Ha megnézünk egy Budapest környéki kerékpáros hőtérképet, akkor azt látjuk hogy a városból kimerészkedő bicajosok elsősorban a Budai-hegység, a Pilis és a Dunakanyar, valamint a kelti részek (Csömör, Kis- és Nagytarcsa, Gödöllő, Szada, stb.) felé veszik az irányt. Van azonban Budapest környékének egy kevéssé ismert, viszont remek terepviszonyokkal operáló és látnivalókban is gazdag területe, Nyugatra. Ez a Dunazug-hegyvidék, amely magában foglalja a Gerecsét, az Etyeki-dombságot, a Zsámbéki-medencét, a Budaörsi- és Budakeszi-medencét és a Tétényi fennsíkot. Ha ezt kicsit kibővítjük délebbre a Velencei-tóig, tehát belevesszük a Vértesalját és a Velencei-hegységet, a Vál-völgyével, olyan területe kapunk, amely a Budapest környéki kerékpárosok Mekkája lehet. A térség kiváló bicajozásra, mert sok kis forgalmú mellékút található rajta. Sajnos szinte alig van elkülönült kerékpárút, itthon ez még nem megy, talán lassan beindul. Viszont a kis utakon kicsi a forgalom és az autósok is eléggé kulturáltak. A domborzata szintén kerékpáros-barát, mert bár vannak nagyobb emelkedők, de általában csak 100-300 méter közötti dombokról beszélünk, sokszor élvezetes hullámvasútakkal, lejtőkkel. Országútisok már régóta tekernek, edzenek ezeken a szakaszokon, szóval van olyan kerékpáros szakág, amely kihasználja, de kirándulni egyelőre kevesen jönnek el erre. Mivel Budapesttől DNY-ra lakom, ez a terület az elsődleges célirányom a tekeréseken. Az itt bemutatott útvonalak mindegyikét számtalanszor körbetekertem, személyesen ajánlom. Természetesen az útvonalak szakaszait egyénileg is lehet változtatni, számtalan útvonal-variáció létezik. Vannak köztük gyors edzőkörök és hosszabb tekerések is, az útvonalakat lehet kombinálni, máshonnan indulni, érkezni és minden útnak vannak mutációi. Egy közös pontjuk van (azon túl, hogy nagyon jók): mind Budapesti aglomerációból indul, tehát nem kell messzire menni. A listát távolság szerint rendeztem, minde út külön oldalon (az oldal alján is lapozható!). Az utak GPX-információit a navigáláshoz le lehet tölteni az adott út Garmin oldalán! Bicske - Tarján - Bicske kerékpárút (36km, 130m) Perbál40 (40km, 320m) Bia-tó körül Diósdról - E60 (57km, 530m) Máriahalom-kör Budakesziről (60km,
Ha megnézünk egy Budapest környéki kerékpáros hőtérképet, akkor azt látjuk hogy a városból kimerészkedő bicajosok elsősorban a Budai-hegység, a Pilis és a Dunakanyar, valamint a kelti részek (Csömör, Kis- és Nagytarcsa, Gödöllő, Szada, stb.) felé veszik az irányt. Van azonban Budapest környékének egy kevéssé ismert, viszont remek terepviszonyokkal operáló és
A múlt héten a csoportunkkal tekertünk egy Szár-kört. Mány és Csabdi között, az autópálya melletti kis szervízúton vettük észre, hogy az utat keresztezi egy láthatóan új kerékpárút, ki is volt táblázva: balra Bicske, jobbra Tarján. Sokat tekerünk erre, de nem igazán tudtuk, hogy mi ez. Eltekertünk Csabdiba az országúton, ott is láttuk az új aszfaltot és a jelzéseket, de aztán lekanyarodtunk Nagyegyháza felé, arra vitt az utunk. A mai tekerésen elhatároztuk, hogy elmegyünk a Héregi emelkedőhöz és közben megnézzük, hogy mi ez az új út. Tarján felé amúgy is sokat tekerünk és ha beválik, lesz egy új útvonal a Tarján - Szomor szakasz mellett. Valószínűleg nem mi vagyunk az egyetlenek, akik nem tudtak arról, hogy itt épül valami. Most, utólag utánanéztem és meglepődve értesültem róla, hogy az új, általunk felfedezett kerékpárút egy nagyobb volumenű szakasz egy része, állítólag Tarjántól Etyekig lesz meg, aztán majd Etyektől a Balatonig, így Budapestet kikerülve a Dunától el lehet jutni a Balcsiig. Persze kérdés, hogy mit értenek bicajút alatt, mert az Etyek környéki részen (ahol szintén sokat tekerünk) több útra felfestették már a sárga bicajos jelzést... Mindenesetre a most tesztelt rész 80-90%-a teljesen új építésű kerékpárút. De lássuk a részleteket! Az útvonalunk Biatorbágyról Herceghalom és az 1-es út mellett a “szervízuton” Bicske felé vitt. Úgy gondoltuk, hogy Bicskén majd megkeressük ezt az utat, amit a múlt héten láttuk. De még Bicske előtt rátaláltunk: ahogy a szervízút rögtön Bicske előtt keresztezné az 1-es utat, ki volt téve a kerékpárút jobbra tábla és látható volt az új aszfalt. Elindultunk rajta. Az út kellően széles, az első százméterek a dűlők közt visznek, régi, halott borospincék, majd a Csabdi-halastó mellett. Nagyon hangulatos! Ezen a részen egyértelmű, hogy egy korábbi földutat aszfaltoztak le, ráadásul a pincék miatt a kocsik is használják. A halastó mellett az út keskenyebb, de szépen fel
A múlt héten a csoportunkkal tekertünk egy Szár-kört. Mány és Csabdi között, az autópálya melletti kis szervízúton vettük észre, hogy az utat keresztezi egy láthatóan új kerékpárút, ki is volt táblázva: balra Bicske, jobbra Tarján. Sokat tekerünk erre, de nem igazán tudtuk, hogy mi ez. Eltekertünk Csabdiba az országúton, ott
Szögezzük le az írás elején, amivel a hozzáértők tisztában vannak. Ez a két kerékpáros sportóra (valójában sportkompjúter, de én ezt nem szeretem használni) nem egy kategória. A v650-nek a Garmin választékából az Edge 520 a konkurenciája, de azzal is nehéz összehasonlítani. Az 520 ugyanis egy évvel később jött ki, volt idő fejleszteni, fajsúlyosabb versenyző. Tehát a v650 és az Edge 1030 között legalább két, hanem három nagyságrendbeli különbség van tudásban, generációban és persze árban is. Szóval ez nem egy összehasonlító teszt. Azért erről a két eszközről írok, mert ezek közt váltottam. Talán hasznos lehet a tapasztalat, másrészt mégis csak a prémium kerékpáros szegmens két minőségi, de tudásban és árban egymástól messzebb álló eszközéről van szó, ha tetszik: a prémum minimum és a maximum. Mindkettő sokat tud, sokkal többet, mint amire a többségnek szüksége van és talán jó ötleteket adok, ha vásárlás előtt állsz. A Garmin Edge 1030 a legújabb fejlesztés egy olyan cégtől, amelyik az elmúlt években átvette a kerékpáros kompjúterek terén a vezetést. A tenyérnyi eszközbe belezsúfoltak minden lehetséges tudást. Ami ebben nincs benne, az nem is létezik, ez ma az elérhető csúcs. A Polar v650 egy jóval korábbi kiadású, tudásban szerényebb, de alapvetően rengeteg funkcióval ellátott, nagyon könnyen és jól kezelhető minőségi eszköz. Miért cseréltem le a Polar v650-t? Kezdjük a szubjektumokkal. A Polar v650-t másfél évig használtam, több száz órán keresztül láttam magam előtt a nyeregből a kormányon, közel teljes megelégedéssel. Ami a lecserélés mellett döntött, az főleg az offline navigáció és a fejlesztés, támogatás hiánya volt. Nem utolsó sorban közrejátszottak szubjektív szempontok, a szemem miatt egyre kevésbé láttam jól a kis képernyőn a kisebb betűket, számokat), így kellett a minél nagyobb, kontrasztosabb és jobban látható képernyő. Az utolsó csepp a pohárban pedig az volt, hogy a konkurenciánál megjelentek azok a fejlesztések, amelyekre szükségem volt, miközben a Polar
Szögezzük le az írás elején, amivel a hozzáértők tisztában vannak. Ez a két kerékpáros sportóra (valójában sportkompjúter, de én ezt nem szeretem használni) nem egy kategória. A v650-nek a Garmin választékából az Edge 520 a konkurenciája, de azzal is nehéz összehasonlítani. Az 520 ugyanis egy évvel később jött ki, volt
Van egy mondás Olaszországban, így szól: “Kemény, mint a Zoncolán”. Ezt ott értik, mert Olaszországban az országúti kerékpározás nemzeti sport. De nem lenne a mondás, ha nem lenne a Giro d’Itália, amely felfedezte magának (és a kerékpáros társadalomnak) ezt a brutális monstrumot. A Zoncolán története A Zoncolán egy véletlennek köszönhette világra jöttét. A történetet a Hegynek fel című könyvben írják le: a hegyet egy fociedzőnek, aki egyben amatőr kerékpáros is volt, az 1998-as nyári friuli edzőtábor alkalmával mutatta meg a barátja. A hegy híre az edzőtől sportújságírókhoz, majd tőlük a Giro igazgatójának fülébe jutott és a Zoncolán "titka" napfényre jutott. Miután 2000-es évek elején a Vuelta előállt a valaha meghódított legkeményebb emelkedővel, az Angliruval (12,5 km-en 1266 m szint, 10,1% átlagemelkedés), a Gironak vissza kellett vágni. Ez a visszavágás lett a Monte Zoncolán. A Giro először azonban még nem is a legmeredekebb oldaláról mászta meg a hegyet: 2003-ban Sutrio felől, a “könnyebbik” irányból ment a mezőny (13,5 km, 1200m szint, átlag 9%). Az emelkedőt az újságírók dicsérték, a kerékpárosok keménynek tartották. Az igazi brutális kihívás azonban 2005-ben jött el. Akkor tették be a Giroba a nyugati, Ovaro felőli emelkedőt. A versenyzők el voltak képedve. Repkedtek a nem is olyan túlzó jelzők. Általános vélekedés volt, hogy nem csak a verseny, de Olaszország egyik legkeményebb aszfaltos emelkedője. Volt versenyző, aki tiltakozásképpen montira szállt a gyakorláskor, mások pedig kijelentették, hogy itt inkább tolni érdemes. Pedig a Zoncolan nem visz túl magasra, csak 1730 méterre, viszont azon a 10 km-en 1200 m szintet emelkedik, 11,9% átlaggal, a max 22%. "Erre nem számítottam" Őszintén szólva, én ennyit nem tudtam az emelkedőről, mindennek később kellett utána néznem, miután megmásztam a hegyet. Annyira letaglózott, hogy egyszerűen nem hittem el, hogy hol jártam, hajtott a vágy, hogy megtudjak mindent róla. Persze, tudtam, hogy nehéz lesz, meg halottam a
Van egy mondás Olaszországban, így szól: “Kemény, mint a Zoncolán”. Ezt ott értik, mert Olaszországban az országúti kerékpározás nemzeti sport. De nem lenne a mondás, ha nem lenne a Giro d’Itália, amely felfedezte magának (és a kerékpáros társadalomnak) ezt a brutális monstrumot. A Zoncolán története A Zoncolán egy véletlennek köszönhette
Én csak “bicajos aranyháromszögnek” hívom az olasz - szlovén - osztrák hármas országhatárt. Nagyon szeretem Karintiát, a Klagenfurtttól Dolomitokig tartó vidék fantasztikus bicajútjait, hegyeit és tavait. Az olasz részt nem különben, hiszen itt húzódik például a Millenniumi vasút helyén létesített zseniális kerékpárút (beszámoló nemsokára!) és nem sokkal odébb kezdődik a Dolomitok. Rengeteget bicajozok ezen a környéken, nem csak munka miatt, hanem kedvtelésből is. Viszont a terület szlovén részét – bármilyen furcsa – még soha nem próbáltam. Ezért örültem, amikor nyár elején a bicajos csoportunkból Zoli jött az ötlettel, hogy menjünk el Szlovéniába és másszuk meg a Mangart-nyerget és a Vrsic-hágót. Szlovénia nagyon jó hely, Ausztria hegyei és minősége elérhető árakon (na és az osztrák bauerek szögletessége nélkül!), sokat utazom arra, látom a hegyeket, a környezetet, az embereket. Úgyhogy az ötlet telibe talált. Ráadásul mivel a tervezett július közepi időpontban épp kint voltam Karintiában útvonalbejáráson, és ez a néhány nap pont szabad volt, szívesen csatlakoztam a csoporthoz. Megbeszéltük, hogy a boveci szálláson találkozunk. Én Karintiából mentem át kocsival, már túl voltam két nagyobb, egy 130 és egy 160 km-es karintiai tekerésen, így ez volt a pihenőnapom. Az út Tarvisiotól a Predil-hágón keresztül vezetett, innen ereszkedtem le a kocsival Log pod Mangartom felé Bovecig. A szerpentinen lefelé néha húztam a szemöldököm, hogy biztos itt akarunk majd feltekerni? Az út elég meredek volt, a visszafordítók élesek, szóval húzósnak nézett ki. A megadott időben odaértem Bovacbe. A csoportból hárman jöttek, Zsuzsi, Imi és Zoli. Berendezkedtünk és elkezdtünk készülődni a még aznapra tervezett Mangart mászáshoz. Megbeszéltük, hogy ők is látták idefele az emelkedőket, de abban maradtunk, hogy valahogy majd csak lesz és amúgy is “kocsiból minden emelkedő nehezebbnek tűnik” :-) A Mangart-nyereg és a Vrsic-hágó két egymáshoz közel lévő célpont a Juliai-Alpokban. A Mangart pont az olasz-szlovén határon van, az út azonban nem visz
Én csak “bicajos aranyháromszögnek” hívom az olasz – szlovén – osztrák hármas országhatárt. Nagyon szeretem Karintiát, a Klagenfurtttól Dolomitokig tartó vidék fantasztikus bicajútjait, hegyeit és tavait. Az olasz részt nem különben, hiszen itt húzódik például a Millenniumi vasút helyén létesített zseniális kerékpárút (beszámoló nemsokára!) és nem sokkal odébb kezdődik a
Van egy amatőr bicajos csapatunk, többnyire 30-as, 40-es apukák és anyukák. Ha van rá lehetőség, együtt tekerünk. Otthoni edzőköröket megyünk vagy csak hogy jól érezzük magunkat, túrázunk országutival. Néhányan elindulnak versenyeken, van egy-két ironman is, de a többség kevesebbet tud bicajra ülni. Ezzel a csapattal szoktunk elmenni külföldre is túrázgatni. 2011-ben kiadtak egy könyvet Európa legkiválóbb kerékpáros kaptatóiról, a címe: Hegynek fel (kiadó: National Geographic, magyar kiadás: Geographia, 2012). A könyvben 50 európai kaptatót szedtek össze, a leghíresebbeket, a legszebbeket, a legnehezebbeket és ezekről egyenként 2-4 oldalas remekek születtek, adatokkal, érdekeségekkel, történelemmel. Álmom, hogy szeretném mindet kipipálni. Nem ez az életcélom (hiszen mennyi jó emelkedő van ezen túl és mennyi más van még az életben!) és nyilván nehéz összehozni, de olyan “jó lenne, ha meglenne” alapon kezelem a helyzetet. A csoportban már régóta beszélgettünk arról, hogy a Stelviot meg kellene mászni, hiszen a Stelvio mégiscsak “A” Stelvio, "A" legenda. Az egyik legnagyobb próba egy outisnak. A klasszikus, Pratoból induló út egy lélegzetelállító, szerpentines aszfaltkígyóban végződik a hágó előtt. Ez a kép annyira belevésődött mindannyiunkba, hogy nem is volt kérdés: megcsináljuk, ha lehet, még idén. Viszont “a Stelviohoz vezető út a Dolomitokon keresztül vezet”, képletesen szólva (és valójában is :-) Vagyis nem árt előtte néhány alpesi emelkedőt megtekerni, mert ebben azért nem voltunk olyan tapasztaltak. Néhányan másztunk már Szlovéniában, Ausztriában én a Dolomitokban is voltam és rengeteget tekerek Olaszország más tájain (pl. Toszkánában). Ezért ebben az évben a Stelvio előtt egy szlovén túrát is beterveztünk (a szlovén túráról a blog-bejegyzést itt olvashatjátok) és a Stelvio megmászása előtti napokon, ha már annyit autózunk és úgy is ott vagyunk, előtte bemelegítésnek megmászunk három Dolomitokban található utat, amelyek már régóta izgatták a fantáziánk és szerepelnek a könyvben, a Passo Giau-t és a Falzeregot, illetve a Sellarondán a Passo Pordoi-t. Augusztus közepe-vége volt a közös időpont-nevező
Van egy amatőr bicajos csapatunk, többnyire 30-as, 40-es apukák és anyukák. Ha van rá lehetőség, együtt tekerünk. Otthoni edzőköröket megyünk vagy csak hogy jól érezzük magunkat, túrázunk országutival. Néhányan elindulnak versenyeken, van egy-két ironman is, de a többség kevesebbet tud bicajra ülni. Ezzel a csapattal szoktunk elmenni külföldre is túrázgatni.
Szép tájakon, sok tengerparton, remek időben és jó hangulatban tekertek azok, akik a tavaszi Toszkán tengerpart Elbával túránkon részt vett. A túráról videó is készült, nézd meg! Zsuzsával, Zsolttal és Attilával április 29-én indultunk el Budapestről a kényelmes kisbuszunkkal, hogy elérjük Toszkána DNY-i régióját. Maremma a Ligur és a Tirrén tengerpartot szegélyező, Livornótól Grossetóig terjedő, legkevésbé ismert és látogatott része. Néptelen utak, zöld erdők, fenséges kisvárosok és barátságos emberek jellemzik. Az út kényelmesen utazva 12 órát tartott, délután érkeztünk meg a Suvereto melletti szállásra. Csend és nyugalom fogadott bennünket, elfoglaltuk az apartmanokat és beugrottunk Suveretoba vacsorázni. A környék egyik legjobb éttermében ettünk, aznap nem utoljára! A csoport rendszeresen visszajárt ide vacsorázni, elsősorban a remek zöldséglevesért (ami inkább főzelék volt :-) de ettünk finom tésztákat, pizzákat és a környék specialtitását, a vadisznóhúsos tésztát is. A hosszú utazás mindenkit elfárasztott, így a teljes csendben jót aludtunk. 1 nap: Canneto Első napunkon egy bevezető túrán vettünk részt, ahol a környező mikrovárosokat néztük meg, a terv Canneto, Monteverdi Marittimo és Sassetta meghódítása volt. Az út eleje alig észrevehetően volt emelkedős, így mikor a Canneto előtti emelkedőhöz érkeztünk, mindenki könnyűszerrel vette a feladatot. Canneto óvároskája alig néhány házból és két utcából áll, így nem volt nehéz a templomnál belecsöppentünk egy 50 éves házassági évfordulót ünneplő társaságba. Gratuláltunk a "fiatal" párnak, megnéztük a városkát és már tekertünk is Monterverdi Marittimo felé, ahova egy rövid felfelé után jutottunk el. Egy trattoriában ebédeltünk, szétnéztünk a városban (remek kilátás), majd irány Sassetta, az egyik legklasszabb városka a környéken. Egy enyhén ereszkedős panoráma út vitt Sassettába, ahol fotózgattunk, nézelődtünk. Innen indultunk haza Suveretoba Olaszország egyik legjobb vonalvezetésű utvonalán, ahol az erdőben vezető, eldugott, enyhén lejtős úton legalább száz kanyar van. Élveztük a lefelét, nagy elánnal zúgtunk be a városba, ahol belebotlottunk a hagyományos hordó gurító versenybe. Fagyiztunk, majd hazaindultunk a szállásra,
Szép tájakon, sok tengerparton, remek időben és jó hangulatban tekertek azok, akik a tavaszi Toszkán tengerpart Elbával túránkon részt vett. A túráról videó is készült, nézd meg! Zsuzsával, Zsolttal és Attilával április 29-én indultunk el Budapestről a kényelmes kisbuszunkkal, hogy elérjük Toszkána DNY-i régióját. Maremma a Ligur és a Tirrén
Umbria az új Toszkána, szokták mondani azok, akik már Toszkánában többször jártak vagy egyszerűen csak unják a tömeget, ami a főbb toszkán városokat jellemzi. Szerintünk Toszkána megunhatatlan, viszont Umbria kevésbé felkapott és divatos olasz célállomás, így turisztikailag is sokkal élhetőbb. Nyugodt elvonulás, pihenés, kikapcsolódás Tudtad, hogy Umbria Olaszország egyetlen olyan régiója, amelyiknek nincs tengerpartja és országhatára? A tartomány Közép-Olaszország belsejében, a hegyek közt fekszik, Toszkánától D-DK-re. Toszkánánál kategóriával kisebb régió, népsűrűsége ritkább, nincsenek olyan nagyvárosok, mint északon (legnagyobb a fővárosa, Perugia, de ez is csak 300 ezres lélekszámú), ezért könnyebb eldugott falvakat, tájakat találni, alkalmasabb a nyugodt elvonulásra, pihenésre, kikapcsolódásra. Rengeteg ismert és a középkori egyháztörténethet fűződő emléke van. Míg Toszkánában elsősorban a táj fogja meg az embereket, Umbria maga az élő történelem. Ugyanakkor a táj hasonló mint a toszkán területeken: a dombokon csücsülő városkák, a természeti szépségek és a kedves és közvetlen emberek minőséget jelentenek a turisták számára. Umbria ugyanakkor zöld még nyáron is, több a hegy, nagyobbak a dombok, szélesebbek a völgyek, kanyargósabbak a szerpentinek és kerekebbek az erdők. Spirituálisabb, természetközelibb. Jóval kevesebb is a turista, kivétel talán Assisi, ahol egy erősebb napon akár Firenzében is érezheted magad (ezért nem mindegy, mikor mész oda). Egyedülálló történelmi emlékek Hogy milyen egyedülálló természeti jelenségek találhatóak Umbriában? Például a Trasimeno tó, közelében a híres “filmes” toszkán várossal, Cortonával, a Marmore (Márvány) vízesés (itt írtunk róla bővebben), amely Európa legnagyobb mesterséges vízesése és a számtalan római és középkori eredetű kisváros. Akár csak Toszkánában, a történelem itt is hagyott bőven lábnyomokat. Umbria legtöbb “híres” települését Magyarországon nem igazán ismerik, pedig érdemes lenne: Assisi (Szent Ferenc városa), Gubbio (az egykori főváros), Orvieto (vulkáni tufa-hegyen fekvő város gyönyörű katedrálissal), Spoleto (az Appeninek közt fekvő ősi római település), Perugia (régi egyetemi város), Todi, Terni, Narnia (római erődítmény), Bevagna, Spello látványa, mind mind megannyi középkori történet és
Umbria az új Toszkána, szokták mondani azok, akik már Toszkánában többször jártak vagy egyszerűen csak unják a tömeget, ami a főbb toszkán városokat jellemzi. Szerintünk Toszkána megunhatatlan, viszont Umbria kevésbé felkapott és divatos olasz célállomás, így turisztikailag is sokkal élhetőbb. Nyugodt elvonulás, pihenés, kikapcsolódás Tudtad, hogy Umbria Olaszország egyetlen olyan
Az észak-toszkán túra egyik napján a Serchio folyó völgyében ejtjük útba az egyik legszebb látnivalót, a Ponta della Maddalenát, egy gyönyörű 600 éves hidat. A Serchio folyó vad völgyének meghódítására Lucca elővárosából indulunk és 30 km után érünk a hídhoz. A XIV. század óta áll a helyén Az Ördög hídja Borgo a Mozzano-ban a XIV. század óta köti össze a két partot. A enyűgöző középkori építményt Matilde di Canossa grófnő építette. A híd felépítése asszimetrikus, változó méretű boltívek jellemzik, a középső tartópillérek óriási boltívet formáznak. A legenda szerint A legenda szerint a híd építésének idején a munkát végző munkások vezetője úgy döntött, hogy elfogadja az Ördög segítségét feladatának elvégzésére, mivel tisztában volt vele, hogy nem tudja időre befejezni a hidat. Az Ördögnek az volt a feltétele, hogy övé lesz annak lelke, aki elsőként átkel az elkészült hídon. Az Ördög segítségével a munkások egy éjszaka alatt befejezték az építkezést, azonban az építsz megbánta bűnét és mindent elmondott a plébánosnak, kérve a tanácsát. A pap okos megoldást javasol: a megállapodást tiszteletben kell tartani, viszont a hídon először egy fehér kutya menjen át. Elérkezett a híd avatása, a kutya átment, az Ördög elkapta a lelkét és elrepült. Ám mikor felismerte, hogy átverték, dühében a folyóba süllyedt és örökre eltűnt. A legenda szerint őszi estéken ismét a hídon látható fehér kutya formájában, dühösen keresve az építészt, akinek örök bosszút esküdött. Miért a legenda? A legenda nyilván azért született, mert a középkor elején az ember a műszaki csodákat hajlamos volt természetfeletti erők közreműködésének tulajdonítani. Mivel a híd akkoriban (és még ma is) teljesen szokatlanul, asszimmetrikusan és fizikailag szinte lehetetlen módon épül fel, hitték, hogy emberi kéz nem alkothatta. Másrészt a középkori ember szerette a gonoszt megtéveszthetőnek és legyőzhetőnek tekinteni, legalább is az egyháznak érdekében állt ezt sugallni, hogy megadja a hívőknek a lehetőséget, hogy a hit és a
Az észak-toszkán túra egyik napján a Serchio folyó völgyében ejtjük útba az egyik legszebb látnivalót, a Ponta della Maddalenát, egy gyönyörű 600 éves hidat. A Serchio folyó vad völgyének meghódítására Lucca elővárosából indulunk és 30 km után érünk a hídhoz. A XIV. század óta áll a helyén Az Ördög hídja Borgo a Mozzano-ban
Miután a telefonos alkalmazáson beállítottam az edzést, felraktam a szemüveget a fejemre és elkezdtem tekerni, egy kedves, de határozott női hang szólt a fülembe: “Elkezdhetsz tekerni, ha úgy érzed, hogy kész vagy, én majd automatikusan beszélek hozzád!”. Elkezdtem tekerni, máris jött az első infó: “Az edzést elindítottam, gyerünk, négy perc bemelegítés következik”. Udvarias gyerek vagyok, önkéntelenül is megköszöntem az információt, “Thanks!”, mire jött is a vidám válasz, “Sure!” Elég futurisztikus helyzet volt, önkéntelenül is mosolyra húzódott a szám. Az Oakley 2016 őszén mutatta be a legújabb okosszemüvegét, amely nem előzmény nélküli, hiszen 2004 óta gyárt olyan szemüvegeket, amelyek valamilyen módon segítik a sportolókat. Aztán 2015-ben összeálltak az Intellel és 2016 őszén kihozták a Radar Pace-t, amely folyamatosan beszél hozzád és amelytől (Akitől?) bármikor kérdezhetsz. Ma már az ember meg sem lepődik, ha egy okosóra a telefonnal szinkronizálva mutatja az információkat, vagy ha egy szemüveg a szemünk elé vetíti ki az adatokat, de hogy egy edző végig veled legyen és az edzéstervnek és a pillanatnyi megvalósulásnak megfelelően adja az utasításokat a füledbe, nos, ez elég meghökkentő. Mit tud a szemüveg? Az Oakley szemüvege valójában nem úgy okosszemüveg, ahogy egy óra okos, tehát nem a mindennapi élet általános információiban segít. A Radar a sportórák funkcióihoz hasonlít leginkább, mivel sportoláshoz tervezték, csak okos változatban. Azért okos, mert egy valós idejű, hang alapú tréning rendszert építettek bele, vagyis ha használod, az edződ állandóan veled van és a füledbe mondja, hogy mit kell csinálnod. Ami viszont teljesen egyedivé teszi: menet közben nem csak gyűjti, de figyeli is az adatokat, elemzi azokat és ennek (és az edzéstervnek) megfelelően, ha szükséges, módosítja az edzést. A beállított edzéstervnek megfelelően pedig az edzés közben önálló utasításokat is ad annak megfelelően, hogy az edzés közben mit és hogyan csinálsz. Persze nem csak utasít, hanem kérdezhetsz is Tőle (most komolyan, Tőle?), udvariasan
Miután a telefonos alkalmazáson beállítottam az edzést, felraktam a szemüveget a fejemre és elkezdtem tekerni, egy kedves, de határozott női hang szólt a fülembe: “Elkezdhetsz tekerni, ha úgy érzed, hogy kész vagy, én majd automatikusan beszélek hozzád!”. Elkezdtem tekerni, máris jött az első infó: “Az edzést elindítottam, gyerünk, négy perc
