Címke: zoncolan

Van egy mondás Olaszországban, így szól: “Kemény, mint a Zoncolán”. Ezt ott értik, mert Olaszországban az országúti kerékpározás nemzeti sport. De nem lenne a mondás, ha nem lenne a Giro d’Itália, amely felfedezte magának (és a kerékpáros társadalomnak) ezt a brutális monstrumot. A Zoncolán története A Zoncolán egy véletlennek köszönhette világra jöttét. A történetet a Hegynek fel című könyvben írják le: a hegyet egy fociedzőnek, aki egyben amatőr kerékpáros is volt, az 1998-as nyári friuli edzőtábor alkalmával mutatta meg a barátja. A hegy híre az edzőtől sportújságírókhoz, majd tőlük a Giro igazgatójának fülébe jutott és a Zoncolán "titka" napfényre jutott. Miután 2000-es évek elején a Vuelta előállt a valaha meghódított legkeményebb emelkedővel, az Angliruval (12,5 km-en 1266 m szint, 10,1% átlagemelkedés), a Gironak vissza kellett vágni. Ez a visszavágás lett a Monte Zoncolán. A Giro először azonban még nem is a legmeredekebb oldaláról mászta meg a hegyet: 2003-ban Sutrio felől, a “könnyebbik” irányból ment a mezőny (13,5 km, 1200m szint, átlag 9%). Az emelkedőt az újságírók dicsérték, a kerékpárosok keménynek tartották. Az igazi brutális kihívás azonban 2005-ben jött el. Akkor tették be a Giroba a nyugati, Ovaro felőli emelkedőt. A versenyzők el voltak képedve. Repkedtek a nem is olyan túlzó jelzők. Általános vélekedés volt, hogy nem csak a verseny, de Olaszország egyik legkeményebb aszfaltos emelkedője. Volt versenyző, aki tiltakozásképpen montira szállt a gyakorláskor, mások pedig kijelentették, hogy itt inkább tolni érdemes. Pedig a Zoncolan nem visz túl magasra, csak 1730 méterre, viszont azon a 10 km-en 1200 m szintet emelkedik, 11,9% átlaggal, a max 22%. "Erre nem számítottam" Őszintén szólva, én ennyit nem tudtam az emelkedőről, mindennek később kellett utána néznem, miután megmásztam a hegyet. Annyira letaglózott, hogy egyszerűen nem hittem el, hogy hol jártam, hajtott a vágy, hogy megtudjak mindent róla. Persze, tudtam, hogy nehéz lesz, meg halottam a