat nemrég felújították, így tükörsima az aszfalt, jól meg lehetett engedni.

Bajnától a Gerecse keleti oldala mellett tekersz Bajótig, végig látható a hegység legmagasabb pontján lévő antenna. A völgyekben az úton a forgalom nem túl nagy, Bajna után pedig egészen minimális.

Bajóton a kedvencünk a Macska-presszó, ahol állandó a Totó-láz, a hamburgerük pedig imádnivaló! Ha bemész pihenni, majd vissza kell jönni, mert a község előtt kell fordulni Lábatlan felé. Itt a Jaj-háti emelkedő  állja utunkat (2 km, 80m szint, helyenként 12%), majd beérsz Lábatlanba. Sajnos innen csak az 1-es utat érintve lehet visszajönni, így a Duna mellett Süttöig kell menni (nem hosszú szakasz), majd ott balra kell kanyarodni a Tardosi útra.

Süttőtől Tardosig az egyik legszebb dunazugi út.
Süttőtől Tardosig az egyik legszebb dunazugi út.

Ez a Tardosig tartó 12 kilométer a Gerecsében a másik legszebb dunazugi szakasz. Bár folyamatos az emelkedés, de észre sem lehet venni, a környezet elbájol, az emelkedők nagyon moderáltak és eloszlanak a hosszabb kilométereken (végig csak 1-3%, néha vannak rövid bukkanók 7-10%-kal). Az út szinte végig erdőben visz, az erdő hangulata varázslatos. Sajnos az út minősége a környezet szépségével fordítottan arányos, pedig ha ezt az utat rendbe tennék, az ország legszebb bicajos útjai közt lehetne.

Tardosba a bikoli-tó mellett érsz be, a tavat és a környezetét szépen rendbe tették, szuper kirándulóhely! A faluban van a környék két legjobb étterméből az egyik (a másik Tarjánban van), a Kemencés fogadó. Szinte belebotlasz a falu közepén.

Tardosból az étteremtől felfelé kell tekerni a templomhoz, onnan balra Vértestolna felé. Az út belecsatlakozik a Tata – Gyermely útba, balra fordulsz. Tarjánig szinte végig lejtőzöl. Tarjánban egyenesen kell menni tovább, Szomor felé. Tarján Szomor felőli végén található az Öreg Favágó kocsmája.

Szomorig a környezet nagyon szép, de az út elég átverős, sokszor sunyin emelkedik. Rengeteg apró kiugrás van benne, 10-20 méter magas bukkanók, néha 8-10%-os emelkedők. Az út nem túl jó minőségű. Az utolsó kisebb emelkedő után begurulsz Gyermelyre, ahonnan Szomort csak egy dolog választja el, a “gyermelyi fal”. Gyermely végén, egy S-kanyar után egy szinte függőleges falra kell felmászni és onnan begurulni Szomorra. Maga a kemény rész nem hosszú, kb. 200 méter lehet, de az végig 10-15%, amit nem könnyít meg az emelkedőben lévő ravasz kanyar. Igazi kihívás. Innen begurulsz Szomorra.

Szomoron arra az útra érsz be, amelyiken indultál, ott egy jobb kanyarral fordulsz rá Zsámbékra. Az út emelkedik Zsámbék előttig (lefele mennyivel jobb volt 🙂 majd némi lejtőzés után érsz vissza Zsámbékra.

A szerzőről

client-photo-1
Csaba
55. évem pedálját taposom, a bike4fun vállalkozás vezetője, túravezetője vagyok. Hobbim a munkám. Szabadidőmben tekerek és / vagy a családdal vagyok.

Hozzászólások

tekergő
2018 szeptember 17,
Köszönöm a tippet, végigmentem ezen az útvonalon. Tényleg szuper, csak ajánlani tudom mindenkinek.
GáborB
2020 augusztus 5,
Letekertem a távot és nagyon tetszett. Zömében csendes utak, kisforgalmú mellékutcák, szép tájak, lekűzdhető emelkedők.
2020 augusztus 5,
Köszönöm a hozzászólást, örülök, hogy tetszett!
Laci
2021 szeptember 10,
Hálás köszönet ezért az összeállításért, sokadik utat csinálom meg ebből a listából, tökjók. illetve az országos top körutakat is tervezem. Nagyon jók, tényleg! Egy megjegyzés, nem tudom én nézek-e be valamit, de a Szár kör leírása illetve a garmin connect link úgy tűnik nem klappol. Vagy ha az klappol, akkor a strava illetve a bemásolt kép és távolság nem stimmel. Remélem eljutok majd egy túrátokra is előbb-utóbb.

Vélemény, hozzászólás?