Belgium bicajjal: Minden várakozást felülmúl

Ebben a cikkben egy olyan országról lesz szó, amely nem számít közkedvelt bicajos célpontnak. Nem sokat tudunk róla, nincsenek magashegyei, híres hágói, kicsit messze is van ahhoz, hogy csak úgy “kiugorjunk”. Azt gondolhatnánk, hogy bicajos szempontból nincs ott semmi látnivaló, egy szint-nélküli, unalmas hely, mint a belgák általában, a sörön, a csokin és a sült krumplin kívül semmijük nincs.

Már a cikk elején lelövöm a poént: nagyobbat nem is tévedhetnénk. Belgium jelentős bicajos nemzet, itthonról nincs sok rálátásunk, persze Eddy Merckx a többségnek megvan és aki követi a nemzetközi bicajos sportot, az tudja, hogy rendeznek itt nagyon régi körversenyeket, itt van például két nagyon híres egynapos, amelyek  benne vannak az öt legnagyobb presztízzsel rendelkező körversenyben (a flandriai körverseny és a Liege – Bastogne – Liege), de kb. ennyi.

A Meuse-folyó mentén gyönyörű helyeket találni. Belgium vallon részén rengeteg régi folyó-menti bányászváros van.

A híres kerékpáros múlt

Szóval a nagy bicajos neveken és a legendás körversenyeken kívül mit tudhat ez az ország, milyen az amatőr bicajozás helyzete, milyen a helyszín? Én sem tudnék sokat, ha az egyik sógorom nem belga lenne (bocs, vallon), aki ráadásul ezer éve országutizik, így van némi rálátásom az ország kerékpáros kultúrájára.

Ki gondolná, hogy valódi hegyek nélkül (legmagasabb pont alacsonyabb mint Dobogókő!) is az ország tökéletes bicajos paradicsom? Rengetegen outiznak, sok a bicajos klub, ahol egyen mezben szelik az utakat, jelentős gyér forgalmú, sokadrendű országút-hálózatuk van, ahol nyugodtan lehet tekerni, az autósok toleránsok, árad a nyugalom a vidékből és a színpadi háttér a kis városkákkal, folyóvölgyekkel, a fennsíkokkal, a véget nem érő erdőkkel rendesen felteszi az i-re a pontot.

Kiváló minőségű utak, klassz emelkedők

Családi kötelék révén meg tudom oldani a belga tekerést, van hol aludni, van helyismeret, így októberben kihasználtam a hirtelen jött jó időt, kiautóztam (13 óra.), majd 5 nap alatt 4 zseniális tekeréssel vettem tudomásul, hogy Belgium remek bicajos lehetőségeket kínál. Ezen túl persze az út munka is volt, mert a bike4fun túrák közé régóta tervezek egy belgiumi országutis hetet, szóval ki tudja…

Az út minden várakozásomat felülmúlta, pedig van összehasonlítási alapom. Hogy miért? Mert bár nincsenek nagy csúcsok, tehát itt nem fogsz többezres hágókat mászni, viszont a 10 – 600 méteres szint között tudsz mozogni, elég változatosan, rengeteg kisebb – nagyobb emelkedőjük van, a legkülönbözőbb “kiszerelésben”. Mindez gyönyörű környezetben, szép és néptelen utakon. Az autósok toleránsak, mivel nagyon sokan bicajoznak az utakon (itt nincs gond, ha a 2×2 sávos országúton tekersz, mert ezt használhatják a bicajosok), sok folyóvölgy van, amelyekben eldugott, egykori bányászfalvak sorakoznak és ott vannak az ardenneki bájos kisvárosok, a flandriai klasszikus emelkedők.

Klasszikus emelkedők

Belgium két nagyobb része, Vallonia és Flandria viszont két külön világ. Míg a déli vallon (egykori francia) terület az Ardennekkel dombosabb, hegyesebb, kicsit elhasználtabb, az utak sem tökéletesek, addig Flandria (holland rész) síkabb, rendezetteb, jobb módú, az utak is jobbak. De persze ez nem jelenti azt, hogy ne lenne ott is számtalan klassz emelkedő, útvonal. Flandria ugyanis még nem Hollandia, a táj erősen hullámzó.

A Huy de Mur ikonikus kanyarja. A belseje 20% felett van.

Ami közös: az emelkedőiket egyész Belgiumban jegyzik, büszkék rájuk, mert szinte mindegyiknek van múltja vagy része egy ikonikus versenynek. Csak egy példa: a sógorom adott egy 1990-es könyvet, amit néhány elkötelezett bicajos őrült állított össze Belgium 1000 (!!!) emelkedőjéről, 1990-ben! Ez még az internet előtti korszak volt, ma már persze minden adat könnyen elérhető, de akkor még nem volt GPS, így szintmérővel mentek méterről méterre, hogy az adatokat megtudják, pontos rendszer szerint, tudományosan, így állt össze az ezer emelkedő adata egy vastag könyv formájában, pontosan, rendszerezve.

Felesleges munka? Nem hinném, nekem inkább fanatikusnak tűnik, ami mutatja, hogy van kerékpáros múlt, szeretet, közösség. Rengeteg a bicajos egyesület, a legtöbben saját egyesületi szettben tekernek, tisztelik az országutizást, a versenyzőket. Persze Eddy Merckx az Isten (megérdemelten), akinek még életében szobrot emeltek a Stockeu emelkedő tetején). Ennek az emelkedőnek például minden méteren érezni a kerékpáros múltat.

Edy Merckx szobra a Stockeu tetején, a bicajommal

A belga sógorom természetesen tudott segíteni a jobb utak megtervezésében, így a 4 tekerés alatt a legszebb és legautentikusabb helyeken jártam, a legjobb emelkedőket tekertem meg. Ha valaki nem hinné, hogy itt mit lehet összetekerni: az egyik nap 95km-en 1700m szint jött össze, másnap 1200, miközben pusztán 20 – 500 méter között mozogtam. Állandó ahullámvasút,  fel – le.

Négy klasszikus emelkedőt mindenféleképpen terveztem megmászni (Koppenberg, Mur de Huy, Muur van Geraardsbergen, La Redoute), ezek nagyon híresek, régi és néha mai versenyek ikonikus mementói. Nem hosszúak, vannak náluk nehezebbek, de legendásabb kevés van. Bele is kerültek “A” könyvbe (Európa legkiválóbb kaptatói).

Muur van Geraardsbergen Flandriában. Csak 1 km hosszú, 92m szint, az átl. emelkedése 9,2%, legmeredekebb része 19%.

Ardennek

Az Ardenneket régóta terveztem meglátogatni bicajjal, voltam ott korábban kocsival, láttam, hogy mit kínál. Folyóvölgyek, gyönyörű kisvárosok, klassz erdők. A terep nem könnyű, nincsenek óriási hegyek, de vannak jelentős emelkedők, a szépsége, az utak dinamikája pedig mindent visz. A két cél a Mur de Huy és a La Redoute volt, az egynapos vallon körverseny ikonikus emelkedői. Az igazság azonban az, hogy a legjobb emelkedő címet elhappolták előle olyan emelkedők, amelyek nincsenek benne a Hegynek fel c. könyvben, viszont Belgiumban kultikusnak számítanak, mint pl. a Stockeu (ejtsd: Sztokü), amelynek tetején Merckx-nek emelt szobor áll (2,4km, szint 227m, átl. 9,5%, max. 15%) vagy a Rosier, az Amermont, a Wanne. Hallott már erről valaki? Ugye hogy nem! Pedig Belgiumban mind legenda.

Belgium vallon része tele van szebbnél szebb erdőkkel

A két tervezett klasszikus vallon emelkedőt, amelyek a könyvben is benne vannak, a Mur de Huy-t (1,3km, 128m szint, átl. 9,8%, max. 26%) és a La Redoute-ot (1,7 km hosszú, 161 szinttel, átl. 9,5%, max. 17%) megmásztam, ahogy terveztem, beleépítve a körökbe. Érdekesek egyébként ezek a híres emelkedők. Nyilván egy 1 -2 km-es szakasz nem tud olyan nehéz lenni, mint egy 10 – 15 km-es hágó, viszont nem szabad ezeket lebecsülni, egyrészt azért, mert 15-25% között emelkedéssel kell számolni, még ha röviden is, szóval kell hozzá kraft, másrészt ha sok van belőle egy nap, jelentős szint is összejöhet és elég fárasztó tud lenni. A híres, felkapott emelkedők azonban nem mindig a legjobbak, legnehezebbek, például a Stockeau is nehezebb volt náluk. Szóval ezek inkább sporttörténeti mítoszok, amiket nem szabad kihagyni, ha itt vagy, de rengeteg másikat is találsz.

Flandria

Régi vágyam vált valóra, amikor eljutottam Flandria azon részére, ahol az egyik legnagyobb egynapos klasszikus körversenyt rendezik, a Flandriai körversenyt, amely része az UCI versenyeknek is. Nem is tudom, igazán miért vágytam erre annyira, de nagyon szerettem volna látni, talán azért, mert a Hegynek fel c. könyv ezzel a klasszikus és hírhedt két flamand emelkedővel kezdődik (Koppenberg és a Muur Geraardsbergenben) és bárhol olvas az ember mitikus bicajos helyekről, ezek az emelkedők mindig szerepelnek benne. Másrészt Flandria a köckakövek legendás hazája (még Merckx is leszállt egyszer a Koppenbergen a bicajról 🙂 szóval nem véletlenül gondoltam azt, hogy ez a nap lesz az ékkő a belga tekerések koronáján.

A vallon városok is sokat nyújtanak, különösen ősszel.

Az útvonalam a legtöbbet tartalmazta az egynapos körverseny útvonalából (minden évben össze-vissza variálják). Persze a sógorom egy olyan kört adott, amelyben szerintem Flandria összes emelkedője benne volt, sőt, mintha direkt így állt volna össze, így a végén 115km-re 1500 m szint jött ki (lapos, persze…), ami elnézve ezt a tájat, meg a vallon sógor Flandriára vonatkozó megjegyzéseit (“Flandria? Minek mész oda, csupa sík!”) kicsit hihetetlennek tűnt.

Flandria felszíne egyébként erősen dombos, kicsit olyan, mint a Dunántúli-dombság vagy a Balaton-felvidék, azzal a különbséggel, hogy sokkal hullámzóbb, sűrűbbek a dombok, sok a völgy. A szintek csupán 10 – 150 méter között mozognak (így érdekes ez az 1500m). Nagyon sűrű az úthálózat (rengeteg kis úttal), ergo elég könnyű olyan utat összerakni, ami keményebb.

A Koppenberg, Flandria legikonikusabb kockaköves emelkedője. Nem néz ki meredeknek, de a házak után eléggé beindul (600m, 65m, átl. 10,8%, max. 22%).

Kezdem megérteni, hogy miért is nehéz és híres – hírhedt ez a körverseny. Az emelkedők kemények és rengeteg van belőlük, keményebbek, mint itthon, ahol szintén léteznek, ott van pl. a Gyermelyi- és a Telki-fal vagy Máriahalom és Szomor között a hármas emelkedő, szóval ilyenekre gondolj! De míg itthon ritkák, ott mindenfelé ilyenek vannak: rövid, de meredek. A 10-20% mindenhol befigyel, néha 20% felett is, így hosszútávon elég erős a hullámvasút-feeling és az aznapi  25. falnál már csak kínodban nevetgélsz, hogy “még egy, nyilván…”

A kockakő

Mindezt megfejeli az áldott kockakő, amit itt tisztelettel gondoznak, ahelyett hogy felszednék 🙂 Ez része a bicajos kultúrájuknak és misztikumnak, hülyék lennének megszüntetni, hiszen a híres emelkedők sem azért nehezek, mert a 3-700 méter hosszon a 70-150 m szintet és a 10-14%-os átlagot nem lehetne megtekerni, hanem azért, mert a kockakő unikum, másrészt azért, mert mindent előzetes tekerési elképzelést borít. Elég egy rossz nyomvonal, egy nagyobb rés, egy csúszós szakasz (esőben lehetetlen feltekerni rajta) és esel vagy kénytelen vagy megállni. Elindulni pedig szinte lehetetlen. Meg amúgy is, kockakövön felfelé (is) szar tekerni, rázkódik, nincs egyenletes tekerési komfort, stb. A belgák (bocs, flamandok) mindezt imádják, a bicajaikat sem kímélik a kockakövön, amelyből amúgy nem csak emelkedő van, hanem út is, volt szerencsém hozzá több km-en keresztül. Előfordult, hogy totyogtam 5-tel a kockakövön, vigyázva a bicajra (nem jött mellettem a szervizautó és nem cseréli a bicajt, ha szétesik 🙂 , erre 35-tel elhúz mellettem két anyaszomorító flamand, mint egy gyorsvonat, kíméletlenül taposva a pedált…

Flandria: variációk kockakőre. Balra a Koppenberg utolsó méterei, jobbra a Paterberg.

Maga a flamand régió egyébként csodás, minden tök nyugodt, csendes, mivel az úthálózat sűrű, a bicajosok a kis utakat használják, az autósok többsége itt a rendkívül sűrű úthálózatú autópályákon jár. Nagyon kevés autóval találkozol, amik meg jönnek, nagyon odafigyelnek. Az utak tökéletesek (ellentétben Valloniával, ahol azért néha tudnak rossz utak lenni, de általában azért jobb a helyzet). A körverseny útjain tükörsima az aszfalt, az infrastruktúra pazar, táblák, pihenők, éttermek tömkelege és óriási nyugi mindenhol. Rengeteg országutis teker, de mivel nagy az úthálózat, szinte csak a kereszteződésekben futsz velük össze, na meg a sörözőkben.

A klasszikusok emelkedők közül Flandriában megvolt a Koppenberg (600m, 65m, átl. 10,8%, max. 22%)  és a Muur van Geraardsbergen (1 km, 92m szint, az átl. 9,2%, max. 19%), na meg a Paterberg, az új kedvenc (380m, 65m szint, átl. 13,7%, max. 20%) és számos másik ismeretlen emelkedő. Meglepődtem az 1500m szinten, nem is volt egyszerű, a végére eléggé elfáradtam.

Jól éreztem magam, jó utak, klassz infrastruktúra, szép környezet.

Összegezve

Összességében azt gondolom, hogy aki teheti, van lehetősége rá és valami különlegesre vágyik vagy elege van a hágókból és szereti a hullámvasút-szerű utakat, a szép tájakat, a jó sört és sült krumplit, ki ne hagyja Belgiumot! Elég sok szép helyen tekerek Európában, már csak a munkámból adódóan is, de kevés helyen éreztem magam ilyen jól és esett ennyire jól egy tekerés, mint itt. Minden percét élveztem.

A szerzőről

client-photo-1
Csaba
55. évem pedálját taposom, a bike4fun vállalkozás vezetője, túravezetője vagyok. Hobbim a munkám. Szabadidőmben tekerek és / vagy a családdal vagyok.

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?