TOP10 kerékpáros körút a Dunazugban
A Velencei-hegységben Nadap után.

3. Biai-tó körül Diósdról (E60)

Táv: 57 km
Szint: 530m
Link: Garmin Connect térkép
Strava-térkép

TÍérkép: Bia-tó kör Diósdról
TÍérkép: Bia-tó kör Diósdról

A kör nem csak azért kedvencem, mert ez az én edzőköröm (én E60-nak hívom) és gyakorlatilag háztól házig tudok menni rajta, hanem elsősorban azért, mert egy nagyon jó ritmusú, viszonylag szintes, ugyanakkor sok síkkal is rendelkező, intervallozásra is alkalmas útvonal. A 60 km pont ideális egy “mindent bele” körhöz is. Van benne három emelkedő és több, hosszabb jól tekerhető sík is. Ezen túl a környezet is csodás, az utak elhagyatottak és többségében jó minőségűek.

A kört természetesen lehet kezdeni bármelyik pontjáról, én Diósdról szoktam. Parkolni Diósdon, a “tetőn”, az országzászló közelében bárhol lehet. Az utat egyébként mindkét irányban nagyon élvezetes megtekerni, én az óra járásával megegyező irányban szoktam.

Az Etyek - Herceghalom út.
Az Etyek – Herceghalom út.

Az út eleje Diósdon belül visz, annak is a legszebb, legnyugodtabb részén, Diósdligeten, az ősfenyves részen. Az első néhány száz méterben a Vadvirág utca hullámos dobjait tekerjük meg, majd a kereszteződésben (balra) rákanyarodunk a Fenyősorra és a Homokbánya útra. Egy elég meredek és hosszú lejtővel folytatjuk utunkat, ami kivisz a 7-es útig, ahol jobbra kanyarodunk. Innen már Érden haladunk, a Pataki cukrászda előtt jobbra térünk le a 7-esről, majd kis utcákon jutunk el a Kossuth Lajos útra, ahol egy nagyon élvezetes, több km-es 1-2%-os lejtővel jutunk el a Sóskúti úthoz. Jobbra kanyarodunk, Sóskút felé.

Egy 12 km-es, viszonylag sík, néha kicsit (1-2%) emelkedős, néha lejtős út következik Biatorbágyig. Az út a Tétényi-fennsík és az Etyeki-dombság találkozása közt vezet egy szép völgyben, Sóskút után egyre több mészkő szirtet látni. (Sóskút a mészkőbányáiról híres,  Budapesti legtöbb millenniumi építkezéséhez, pl.: operaház, Lánchíd, Országház, Bazilika, stb. innen vitték a mészkövet.

Biatorbágyról Sóskút felé látni a mészkőszirteket.
Biatorbágyról Sóskút felé látni a mészkőszirteket.

Biatorbágyot az Etyek felé vezető útnál érjük el. Itt veszünk egy balost, a kereszteződésben vigyázni kell, mert nagyon balesetveszélyes. Ahogy elhagyjuk Biatorbágyot, jön a két emelkedő. Etyekig egy tükörsima, felújított úton jutunk be. A város központjában, a templomnál jobbra fordulunk a Boti útra, Botpusztán keresztül Herceghalom felé tartunk. A herceghalomi kereszteződésig egy nagyon jól tekerhető, viszonlyag sík, néha hullámos utat találunk, jól meg lehet húzni.

Amikor kiérünk az 1-es út melletti “szervízútra”, jobbra kell tartani, Biatorbágy felé. Az út ezen része az egyik legjobb szakasz, először egy enyhén hullámzó úttal találkozunk (sajnos a minősége nem túl jó), majd ahogy elfordulunk az 1-estől, az út kisimul és egy szenzációs sík úton találjuk magunkat. A Biai-tó mellett megyünk egészen Biatorbágyig. Ezt a szakaszt klasszul meg lehet nyomni.

Herceghalom felé a szervizúton.
Herceghalom felé a szervizúton.

Biatorbágyra beérve a körforgalomba balra tartunk és először a szabadság úti emelkedőt tekerjük meg, majd egy sebes lefelé után a Viadukt alatt suhanunk át. A Viaduktnál egyenesen tovább tekerünk, a körforgalomba senki nem szeret lassítani, Te sem, ezért vigyázni kell! A körforgalomból egyenesen felfelé megyünk tovább, jön az egyes útig tartó emelkedő.

Felérve az 1-es úton haladunk tovább, elgurulunk az autópálya alatt, majd a bevásárlóközpontok mellett, egészen a Gyár úti elágazásig, ahol Törökbálintra lehet kanyarodni (jobbra). Ismét átmegyünk az autópálya alatt, majd egy körforgalom után a vasút alatt is és ráfordulunk a 2 km-es hosszú Bajcsy-Zsilinszky útra. Ezt is jól meg lehet nyomni, jó minőségű az út, kicsit emelkedik. Törökbálinton a Tuttobici kerékpárbolt melletti kereszteződésben egyenesen megyünk tovább. Elkezdődik az utolsó emelkedő. Kiérve Törökbálintról, jobbra kanyarodunk Diósd felé. Egyenesen haladunk egy kis forgalmú, sokadrangú úton. Az emelkedő tetejét az Annahegyen érjük el (a kilátót is meg lehet nézni kerlővel!), majd felülről átszeljük az autópályát és ezen a hátsó úton be is értünk Diósdligetre.

A szerzőről

client-photo-1
Csaba
55. évem pedálját taposom, a bike4fun vállalkozás vezetője, túravezetője vagyok. Hobbim a munkám. Szabadidőmben tekerek és / vagy a családdal vagyok.

Hozzászólások

tekergő
2018 szeptember 17,
Köszönöm a tippet, végigmentem ezen az útvonalon. Tényleg szuper, csak ajánlani tudom mindenkinek.
GáborB
2020 augusztus 5,
Letekertem a távot és nagyon tetszett. Zömében csendes utak, kisforgalmú mellékutcák, szép tájak, lekűzdhető emelkedők.
2020 augusztus 5,
Köszönöm a hozzászólást, örülök, hogy tetszett!
Laci
2021 szeptember 10,
Hálás köszönet ezért az összeállításért, sokadik utat csinálom meg ebből a listából, tökjók. illetve az országos top körutakat is tervezem. Nagyon jók, tényleg! Egy megjegyzés, nem tudom én nézek-e be valamit, de a Szár kör leírása illetve a garmin connect link úgy tűnik nem klappol. Vagy ha az klappol, akkor a strava illetve a bemásolt kép és távolság nem stimmel. Remélem eljutok majd egy túrátokra is előbb-utóbb.

Vélemény, hozzászólás?