Egy sajnálatos térdsérülés miatt, gyógytorna-jelleggel, egy négyhetes kihagyás után ültem kerékpárra ezen a szép szeptember végi napon. A vénasszonyok nyara már nagyon csábított a mozgásra, a hosszú kihagyás pedig türelmetlenné tett, így elhatároztam, hogy kipróbáljuk a sérült térdet egy úttal.
Egy nem túl nehéz, nem túl hosszú, élvezetes és lehetőleg háztól-házig útvonalra gondoltam. Etyek – Alcsút felé sokat járunk, szeretem azt az utat, gondoltam, ha már arra, akkor elmegyek a Velencei-tóig és onnan majd visszajövök valahogy, leginkább a hetesen. Ezt az útvonalat már megjártuk korábban, ismertem, de valamiért én 90-100 km-re emlékeztem, utánanézni pedig lusta voltam, így nyugodtan kijelenthetjük, hogy jelentősen alulbecsültem a távolságot, emiatt pedig nem ez lett életem nagy visszatérése. Sőt, talán életem legszenvedősebb végű útvonala lett, de erről később.
A túra első szakasza Velencéig amúgy szerintem nagyon ajánlott kategória, a Velencei-tó Biatorbágytól ezen az úton kb. 50 km, nincs sok szint, szerintem a térség egyik legszebb útja.
Megreggeliztem, ittam egy kávét, összepakoltam és hajrá! Diósdról Etyek felé két út is van, mindkettő Biatorbágyon keresztül, de én a Sóskút felé vivőt nem szeretem annyira, mivel Érden keresztül kell menni, az érdi utak minőségét pedig inkább hagyjuk, elég lesz hazafelé, így a törökbálinti utat választottam. Elsuhantam az ipari park mellett, az autópálya alatt és már Biatorbágyon is voltam. A térdem kicsit fájt, de ez természetes, a teljes gyógyulás még odébb van, amúgy minden rendben volt. Biatorbágyról Etyekre egy rövid, de szép út vezet, az elején egy kis kaptató, majd szinte sík. Nagyon örültem, hogy mikor megláttam, hogy az utat felújították, gyönyörű sima aszfalt Etyekig! Ahogy beértem Etyekre, rögtön megéreztem, hogy a szüret hónapját éljük, mindenhol erős must illat terjengett, esküszöm, megkívántam.
Etyektől Alcsútig az út legszebb része következett. Először fel kell mászni a faluból a Korda Stúdióig, ez egy 2,5 km-es szakasz, 100-as szinttel, de csak az utolsó km a meredekebb, nem olyan vészes, de az út három „nagyobb” emelkedőjéből az egyik. Sajnos a Stúdiónál nem várt Mr. Ford (pedig nagyon reméltem, hogy összefutunk), így tovább tekertem. Az út ezen a szakaszon, Hatvanpusztáig hullámos, fel-le, nagyon szeretem, mert jól meg lehet tolni. Visszafelé nehezebb. Szent Orbán szobrának beköszöntem, majd a 200 éves platán-sor „alatt” és a Golf-Klub mellett beértem Alcsútra.
Alcsútdobozon gyorsan keresztülvágtattam, elhúztam az arborétum mellett, majd teljesítettem a 3,5 km-es, 100 méter szintes emelkedőt. Bár ennek az emelkedőnek az elején ki van rakva egy 10%-os emelkedő tábla, de itt max. 7-8%-ot mértem. Vértesacsa után Lovasberény következett, ahonnan már csak egy ugrás a tó. Az út ezen része kifejezetten kellemes volt, autók csak elvétve, jól lehetett tekerni az 1-3%-os emelkedőkön. Lovasberényből a tóhoz a sukorói dombokon kell átmenni, ez volt az út utolsó „nagyobb” emelkedője (5,5 km, 120 m szint). Szeretem ezt a részt is, mert bár felfelé kellett menni, az eleje aránylag moderált, lehet haladni, és csak a végén, az erdőben vált meredekebbé. Az erdő gyönyörű és csendes. Egy biztos: nem cicóztak a sok kanyarral. Felértem a tetejére és onnan Nadapon keresztül begurultam Velencére.
Vettem egy jobbost, hogy a tavat megkerüljem. Furcsa mód a közel vízszintesen kezdtem el érezni, hogy elfogyott az erőm. 80+ km-nél jártam, kicsit furcsa is volt, mert százig általában jól megy, de sejtettem, hogy ez lesz, négy hét kihagyás megbosszulja magát. A térdem még bírta, bár folyamatosan fájt, de ezt betudtam a nem teljes gyógyulásnak, nem erőltettem meg, amikor leszálltam, minden rendben volt.
A Velencei-tavat országutival nem szeretem annyira megkerülni, mert a gumiknak nem elég jó az út, sok helyen tiltják az országúton tekerést, a bicajút pedig (főleg a déli oldalon) a házak között össze-vissza kanyarog, az út legnagyobb részében pedig a tavat sem látni. Családdal más, oda ez az ideális kör, sok a látnivaló, rövid az út, kevés a szint, még kicsi gyerekek is megtehetik, egy napos programnak teljesen megfelel. A körön egyetlen érdekesség akadt: Pákozd után, a csatornánál egy hattyú úgy gondolta, hogy kitelepül az út közepére, így a teljes autóforgalmat megállította és csak nagy nehezen akart távozni. Gyorsan az országúton végigszeltem a déli partot Velencéig, ahol megálltam kajálni. Itt már erősen el voltam fáradva. Gondolkoztam azon, hogy vonattal megyek haza, de azért ilyen szégyent nem engedhetek meg magamnak, ezért az amúgy szörnyű kaja után új erőre kapva elindultam vissza a hetesen. 91 km-nél jártam, kb. 35 km volt hátra.
Nem szeretem a hetes utat, pláne bicajjal (ki szereti?). Sajnos a Budapest – Balaton viszonylatban a bicajos nem nagyon választhat, mehet arra, amerre én jöttem vagy a hetes. Azt gondolom, hogy bicajos szempontból az ország egyik legnagyobb szégyene (van még!), hogy nincs a fővárostól a Balatonig kerékpár-út. A táj szép, szint alig van, a hasznosságáról pedig ne is beszéljünk! A hetesen jó pár helyen tiltják a bicajozást, igazt, akkor ott van a bicikliút a főút mellett, de ez elenyésző, alig néhány km. Szerencsére ma a hetes a szebbik arcát mutatta, a csúcsidőszakhoz képest alig-forgalom, egy duda sem volt és az autósok teljesen európai módon viselkedtek. Szerencse, hogy a hetes aránylag széles, az viszont kár, hogy Érd közelében az út minősége már csapnivaló. Az erőm a kajától kicsit visszajött, igaz, csak Martonvásárig tartott, a Baracskai emelkedőt már nagyon nem szerettem, így Martonvásáron bedobtam egy zselét, ami teljesen magamhoz térített, így az út utolsó 15 km-ét erősebben tettem meg. Az utolsó dombok már nagyon nem hiányoztak.
*********************************************
Lehet-e a 7-es úton biciklizni?
Többen kérdezték már tőlem ezt, de a neten is sok kérdést lehet találni, hogy Magyarországon az egyjegyű főutakon lehet-e kerékpározni? A jelenlegi jogszabályok szerint igen! Mivel lakott területen kívül csak autópályán és autóúton, illetve a „kerékpárral behajtani tilos” jelzőtáblával megjelölt úton tilos bicajozni, így a válasz igen. Magyarul az egyjegyű főutakon, ott, ahol tábla nem tiltja, lehet kerékpárral haladni. Egyébként a hetes út Érdtől Velencéig erre nagyon jó példa: Martonvásár és Velence között számos helyen ki van táblázva a tiltó tábla, mellette pedig a bicikliút, igaz, az olyan, amilyen (semmiféleképpen nem országútinak való.)
*********************************************
Az út adatai:
Távolság: 123,4 km
Időtartam: 5 óra 10 perc (nettó)
Átlagsebesség: 23.9 km/h (max 59.7 km/h)
Szint: 920 m
Átlagpulzus: 152 (sok!)
Kalória: 4000 Kcal
Összegzés:
Budapesttől (vagy Biatorbágytól, Etyektől) a Velencei-tóig ez egy nagyon ajánlott útvonal, aránylag kevés szinttel, nyugis utakkal, szép környezettel, akár programokkal is (pl. Korda Stúdió, etyeki pincék, alcsúti arborétum, Velencei-tónál sok lehetőség van). Az útminőség változatos, többnyire elviselhető, a nagy magyar átlagot meg lehet adni neki. A hetes út többnyire felejtős, de ezt az utat visszafelé Venecéről vonattal is meg lehet tenni. A szint nem sok, a legtöbb helyen az emelkedők is nagytányérosak, lehet haladni. Jó edzéskör! Szubjektíven nagyon elfáradtam, a korábbi utak ezen az útvonalon sokkal jobbak voltak, de legyen ez az én bajom 🙂
Értékelés (5/10)
Napi tekerésfaktor (4/10)
Környezet (7/10)
Útminőség (5/10)
Hozzászólások